Búcsú a szárnyashajóktól?

  • img

Hamarosan befejeződik a szezon, szeptember 27-én közlekedik utoljára a Mahart Passnave százhalombattai szárnyashajójárata. Félő, hogy valóban ez lesz az utolsó járat.

Kautz István, a cég kereskedelmi vezetője a Hírtükörnek elmondta: évről évre alacsonyabb az utaslétszám. 2006-ban indították be a hétvégi járatot a főváros és Százhalombatta között, az első három évben személyhajó közlekedett jóval hosszabb menetidővel. Az első évben 2246, a másodikban 1663, tavaly 1767, ebben az évben pedig augusztus végéig mindössze 506 jegyet adtak el. Ez annyira alacsony kihasználtságot mutat, hogy szakmailag nem is indokolható a járat fenntartása, ráadásul a szárnyashajók beállítása logisztikai problémákat okoz. Úgy oldották meg, hogy a reggeli járatot a Dunakanyarba induló szárnyashajó bonyolította le a saját útja előtt, a délutánit pedig a nemzetközi forgalomban részt vevő 180 személyes hajó.


Kautz István szerint az érdeklődés csökkenését nem lehet a magas jegyárakkal magyarázni, hiszen más viszonylatban is ugyanezt a tarifát alkalmazzák, ennek ellenére az észak felé tartó járatokon vagy az egyes rendezvényekre indított programhajókon teltház van. Inkább arra gondol, hogy Százhalombattának nem eléggé nagy a vonzása, illetve a Régészeti Parkot az eddiginél jobban kellene propagálni, mert az ottani programok eléggé sok érdeklődőt vonzanak. Mind a Mahart, mind pedig a százhalombattai önkormányzat szerette volna, ha a hajókat sikerül bekapcsolni az elővárosi közlekedésbe, mert ez napi járatokat és kedvezőbb jegyárakat jelentett volna, de ehhez a cégnek nem sikerült megszereznie a kormányzati támogatást.


A jövőről még nem született döntés, de Kautz István valószínűnek tartja, hogy valamilyen változás várható, hiszen néhány utas kedvéért nem lehet egy közel kétszáz személyes hajót üzemeltetni. Elképzelhető, hogy a rendszeres hétvégi hajójáratokat felváltják majd a programhajók, amelyek célzottan, egy-egy kiemelkedő százhalombattai rendezvényre hoznak utasokat.



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák