Már a tavaszi időjárási előrejelzések is mutatták, hogy az idei nyár rendkívül szélsőséges lesz – mondta Fekete László, a százhalombattai Városi Szabadidő Központ vezetője. Különösen július elején és közepén esett vissza a Városi Strand forgalma. Azokon a napokon viszont, amikor igazi kánikulában volt részünk, teltházzal üzemeltek.
A közelmúltban Budapesten, illetve Siófokon történt fürdőbalesetek miatt az ország összes strandját ellenőrizték. A százhalombattain is járt a Munkavédelmi Főfelügyelőség. Nemcsak munka-, hanem balesetvédelmi szempontok alapján is ellenőrizték a létesítményt.
- Apróbb hibákat leszámítva nálunk mindent rendben találtak – mondta Fekete László. Kicsit ferde volt az egyik létra foka, illetve kérték, hogy alakítsunk ki egy vízzuhanyt abban a helyiségben, ahol a vegyszereket tároljuk. A legfontosabb, hogy a medencéket biztonságosnak, a munkavédelmi rendszert megfelelőnek találták.
A biztonság természetesen nemcsak az üzemeltetőn múlik. Mint bármelyik más fürdőhelyen, a battain is előfordul, hogy egy-egy vendég többet iszik a kelleténél. Az illuminált fürdőzőket az úszómester és a biztonsági őr rábírja, hogy hagyják el a létesítményt, részben a saját, részben a többi vendég érdekében. Megtörtént, hogy egy apuka olyan mértékben nézett a pohár fenekére, hogy alig bírták lábra állítani. A helyzetet súlyosbította, hogy vele volt a négy év körüli kisgyermeke is, akire neki kellett volna felügyelnie.
A strand biztonsága az elmúlt évekhez képest sokat javult. Az intézményvezető szerint ebben nagy szerepe van, hogy a képviselő-testület hozzájárulásával megerősíthették a biztonsági őrséget. Javult a rend, töredékére csökkent a lopások száma. Előfordult, hogy az őrség fogta el a tolvajokat, akik ellen már folyik a rendőrségi eljárás.
Nagyobb balesetek szerencsére nem történtek a szezon során, de kisebbek előfordulnak. Arra is volt példa, hogy darázs csípte meg a fürdőzőt, egy alkalommal pedig rosszul lett a napon egy vendég, akiről utóbb kiderült, olyan gyógyszereket szed, amelyek alkalmazása mellett kerülnie kellett volna a napozást.
A szezon augusztus végéig tart, a Városi Strand szeptember elsején zárja be kapuit.





