2024. május 09. - Gergely napja
Csütörtök
Min:12°
Max:21°
Péntek
Min:10°
Max:22°
Szombat
Min:14°
Max:21°
Vasárnap
Min:12°
Max:20°
Hétfő
Min:12°
Max:21°
Civil szféra

Emlékezés a százhalombattai református templom építésére
2023-04-26 - Huszonöt éve, 1998 március 29-én helyezték el a százhalombattai református templom alapkövét, és megkezdődhetett építés. Eddig azonban hosszú út vezetett, s ezt különösen olyan történelmi esemény, sorsforduló megélésével érzékelhettük, mint a hazánkat évtizedeken át megszálló szovjet hadsereg kivonulása, 1991. június 19-én.
A szocializmus "építgetése" után, életünket ismét a polgári társadalmi rend szokásai szerint élhettük. Különös történelmi események: kivonul egy megszálló hadsereg, nyomában magára eszmél az elnyomott társadalom, és egyebek mellett, templomokat épít. Ez a lehetőség többünket mélyen érintett, különösen azokat, akik vallási gyökereket hordoztak magukban, vagy egyszerűen fontosak voltak számukra a harangok, a harangszó üzenete. Itt Százhalombattán, ahol a főtér tervezésének tárgya sem volt templom létrehozása, abban az időben különösen hiányoltuk a harang zúgását.
Minket, helyi keresztény/keresztyén demokratákat kezdettől fogva foglalkoztatott a gondolat, hogy templomot kellene építeni. Az évtizedeken keresztül belénk sulykolt kétkedés azonban megfontolásra késztetett: szabad-e már, lehet-e már templomot építeni ebben a templomnélkülinek tervezett, és a rendszerváltozásig szocialista városnak épített településen? A templom életünk és történelmünk része: keresztelés, házasságkötés, temetés, lelkünk megnyugtatásának helye, a harangszó elmaradása pedig hiányérzetet okoz.
Életünket tehát úgy képzeltük, hogy a város központjában harangok szóljanak. Gondoltuk, hogy kezdetben egy nagy, építészetileg is kiemelkedő haranglábat (lényegében tehát: tornyot) kellene létrehozni, és amikor már felmérhetők lesznek az anyagi lehetőségek, ökumenikus templomot építenénk a haranglábhoz. Cselekvésre szántuk el magunkat, s 1991. december 10-én 60.000 forint induló vagyonnal létrehoztuk a Harangláb Alapítványt.
A városban ez volt az első alapítvány, amely nyilvánosság előtt vállalta kitűzött templom-építési célját. Ebben az időben már formálódott a városban a korábbi években nem létező Református Egyházközség, az Északpesti Egyházmegye pedig, 1991. szeptember 1-től megbízta Sárosi Gábort a lelkészi feladatok ellátásával, aki ezt követően rendszeres vasárnapi istentiszteletet tartott és tart jelenleg is.
A szórvány gyülekezeti formában működő egyházközség önállóságra törekedett. Alapvetően ezt a célt szolgálta az 1992. január 26-án tartott presbitériumi tagok választása, amelynek során a következő személyeket választottuk: Darabont Árpád, Dukát Miklós, Kohán József, Nagyné Benkő Zsuzsa és Szép Ildikó. Ez a Presbitérium kérte a gyülekezet önálló egyházközséggé minősítését. A kérést az Egyházkerületi Közgyűlés 1992. december 1-jén elfogadta, és engedélyezte a "Százhalombattai Református Missziói Egyházközség" név használatát. A közösség életében nagy jelentőséggel bírt, hogy a gyülekezet önálló egyházközséggé vált, mert ez által megteremtődött a templomépítés jogi feltétele: az tehát, hogy az egyházközség felvállalhatta a templom építését saját lebonyolításban, vagy alapítvány létrehozása által. Ekkor vált lehetővé gondnok választása is, mert korábban, szórványgyülekezetként erre nem volt jogosultsága. Első gondnokként Darabont Árpádot választottuk, helyére pedig presbiternek személyemet választották.
Teltek múltak a hónapok, s ez idő alatt a helyi római katolikus vallású emberekben is érlelődött a templomépítés szándéka. Élükre állt az MDF helyi szervezetének akkori elnöke, dr. Nagypataki Gyula (akkor én már a KDNP helyi szervezetének voltam elnöke). Vele korábban már tárgyaltunk elgondolásainkról, s közölte velem, hogy ők nem akarnak ökumenikus templomot. Elhatározásukat tettek követték, és 1992. október 8-án létrehozták a Dominus Vobiscum Alapítványt, melynek tevékenysége céljául, a város központjában római katolikus templom felépítését jelölték meg. Mondhattuk: így is jó, s talán jobb is volt, mint képzeltük, hiszen nem harangláb, hanem immár széles körben két templom építéséről beszélhettünk. Az pedig, hogy a két templom építésének előkészítése egy időben folyt, pénzgyűjtés szempontjából kölcsönös előnyt jelentett.
Mint említettem, gyülekezetünk önálló, megfelelő jogi alapokkal rendelkező Egyházközséggé minősítése, lehetőséget teremtett az egyházközség nevében célként felvállalni a templom felépítését. A kialakult helyzetben okafogyottá vált a néhányunk által létrehozott Harangláb Alapítvány további működtetése, ezért azt megszüntettük. Az összegyűlt 570 ezer forintot a helyi Római Katolikus Egyházközség (300 ezer forint) és a Református Missziói Egyházközség (270 ezer forint) részére adományoztuk.
A kialakult helyzetben el kellett dönteni, hogy a templom építését az egyházközség feladataként határozzuk meg, úgy tehát, hogy közvetlen irányítása alatt és finanszírozásával épüljön, vagy a templom építésére az egyházközség új alapítványt hoz létre. Kedvező megoldásnak tűnt alapítvány létrehozása, ami 1992. december 13-án, az egyházközség és 34 gyülekezeti tag részvételével, valamint 180 ezer forint vagyonrendeléssel megtörtént. Az Alapítvány neve: Kós Károly Alapítvány, a Pest Megyei Bíróság 1993. április 29-én nyilvántartásba vette.
Megkezdődött a pénzgyűjtés. Immár nagyobb összegek folytak be, mint amilyeneket megszoktunk. Példaként említem az Erőmű 4 millió forint adományát, a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. 5+5 millió forint adományát.
Fontos azonban rögzíteni, hogy a templomépítés anyagi feltételeit a város adományai határozták meg, kezdve azzal, hogy az építéshez szükséges telket díjmentesen adományozta a Református Egyházközség részére. Hasonlóképpen részesült építési telekkel díjmentesen a helyi Római Katolikus Egyházközség is.
A katolikus templom építése lendületet kapott: 1995. május 30-án elhelyezték az alapköveket, és másnap kezdődött az építési munka. Nálunk, reformátusoknál lassabban haladtunk, ráadásul 1995-ben és 1996. első felében akadályok keletkeztek a templomunkat építtető alapítvány működésében, ezért a megszüntetés után, új, immár harmadik alapítványt hoztunk létre; az összegyűlt 29 millió 834 ezer forintot átvezettük ennek számlájára – teljes erővel hozzá kezdhettünk a református templom építéséhez. A római katolikus templom ekkor már a város főterét díszítette; 1996. augusztus 20-án elkészült. Mi is elérkeztünk a templom alapkövének elhelyezése időpontjáig, amit 1998. március 29-re tűztük ki.
Az ünnepség nagy esemény volt; hét évvel korábban, 1991. június 30-án voltunk ilyen sokan a város főterén, akkor a megszálló szovjet csapat kivonulását ünnepeltük. Engem mindkét esemény mélyen meghatott, s ráadásul mindkettőnél személyes közreműködő lehettem: az elsőnél felkérésre én tartottam az ünnepi beszédet, a másodiknál pedig a templomot építtető kuratórium elnökeként vettem részt. Az adományozók alapkővel elhelyezett névsora azokat a személyeket tartalmazza, akik adományaikat 1998. március 29-e előtt juttatták el az Alapítványhoz. Legnagyobb támogatónk az Önkormányzat volt (60 millió forint), továbbá: MOL Rt. (10 millió forint), Dunamenti Hőerőmű (4 millió forint), de kaptunk támogatást külföldi, belföldi evangélikus egyházi területről is (Lipcséből, Zürichből). A beruházás teljes költsége 122 millió 670 ezer forint volt, ezt növelte a telek ára, 3 millió 571 ezer forint, így a teljes érték: 126 millió 241 ezer forint.
Befejezésül megemlítem, hogy 2015-ben megírtam a százhalombattai református templom történetét, Harangoznak Istenem segíts! – címmel. A templomok – bárhol is legyenek – a települések muzeális értékű épületévé válnak; ezt figyelembe véve, fontosnak tartottam, hogy a létesítés módjáról készüljön írásos anyag az utókor számára.
Balla Károly



AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
A tánc öröme
2024-05-06
Ismét a városlakókkal közös főtéri "örömtáncot" hirdetett meg Vezér Mihály polgármester.

Újabb lépés a bajnoki cím felé!
2024-05-06
29-24-re (12-11) győzött a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a május 4-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Városkerülés két keréken
2024-05-05
Csaknem 400-an vettek részt a Sporthalom Kft. által szervezett "Kerékre fel!" elnevezésű települési kerékpártúrán április 27-én.

Azok az 50-es évek - Eötvös-bál a rock and roll jegyében
2024-05-05
A Grease című film és az ötvenes évek Amerikáját idézte meg az Eötvös iskola alapítványi bálja a rendezvényközpontban. A parázs hangulatú est bevételét a digitális eszközpark fejlesztésére fordítja az Eötvös Effektus Alapítvány.

Faültetés a játszótéren
2024-05-05
A lakók kérése és Lukács Bernadett képviselő közbenjárása nyomán két előnevelt vörös juhar facsemetét ültetett el az Önkormányzat a dunafüredi Szivárvány téri játszótéren.

Ha május, akkor majális
2024-05-04
Zenés, táncos programokkal, dobiskolai produkcióval, tűzzsonglőr bemutatóval, vásárral, kézműves foglalkozással és vidámparkkal várták az érdeklődőket a Szent István téri munka ünnepi Battai Majálison május 1-jén. A szervező kulturális központ és a Pesovár Néptánc Suli májusfát állított a központi színpadnál.

Fiatalság bolondság...
2024-05-04
Az Önkormányzat hagyományosan "Városi Bolondballagáson" látta vendégül a jelmezbe öltözött végzős középiskolásokat a Szekeres József Konferencia Központban május 2-án. Az önfeledt hangulatot Elek Péter, a Dumaszínház humoristája emelte. A ballagókat süteménnyel és üdítővel is megvendégelte a város.

Sikeres érettségit!
2024-05-04
Az idei évben is gravírozott tollakkal kíván sikeres érettségi vizsgát az Önkormányzat. A tollakat eljuttatják az iskolákba, ahol minden diákot az asztalán várja egy köszöntő levél kíséretében.

Bronzérem és helyezések a futó-emlékversenyen
2024-05-02
Harmadik helyen végzett korosztályában dr. Lehoczki Gergely a SZVISE futója, a tatai Galbicska Péter emlékverseny 14 km-es távján április 21-én.

Évadnyitó modellvitorlás arany- és bronzérem
2024-05-02
Két éremmel gazdagodott a Dunamenti Energia Modellező Klub, az orfűi Pécsi tavon, április 26-28-a között megrendezett szezonnyitó Medvehagyma Regattán – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Szemán Dávid egyéni csúccsal Eb-résztvevő - Sportlövész hónapok, márciusi és áprilisi sikerek
2024-05-02
A Százhalombattai Lövészklub versenyzője az 50m Pisztoly versenyszámban remek teljesítménnyel vívta ki az eszéki Európa-bajnokságon való részvétel jogát, a Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett zalaegerszegi áprilisi válogató sorozaton – tájékozatott Kéri Attila edző, a battai klub elnöke.

Szúnyoggyérítés
2024-05-01
Az Önkormányzat megbízásából lezajlott biológiai gyérítés után – szintén a városi megbízás nyomán – földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Kft. május 8-án (szerdán) és május 9-én (csütörtökön), amennyiben az időjárás erre alkalmas lesz.

Májusfával köszöntötték a megújuló természetet
2024-05-01
A hagyományokhoz híven Vezér Mihály polgármester óvodásokkal, a Forrás Néptáncegyüttes tagjaival és a városlakókkal közösen kötözte fel a tavaszt jelképező színes szalagokat a Szent István téren felállított májusfára. A rendezvény – a Bara Zenekar közreműködésével – az ünneplők körtáncával zárult. A Forrás külön táncokkal is gazdagította az eseményt.

Nem ízlett a péntek este Pécsen!
2024-04-29
26-26-os (félidő; hazai, vendég 13-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a PTE-PEAC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 26-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Jelentős költségvetési többlet, csökken az óvodai beíratási korhatár - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-04-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 25-én tartotta soron következő ülését. A 15 témát felölelő napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű volt a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása; az Önkormányzat 4.927.907.871 Ft költségvetési többlettel zárta a 2023-as évet. Döntöttek az óvodai beíratási korhatárról és a csoportokról, illetve az új gondozóházi részleg építésével kapcsolatos közbeszerzésről.

Karbantartás a finomítóban
2024-04-25
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Dunai Finomító bizonyos üzemeiben előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végeznek. 

A színes, szép környezetért - Virágosztás és városszépítő verseny
2024-04-25
Ismét virágosztást tart az Önkormányzat Százhalombattán, illetve meghirdetik a szintén hagyományos "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyt – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Tehetségek támogatása az Aranyban
2024-04-22
Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya az elmúlt 200 évben; "a 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak." Persze, nem is ezt kell követnünk az oktatásban... de valóban a kémia a folyton változás, na meg az átalakulás tudománya.

Ismért bolhapiac
2024-04-22
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ha nyár, akkor könyvtári mesehetek!
2024-04-22
Az idén különleges mesehetekkel is készül a vakációra a Hamvas Béla Városi Könyvtár: óvodásokat és középiskolásokat is érdekes témákkal várnak a nyári szünetben.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.