2024. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:2°
Max:10°
Hétfő
Min:2°
Max:13°
Kedd
Min:4°
Max:9°
Szerda
Min:5°
Max:7°
Választás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Ez az ország megváltoztatható - írta: CK
1
2018-03-01 - A hazugság a politikában olyan eszköz, amely rövidtávon működik, hosszútávon azonban összeomláshoz vezet. Karácsony Gergely szerint a Fidesz számára most érkezett el a hosszú táv. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnökjelöltje teltházas politikai fórumon ajánlotta a választók bizalmába Stefanik Zsoltot, az ellenzéki összefogás térségi képviselőjelöltjét tegnap Százhalombattán.
A rendezők nevében Asztalos Dezső, az MSZP helyi elnöke, valamint Szentgyörgyi József, Halásztelek polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Utóbbi hangsúlyozta, a választás megnyerésére csak annak a képviselőjelöltnek van esélye, aki tapasztalatokkal és támogatókkal is rendelkezik. Stefanik Zsolt tizenkét éve politizál és nagyon jó csapat áll mögötte, amit bizonyít, hogy nem egészen két nap alatt több mint 1100-an írták alá az ajánlóívét.

Az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Liberálisok közös jelöltje 38 éves informatikatanár. Négy diplomával rendelkezik, 2010 óta képviselő Halásztelken, négy éve a város alpolgármestere. Feleségével és két lányával Szigetszentmiklóson lakik. Közvetlen, de rendkívül hatásos bemutatkozása során végig párbeszédet folytatott közönségével. Hangsúlyozta térségi szerepvállalását. Az elmúlt években felhívta az országos nyilvánosság figyelmét a szigetszentmiklósi stadionépítés kétes ügyére, aláírást gyűjtött, hogy ne lámpás kereszteződés, hanem körforgalom készüljön az MO érintett szakaszán, és követelte, hogy ne csak az érdieket, hanem a százhalombattaiakat is helyi fórumon tájékoztassák a vasútfelújítás miatti forgalmi változásokról.

A választókerület legnagyobb közös problémájának a közlekedést és az egészségügyet tartja. Fejleszteni kell a tömegközlekedést és a közutakat is, meg kell könnyíteni a bejutást a fővárosba, a közutak, kerékpárutak és járdák felújítása és fejlesztése érdekében vissza kell kapniuk az önkormányzatoknak a gépjárműadót.

Ösztöndíjrendszert kell kidolgozni az orvostanhallgatók számára, hogy ne külföldön tervezzék a jövőjüket. Meg kell állítani az orvosok és nővérek elvándorlását, biztosítani kell a házi- és gyermekorvosok utánpótlását és meg kell szüntetni a hosszú várólistákat, vagyis valódi béremelésre van szükség, és - vietnami kórházépítés helyett - a magyar egészségügyre kell költeni.

Amióta állami az oktatás, az iskolában három hetet kell várni a krétára és három hónapot az izzócserére. Az elmúlt nyolc évben több mint ötvenezer gyerek tankötelezettsége fejeződött be az általános iskolai végzettség megszerzése nélkül. Hogyan fogják ők eltartani a nyugdíjasokat? Miért nem kell az okos ember?

A képviselő-jelölt szerint a közoktatás színvonala mellett az önkormányzatok önállóságát is vissza kell állítani. Százhalombattán például minden gyerek ingyenes étkezését biztosítani lehetne abból a közel egymilliárd forintból, amelyet szolidaritási hozzájárulásként von el a kormány.

Szólt a családok szétválasztásáról, a félelemkeltésről, a "nemzet vejéről, aki Szigetszentmiklóson is foglalkozott a közvilágítással". Arra kért mindenkit, menjenek el szavazni április 8-án és váltsák le a Fideszt.

Bár Orbán Viktor és társai megpróbálták elhitetni az emberekkel, hogy "a politika már csak ilyen", kizárólag a hatalom és a még több hatalom a célja, ha sikerül elhitetni az ellenkezőjét, "ez az ország megváltoztatható" – mondta Karácsony Gergely. Van egy másik Magyarország, amely szolidáris, és ahol a politika szolgálat. A miniszterelnökjelölt szerint Portugália és Finnország a példa arra, hogy ha tisztességes emberek állnak az élre, akkor a legmélyebb válságból is megerősödve születhet újra egy nemzet. "Aki változást akar, annak el kell mennie szavazni, és be kell húznia az MSZP-Párbeszéd listát, valamint Stefanik Zsoltot." (Fotó: Végh Tibor)


Hozzászólások
Tisztelt szerkesztőség!

Ez az ország teljes mértékben rendben van.

A jelenlegi Magyar kormány nagyon helyesen teszi hogy megvédi az országot az önmagukat "menekültnek" álcázó muzulmán hódítóktól. Magyarország Zsidó-Keresztény értékeken alapszik most ezt civilizációs és értékrendiség értelemben értem mindezt (nem vallásilag hiszen hogy ki miben hisz vagy nem hisz semmiben az mindenkinek a saját egyéni döntése).

A muzulmán bevándorlásnak Nyugat Európa szerte káros hatása van. A muzulmánok antiszemiták, keresztény-ellenesek, anticionisták, valamint elutasítják az állam világi jellegét. Tele vannak gyűlölettel a Zsidók ellen, a Keresztények ellen valamint a szekurális emberek ellen és mindenki ellen akik nem az ő gyűlölet teli "vallásukat" követik. Ha Karácsony Gergely lehetőséget kapna arra hogy kormányt alakítson akkor beengedné a muzulmán bevándorlókat és akkor ugyan arra a sorsra jutnánk mint Svédország. No-go zónák ahova a rendőrség sem tudna bemenni. Svédország alapvetően liberális miniszterelnöke azt nyilatkozta hogy lehetséges hogy a muzulmán bűnbandák ellen be kell vetni a Svéd hadsereget.

Nem szeretném hogy mi Magyarok ide jussunk. Ha Karácsony Gergely lenne Magyarország miniszterelnöke akkor ugyan az a tragédia következne be mint 1944-ben és 1957-ben rengeteg ártatlan embert gyilkolnának meg a muzulmánok és ráadásul az országunknak és vége lenne.

Nem vagyok elkötelezett híve egyik jelenlegi Magyarországi politikai pártnak sem de ez már nem arról szól hogy milyen párthoz tartozom vagy politizálok e egyáltalán hanem Magyarország megmaradásáról. Magyarország csak akkor tud megmaradni ha  megvédjük az országot.

Emiatt is szavazok a Fideszre. Nem azt mondom hogy a Fidesz kormány tökéletes de Magyarországot meg kell védeni a muzulmánoktól. Hogy jelenleg is meg lévő békés életünket megőrizhessük. Valamint hogy állampolgárainkat megvédhessük. Jogállamiságunkat és Zsidó-Keresztény értékeinket megőrizhessük. Emiatt mindenkit arra kérek aki ezt olvassa hogy Április 8-dikán a Fideszre szavazzon. Ami ebben az esetben az ország védelmét jelenti.
 
Köszönöm: Farkas Nándor Százhalombatta
AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.