Jelentős iskolakezdési támogatás a diákoknak

  • img

Vezér Mihály polgármester javaslatára 40 ezer forint évi egyszeri iskolakezdési támogatást biztosít az Önkormányzat minden százhalombattai állandó lakcímmel rendelkező általános és középiskolás diák számára – a többi között erről döntött a Képviselő-testület a szeptember 7-i rendkívüli ülésen.

Vezér Mihály a sajtónak elmondta, hogy azok a battai diákok is részesülnek támogatásban, akik nem helyi intézményben tanulnak, illetve egy családon belül minden jogosultat megillet a 40 ezer forint, ami nincs jövedelemhatárhoz kötve. A meghatározott nettó összeg nem adóköteles jövedelemként kerül elszámolásra.

Szólt arról is, hogy az önkéntes társadalmi felelősség vállalás jegyében azon családok, amelyek megtehetik, ne kérelmezzék a támogatást, vagy utána akár megosztva ajánlják fel a tanuló iskolájának alapítványa, osztálya számára.

Az iskolakezdési támogatás mostantól minden évben igényelhető, amíg nem hoz más tartalmú döntést a Képviselő-testület; az összeg módosulhat, a polgármester szerint csak az emelés lenne indokolt.


A települési támogatási rendelet módosítását kidolgozó Török Sándor alpolgármester arról tájékoztatott, hogy intézménytől függetlenül mintegy 2500 nappali oktatásban részt vevő százhalombattai diákot érint a döntés, azonban nem jogosultak azok, akik bár a városban tanulnak, de nem battai lakosok.

A jogosultság feltétele, hogy a szülő, törvényes képviselő, vagy a középfokú köznevelési intézmény nappali rendszerű iskolai oktatásában tanuló nagykorú a tanév kezdetét megelőző hónaptól százhalombattai állandó lakóhellyel rendelkezzen. Kiskorú esetén az iskolakezdési támogatást a gyermekkel egy háztartásban élő szülő, törvényes képviselő kérelmezheti, nagykorú tanuló ezt maga teheti meg.

A kérelmet a Polgármesteri Hivatal által rendszeresített nyomtatványon minden év augusztus 1-től október 15-ig kell benyújtani. A határidőn túl beadott kérelmeket nem fogadják be. A kérelemhez a nem tanköteles korú – 16. életévét betöltött – tanuló esetén csatolni kell a tanulói jogviszony fennállását igazoló dokumentumot, az iskolalátogatási igazolást.

Az igénylőlapot eljuttatják minden százhalombattai iskolába, ahol az osztályfőnöktől megkapják a tanulók, de átvehető a Polgármesteri Hivatal A épület portáján is, valamint letölthető a battanet.hu oldalról: https://battanet.hu/40-000-ezer-forint-iskolakezdesi-tamogatast-ad-onkormanyzatunk/.


Országosan példaértékű a százhalombattai kezdeményezés, ugyanis azon kevés település egyike sem biztosít ilyen jelentős összeget, amely támogatja az iskolakezdést.


A Képviselő-testület rendkívüli ülésén még két napirendi pont szerepelt, módosították a Sporthalom Nonprofit Kft. 2023.évi gazdálkodási tervét, valamint megtárgyalták a Százhalombattai Karate Egyesület kérelmét.


Török Sándor napirend előtti hozzászólásában elmondta, hogy a Képviselő-testület korábbi döntése alapján térítésmentesen rendelkezésre bocsájtják a Barátság Kulturális Központot egy tordasi karitatív szervezet részére. A fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkozó szervezet levélben mondott köszönetet, egyúttal meghívta a képviselőket a jubileumi gálaműsorukra.

Török Sándor szólt arról is, hogy a Százszorszép Óvoda bezárását követően zökkenőmentesen lezajlottak a szükséges átalakítások, felújítások, az óvodások már az új intézményekben kezdhették meg a tanévet. A megszűnő óvoda udvaráról a játékok és az eszközök jelentős része átkerült a Napsugár és a Kipp-Kopp Óvodákba, valamint lezajlott a vizesblokkok felújítása is. A megmaradt játékokat, bútorokat, amelyeket már nem tudtak fogadni a helyi óvodák – a Képviselő-testület korábbi döntésének megfelelően-, átadták a ráckeresztúri Mosoly Óvoda részére.


A napirendek tárgyalása során döntött a Képviselő-testület a Sporthalom Nonprofit Kft. 2023. évi gazdálkodási tervének módosításáról is, valamint támogatták, hogy a Százhalombattai Karate Egyesület – kérelme nyomán – kedvezményes, 25.000 forint+ÁFA/óra bérleti díj ellenében veheti igénybe a Városi Sportcsarnokot a szeptember 23-i országos nyílt verseny megrendezéséhez.




Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás