A napokban hallhattuk a hírt, hogy ismét halálos áldozatot szedett Magyarországon az új influenza. Ezúttal fiatal, egészségesnek tudott ember veszítette életét, akinek az influenzára jellemző tünetei sem voltak. Hogy valóban a H1N1 okozta-e a halálát, orvos szakértői vizsgálat dönti el. A szervezetében minden esetre jelen volt a vírus.
Hol azt halljuk, hogy enyhe lefolyású a betegség, hol pedig ennek az ellenkezője bizonyosodik be. Kell-e félnünk az új influenzától? – erről kérdeztük dr. Katona Ildikót, az ÁNTSZ Budai Kistérségi Intézetének tisztifőorvosát.
Mint elmondta, ez egy fertőző betegség, ezért mindenképpen tartanunk kell tőle. Minden pandémiára jellemző, hogy a bevezető szakaszban enyhébb lefolyású, később azonban veszélyesebbé válhat, ezért senkit ne tévesszen meg, hogy eddig többnyire könnyen túlestek a betegségen a fertőzöttek. Várhatóan az influenzára jellemző tünetekkel – magas lázzal, elesettséggel, izomfájdalommal – kezdődik, de lehetnek úgynevezett atipusos esetek is, amikor ezek a jelek elmaradnak.
Augusztus közepéig elsősorban a továbbterjedés megakadályozása volt a cél, ezért minden esetben kötelezően diagnosztizálták a vírust, vizsgálták a környezetet, hogy van-e valaki, aki továbbviheti a fertőzést, augusztus 11-e után azonban megváltozott a kórokozó epidemiológiai besorolása: a továbbterjedés nem megállítható, ezért a feladat az ellátás biztosítása, valamint a járvány követése. Kötelezően akkor végzik el a labordiagnosztikát, ha csoportos megbetegedés történik, ha kórházba kerül a beteg, illetve ha meghal a vírusfertőzés következtében.
A H1N1 elleni oltóanyag az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyével a napokban érkezik meg az ÁNTSZ kistérségi intézeteihez, és megkezdődhet az oltás. Négymillió ingyenes oltóanyagot biztosított a kormány, emellett két millió került a gyógyszertárakba, ahol recept ellenében megvásárolhatják azok, akik az ingyenes oltásra nem jogosultak. A kedvezményezettek köre bővült az idén – mondta a tisztifőorvos. Ebben az évben már az erősen túlsúlyosak, valamint a várandós nők is jogosultak az ingyenes védettségre.
A háziorvosok leadott igényük alapján kapják meg a szükséges térítésmentes oltóanyagot, a gyerekeket 6 hónapostól 14 éves korig várhatóan kampányoltás keretében látják el védelemmel az oktatási-nevelési intézményekben.
Akadnak, akik jobban tartanak magától az oltástól, mint a fertőzés esetleges következményeitől. Dr. Katona Ildikó kihangsúlyozta: az oltás nem kötelező, a gyerekek is csak akkor kapják meg, ha a szülő beleegyezik. Hozzátette: természetesen, nem biztosít 100 százalékos védelmet, emellett a beadás után kisebb reakciók előfordulhatnak, mint bármelyik védőoltás esetén, ugyanakkor esélyt jelent arra, hogy fertőzés esetén nem betegszünk meg, vagy a betegség enyhébb lefolyású lesz, mint az oltás nélkül.



