Programsorozattal ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját a Százhalombattai Eötvös Loránd Két Tanítási Nyelvű Tagozatos Általános Iskola a napokban.
Az intézmény a jeles esemény alkalmából – csakúgy, mint korábban – ismét jubileumi évkönyvet jelentetett meg Mongyi Éva koordinálásával. Az iskola csaknem 500 diákja színvonalas műsorral készült, amit a BKK-ban adtak elő; a látványos, vidám produkciót Horváth Gabriella álmodta meg és szervezte.
Alapítványi bált is rendeztek, az est központi témája a fény volt, amit jól szimbolizált a szülők által készített dekoráció. A hangulatot színvonalas produkciók emelték; a Be Cool Dance Team, a Pesovár AMI, a Batta Balett stúdió, Házi Tamás vezetésével és az AMI fúvósai, Bolla Gábor vezényletével.
A sorozat részeként volt továbbá író-olvasó találkozó Fekete Lászlóné szervezésében, rendeztek olvasási verseny is.
Az ünnep keretében megtartották a tanulók körében nagy népszerűségnek örvendő hagyományos Piros-kék vetélkedőt is, amit Verlics-Karsai Melinda, Vértesi-Simó Erzsébet és Nyirkos Annamária szervezett meg – mondta el a Halom TV-nek dr. Brauswetterné Papp Éva – intézményvezető.
A programsorozatot gála zárta, amelyen részt vett Bóna Zoltán országgyűlési képviselő, meghívták a Képviselő-testület tagjait, a korábbi igazgatókat, a társintézmények vezetőit, az egykori és jelenlegi kollégákat, diákokat, szülőket. A rendezvényen levetítették a Halom Televízió által készített emlékidéző filmet is, a 7-8- osztályosok pedig színes műsort adtak elő, Mongyi Éva, Vértesi-Simó Erzsébet és Murzsa Katalin felkészítésével.
A gálán Vezér Mihály polgármester köszöntőjében méltatta az intézményben folyó példaértékű, kiváló munkát, amiért elismerését fejezte ki a mindenkori vezetőknek és munkatársaiknak. Mint mondta, az ész, erő és a kitartás gyönyörű eredményeket hoz minden évben; nagyon jó kezekben van a százhalombattai fiatal generáció, amely versenyképes tudást szerezhet. A polgármester az Önkormányzat nevében gratulált a jubileumhoz a tantestületnek és az iskola minden dolgozójának. További sikereket kívánt a nemes küldetéshez, céljaik eléréséhez.
Rigó Katalin korábbi igazgató, az illetékes tankerület vezetője is köszöntötte a gálán megjelenteket. Véleménye szerint az oktatás során midig fontosak a letett szakmai alapok, amire építeni lehet, így történt ez a nagyon népszerű Eötvös iskola esetében is. Az intézmény innovatív módon, folyamatosan alkalmazkodik a változásokhoz, segítséget nyújtva a többi, ebbe az irányba tartó tankerületi iskolának.
Az iskola első igazgatója Pável Nándor volt, őt Dávid László követte 1974-től. Sipos Ferencné 1983-tól állt az intézmény élén, majd Mittákné Bögre Ágnes 1996-tól, Rigó Katalin 2010-ben vette át az intézmény vezetését.
Az iskolát két éve Dr. Brauswetterné Papp Éva irányítja; szakmai hitvallása szerint a legfontosabb, hogy a kollégák nyugodt légkörben tudjanak dolgozni. A Halom TV összeállításában elmondta azt is, hogy a lelki egyensúly fenntartása érdekében belső és külső tréningeket szerveznek. A tantestület tagjai közötti összhang az intézményben folyó munka minden területére, illetve a gyerekekre is kihat. A pedagógusok arra törekszenek, hogy a tanulók a személyiségükhöz, képességeikhez legjobban alkalmazkodó oktatásban részesüljenek.
Az iskolai identitás erősítését a szülőkkel közös színes programok szolgálják, például a Soós Elek által indított Eötvös-emlékfutás, Eötvös-polgárrá avatás, angol kulturális délután, Eötvös-hét, farsangi alkalom, hazai és külföldi kirándulások. A kor elvárásaihoz igazodva egyre nagyobb hangsúlyt kap az informatika, annak részeként pedig a drón- és a 3D nyomatató programozás, illetve a robotika. Modern eszközök állnak rendelkezésre; interaktív táblák, tabletek, digitális anyagok.
Az Eötvös iskola 2010 óta indít magyar-angol két tanítási nyelvű csoportokat, vagyis az angol nyelv tanítása mellett a tantárgyak egy részét angolul oktatják. A cél az anyanyelvi és az idegen nyelvi tudás egyidejű fejlesztése, ami révén a diákok képesek az idegen nyelvű információk feldolgozására aktív nyelvhasználat mellett, fontos továbbá a célország kultúrájának, civilizációjának megismertetése. A kimagasló szakmai munka nyomán nyelvvizsgáztató hely is lett az intézmény. A hatékony oktatást segíti az iskolában tanító szaktanárok és anyanyelvi lektorok munkája, a nyelv és az angolul tanított tantárgyak csoportbontásban tanítása, a megfelelő szaktárgyi tankönyvek.
Az intézmény számos címet nyert el, úgymint Ökoiskola, Energiatudatos Iskola, Idegennyelvi Mentoráló Iskola, Boldog Iskola, Biztonságos Iskola.
Sikeres pályázatok járulnak hozzá a tanulás és a szabadidős tevékenységek színesítéséhez, kimagaslóak a verseny- és a mérési eredmények.