Két rendőrautó és egy mentő érkezett szirénázva szeptember 14-én reggel a százhalombattai Augusztus 20-a utcába. Kisvártatva befutott egy tűzoltóautó is, az épület előtt pedig rövid idő alatt kisebb tömeg verődött össze.
Pál Péter, a százhalombattai rendőrőrs parancsnoka a Halom TV-nek elmondta: 8 óra 15 perckor érkezett bejelentés az érdi kapitányságra, hogy gázszivárgást észleltek az épületben. A kiérkezett járőrök megállapították, hogy valóban gáz van az egyik lakásban. Mint kiderült, három fiatal egy gázpalackot vitt be a szobába, és abból engedték ki lassan a gázt, amelynek szagára a szomszédban lakó nagymama figyelt fel. Átment a másik lakásba, elzárta a palackot, a gyerekek ezalatt elmenekültek, de hamarosan elfogták őket. Egyelőre még vizsgálják, miért gázosították el a lakást, de többen úgy vélik, hogy kábítószernek használták a propán-butánt. Ez egyébként eléggé közismert, főleg a gyerekek próbálják ki, és történt is már emiatt súlyos baleset. A három fiatal ellen közveszélyokozás miatt indítottak eljárást.



