2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:3°
Max:12°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:9°
Kedd
Min:3°
Max:7°
Regionális hirek
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.
Közös örökség - közös felelősség
2018-04-26 -
Közös örökség - közös felelősség címmel tartottak konferenciát április 18-án, a műemléki világnapon, a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban. A konferencián felszólalt Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára, Gyürk Dorottya szentendrei kulturális alpolgármester, Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa, Gyutai Csaba, a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Varga Mariann, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ igazgatója, Visy Zsolt, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának alelnöke és Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.
 
Latorcai Csaba elmondta, hogy a műemlékvédelem rendszere komoly átalakuláson ment át az utóbbi években: az állam integrált műemlékvédelemben gondolkodik, hogy minden eszközzel segíteni tudja a műemlékek megújulását.
 
Elmondása szerint a hatósági eljárásokat lényegesen egyszerűsítették, ennek kapcsán a bürokráciát csökkentették és közelebb hozták a műemlékvédelmi szerveket az emberekhez, így a műemlékekkel kapcsolatos hatósági ügyeket gyakorlatilag minden megyében helyben lehet intézni.
 
A kormány anyagilag is segíti a műemlékek tulajdonosait, valamint mindazokat, akik partnerek a műemlékek megőrzésében, megismertetésében, hiszen a műemlékeink azon túl, hogy épített örökségünk szerves részei, a nemzeti identitásnak is fontos hordozói - hangsúlyozta.
 
Latorcai Csaba kiemelte, hogy a kormány által biztosított aktív támogatásokat passzív támogatások, azaz adókedvezmények egészítik ki; bevezették ugyanis, hogy a gazdasági társaságok a műemléki felújítások esetén a beruházás műemléki többletköltségét a társasági adóalapban érvényesíthetik - emlékeztetett.
 
Az állami támogatási formák közül a helyettes államtitkár kiemelte a népi építészeti programot, amelyet idén már második alkalommal hirdettek meg 1,5 milliárd forintos keretösszeggel. 2017-ben 300 millió forintból több mint 40 népi építészeti örökségi elem, az egyszer volt vidéki életforma eleven emlékei újulhattak meg, idén pedig több mint 400 pályázat érkezett a múlt heti határidőig - számolt be.
 
Mint hozzátette, a kormány keresi annak a lehetőségét, hogy azokat is segítse, akik nem népi, hanem egyéb építészeti műemlék tulajdonosai.
 
Latorcai Csaba a kormányzat által indított műemléki programok közül kettőt emelt ki. A Rómer Flóris terv a határon túli, magyar vonatkozású épített örökség megóvását, megújítását célozza. Mikor ezekből a támogatásokból egy-egy templom vagy kúria megújulhat, akkor az nagyban hozzá tud helyi magyar közösség identitásának megőrzéséhez, megerősítéséhez - jegyezte meg.
 
A helyettes államtitkár rámutatott: ez a program azonnali segítségnyújtásra is lehetőséget biztosít vis maior helyzet, természeti csapás esetén. Tavaly például az erdélyi igazfalvi templom toronysisakját döntötte le a szél, a felújítás a Rómer Flóris tervnek köszönhetően indulhatott meg.
 
Hasonlóan sikeres az ország határain belül zajló nemzeti kastély- és várprogram, amely több tízmilliárd forintból a legmeghatározóbb magyar kastélyok, várak felújítását tűzte ki célul - mondta el.
 
Latorcai Csaba jelezte: a leglátványosabb beruházások most fognak elindulni; a számos rekonstrukció közül kiemelte a tatai Esterházy-kastély, a dégi Festetics-kastély, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély vagy a nádasdladányi Nádasdy-kastély felújítását.
Az integrált műemlékvédelem ezeknél a nagy programoknál úgy nyilvánul meg, hogy egyaránt figyelemmel vannak a turisztikai vonzerő növelésére, az örökségvédelem szakmai szempontjaira, valamint a fenntarthatóság érdekében a megfelelő funkció biztosítására. Mindezeket a felújításokat ráadásul úgy kell megvalósítani, hogy ezek a műemlékek a 21. században is elősegítsék a nemzeti identitás megerősödését - hangsúlyozta.
 
Latorcai Csaba elmondása szerint januárban a kormány Németországgal, Ausztriával és Szlovákiával együttműködve benyújtotta a dunai limes világörökségi pályázatát.
"Minden esélyünk megvan arra, hogy az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2019 júniusában pozitív döntést hoz, és ezáltal Magyarország egy újabb világörökségi helyszínnel gyarapodhat" - fogalmazott, hozzáfűzve: ez a helyszín csak hazánkban majdnem 100 elemből tevődik össze, ezek fejlesztésére külön forrás áll rendelkezésre.
Az elmúlt időszakban a kormány az uniós forrásokból mintegy 10 milliárd forintot fordított a már meglévő világörökségi területek megújítására, ennek keretében komoly fejlesztések indulhatnak meg majd az összes magyarországi világörökségi helyszínen, és a remények szerint az eddigi, nem csekély idegenforgalom is A helyettes államtitkár egy friss kezdeményezésről is szót ejtett: a Miniszterelnökség a kulturális örökség európai éve alkalmából pályázatot hirdet Ne menj el mellette! címmel. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok május 7. és 13. között tárják fel lakóhelyükön egy-egy épület történetét és fogalmazzák meg, hogy az az épület számukra miért fontos.
 
(MTI/Pest Megyei Kormányhivatal)

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.