Erdély szépséges vidékén járt az Arany iskola 7. b osztálya májusban, a Határtalanul program keretében.
A 31 diák és 2 pedagógus vasárnap kora reggel indult nagy várakozással, hiszen közösségük - a covid járvány miatt - még felső tagozatsokként egyszer sem vett részt úgynevezett "ott-alvós" kiránduláson.
Első állomásunk a csodálatos Nagyvárad volt, ahol a Püspöki Palota festői kertjében hallgattunk meg, Árpád házi királyainkról, részletesebben Szent Lászlóról az ő szigorú, katonai neveltetéséről, s későbbi érdemeiről előadást, történelmi tényekkel, de szinte meseszerűen.
A város példaszerűen gondozott belvárosában ismerkedtünk meg Ady Endre kedvenc éttermével, az Emke kávézóval, ahol Brüll Adéllal megismerkedett egykor, valamint a még ma is csodálatos belvárosi színházzal, ahol sok magyar híres színész érezte otthon magát.
Első szálláshelyünk a Zsobokon lévő Bethesda Gyermekotthonban volt, ahol házias vacsorával és meleg szeretettel vártak bennünket. Találkoztunk a gyermekotthon kb. 40-45 lakójával (3-16 év), közös énekkel és mesével készültünk számukra ajándékként. Ezután adtuk át a gyerekeknek és a pedagógusoknak az osztály szülői közössége által küldött hatalmas ajándékcsomagot.
Buszunk a Mezőségen, az Erdélyi szigethegység festői tájain át vitt bennünket reggel Válaszút településére, ahol a Kallós Zoltán Alapítvány családi örökségként kialakított néprajzi gyűjteményét tekintettük meg. Új úti célunk a Tordai Sóbánya volt, ahol 120 m mélységben próbáltuk ki a visszhangot, és ízleltük meg az egykori tengerek vizéből képződő sót. Utunk a Tordai-hasadékhoz vezetett, ahol néhány km-es túra során tekintettük meg ezt a természeti szépséget, amely kialakulását számos legenda magyarázza.
A 3. napon az Erdélyi-szigethegységből ismét a Mezőség gondosan művelt, a háttérben a megnyugtató zöld minden árnyalatában pompázó dimbes-dombos lankái között haladtunk Szováta felé. A Medve-tó különleges keletkezésű, alul sós, felül édesvizet tartalmazó heliotermikus tavát sétáltuk körül, megkóstoltuk az igazi székely kürtőskalácsot és "krumplicsipsz"-et. Kellemes sétát tettünk az elegáns üdülővárosban.
Szováta után elérkeztünk az igazi Székelyföld központi területeire, a Nyárád-vidék lankáira. Korond kedves kézművesei kínálták portékáikat az út mentén, melyeket szívvel-szeretettel-szakértelemmel készítettek.
Parajdot érintve Farkaslakán Tamási Áron emlékművét koszorúztuk meg, megtudva, hogy a Székelyföld egyik leghíresebb költője volt, Budapestre költözve Kossuth díjat is kapott.
Fehéregyházán megkoszorúztuk a Petőfi emlékművet, majd Segesvári vár száz "diáklépcső"-jén keresztül mentünk fel a várba s tekintettük meg a festői környezetet.
A 4. napon Marosvásárhelyt és környékét ismertük meg. Az 1913-ban épült csodálatosan elegáns és tiszteletet sugárzó Kultúrpalota kiállítótermeit és hangversenytermét látogathattuk meg. Ez utóbbiban volt szerencsénk a Vásárhelyi Filharmonikusok főpróbájára 15-20 perc erejéig belehallgatni. Ezen a délelőttön betekintést nyerhettünk a Teleki-Téka csodálatos, 1902-ben Teleki Sámuel által létrehozott 40 ezer kötetet saját maga által összegyűjtött könyvtárába. Ebben az épületben található a Bolyai-emlékszoba, ahol a híres matematikus Bolyai Farkas munkássága követhető nyomon, illetve földi maradványai tekinthetők meg. Fia Bolyai János - "az erdélyi tudományosság legkiemelkedőbb képviselője" - elmélete is teret kap a kiállításon.
Marosvécsére, a Kemény kastélyba vezetett délutáni programunk. Megtudtuk, hogy a tulajdonos 10 éve vásárolta vissza a 900 éves kastélyt, mely nagyapjáé volt. Bemutatta a kívülről kissé megkopott, ám a belső helyiségeit szívvel, lélekkel, a család és a haza szeretetétől fűtve, korabeli berendezésekkel felújított épületet. Jó példa erre a társalgó, ahol az erdélyi kulturális élet 50 leghíresebb képviselője gyűlt össze Erdélyi Helikon néven (Tamási Áros, Vass Albert, Kós Károly, Reményik Sándor, stb.). Mesélt a nagy magyar feltalálókról, akik közül legtöbbnek bölcsője Erdélyben ringott, innen indultak, és értek el világraszóló eredményeket. A vártulajdonos autentikus, szívből jövő család-, haza-, és magyarság szeretete a leghitelesebb és legmegindítóbb előadás volt utunk során, melyet a gyerekek nagy tapssal köszöntek meg.
Az utolsó napon "a Kincses Erdélyország" utolsó állomásaként Kolozsvár városát látogattuk meg, ahol Mátyás királyunk szülőházát, a központi helyzetű Mátyás templomot és a Fadrusz János által készített, 1902-ben felavatott Mátyás szoborcsoportot tekinthettük meg. Rövid sétánk során a Babes-Bolyai híres Tudományegyetemét, a Magyar Református Kollégiumot és Erdély legnagyobb református templomát is megnéztük.
Ezalatt az öt nap alatt a Határtalanul program keretében, az erdélyi, helyi magyar idegenvezetőink segítségével hetedikes diákjaink és mi pedagógusok is történelmet, irodalmat, fizikát, matematikát, biológiát, földrajzot, vallásismeretet, gazdaságtant, etikát tanultunk, emberségbe, magyarságtudatba és szeretetbe ágyazva, úgy hogy közben csodálatos természeti, vidéki és városi környezetben tölthettük ezeket a felejthetetlen, rendkívüli tanítási órákat.
dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó
intézményvezető