Pap Miklós lett a helyi Fidesz elnöke

Mórás Zsolt érdi és Pap Miklós százhalombattai fideszes jelölt képviseli a 8. sz. választó kerületet a területi választmányban - így döntöttek a tagok a diósdi szervezettel közös érdi tisztújító ülésen, június 30-án.

Pap Miklós a Hírtükörnek elmondta: elsődleges feladatuk a kistérségi együttműködés erősítése, illetve egy összehangolt választási kampány megszervezése.


Pap Miklóst ezen kívül a százhalombattai Fidesz elnöki posztjára is megválasztották a helyi tisztújító közgyűlésen június 26-án. Az eddigi elnök, Pátkai Zsolt kizárólag az önkormányzati frakció munkáját irányítja a jövőben. Az új elnök reményét fejezte ki, hogy az újjáalakult elnökséggel sikeres kampányt folytatnak az országgyűlési és a helyhatósági választásokon egyaránt. Hozzátette: ahhoz, hogy 2010-ben átvehessék a város irányítását, szélesebb értelmiségi réteget kell bevonni a munkába.


Az elnökség tagjai: Nagyné Nagy Mária, Nagy Annamária, a Fidelitas elnöke, Pátkai Zsolt, Miskei István, Szabó Zoltán, valamint Oláh Béla.


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák