Örömtánc a főtéren

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Ismét közös táncra hívta Vezér Mihály polgármester a városlakókat; a Szent István téren Korda György Reptér című dalára minden generációból sokan táncoltak együtt május 27-én.

A nagy sikert aratott, két évvel ezelőtti Batta-challenge Jerusalema felhívás után tavaly a Bagossy Brothers Company zenéjére táncolt Százhalombatta. A koreográfiát minden alkalommal Házi Tamás balettművész, a Batta Balett Stúdió vezetője tanította be. A Halom Televízió idén is felvételt készített közös táncról, amely látható lesz a közösségi médiában is, valamint részét fogja képezni egy új városimázs filmnek. A filmet bárki megoszthatja majd, mert a zenei jogdíjat kifizette az Önkormányzat.


Vezér Mihály örömét fejezte ki, hogy ismét sokan táncoltak együtt, akik szeretik a mozgást, a közösséget. A városvezető közösségi oldalán a többi között úgy fogalmazott: "Igazi reptéri hangulatot varázsoltunk városunk főterére, jó volt érezni a felszabadultságot, a jókedvet, a pozitív életérzést, amit a zene, a tánc adott nekünk, kifejezve a közösség erejét. Köszönöm kicsiknek és nagyoknak a közös ÖRÖMTÁNCOT! Örülök, hogy az idén is sokan csatlakoztak a felhívásomhoz! Köszönöm a Halom Televíziónak a közreműködést, és a szervezők munkáját! Találkozzunk jövőre is a közös ÖRÖMTÁNC reményében! Köszönöm Százhalombatta!


Házi Tamás véleménye szerint bár nem a résztvevők tánctudása, hanem az eseményt átszövő szeretet a fontos, azonban így is látható a fejlődés évről évre.(Fotó:Tóth Erzsébet)



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás