2024. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:5°
Max:12°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:3°
Max:13°
Kedd
Min:6°
Max:13°
Szerda
Min:5°
Max:11°
Beszélgetés
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Imádkozzál és dolgozzál - Reformáció 500 - írta: Kovács Attila
1
2017-05-02 - A Szent Benedektől idézett mondatot tekinti hitvallásának Málnási-Szász Myrtill, a SZISZKI igazgatója. A felirat a Debreceni Református Kollégium falát díszíti, az ottani szellemiség azóta is áthatja az életét: hitet, kitartást, erőt adott az újrakezdéshez a legnehezebb időszakokban is. Életéről, pályájáról, küzdelmekről és sikerekről beszélgettünk a reformációs emlékév alkalmából.
- Gyermekkorát Kolozsváron töltötte, nagyapja az egyik református egyházközség presbitériumának volt a gondnoka. Hogyan emlékszik vissza ezekre a gyülekezeti évekre?
- A családi indíttatás miatt már kisgyerekként templomba jártam, amit azért is szerettem, mert sok érdekes bibliai történetet meséltek, és a karácsonyi szavaláskor kaptunk narancsot, ami akkor ritkaság számba ment nálunk. Édesapám református, édesanyám katolikus volt, az öcsémet és engem reformátusnak kereszteltek. Érdekesség, hogy a kolozsvári templomokat az édesapám által kirakott ólomüvegek díszítik. Akkor tanulta ki a mesterséget, amikor eltiltották egy időre az orvosi egyetemtől, és ólombányában kellett dolgoznia, mert elszavalt társaival egy 56-os forradalmi verset. A templomok üvegein átszűrődő fény mindig édesapámra emlékeztet.

- Tizenkét éves volt, amikor Magyarországra költöztek. Miért jöttek el?
- Veszélyben volt a családunk, mert édesapámat politikai pszichiátriával akarták megbízni, de ő ellenállt. Végül öt év küzdelem után, 1977-ben települünk át Pápakovácsiba Illyés Gyula segítségével. Azóta sikerült részletekben áthozni a Hitel című folyóirat kolozsvári otthonunkban működő szerkesztőségének elrejtett relikviáit is. A lapot a két világháború között többek között Kós Károly és Tamási Áron fémjelezte. Az emlékeket a Makovecz Imre által tervezett leányfalui családi házban állítottuk ki, mely múzeumként is működik, s melyben édesapám él.

 - Gondolom, nem volt könnyű az újrakezdés.
- Nehéz volt az áttelepülés azért is, mert nagyapám nem szerette volna. Mindig azt mondta, hogy "mi innen soha." A halálos ágyán feküdt nagy kínok között, amikor – tán legnagyobb fájdalmára - végül kimondta, hogy "jól van fiam, menjetek!" Pápakovácsi - ahol édesapám körzeti orvosként dolgozott – nagyon nagy törés volt az életemben. Jelentős különbség volt a kultúrvárosi élet és a falusi élet között. Kis gyülekezet működött a faluban, Noszlopról járt át a lelkész, ahol később konfirmáltam. Édesapámék látták, hogy nem érzem jól magam, és szerették volna, ha megtalálom a gyökereimet, ezért úgy döntöttünk, hogy a Debreceni Református Kollégiumba jelentkezem középiskolába.

- Milyen változást jelentett Debrecen?
- Már az épület monumentalitása miatt úgy éreztem, mintha a korábbi iskolámban, a kolozsvári líceumban lennék. Meghatározó volt az a hitet, vigaszt, szeretetet és alázatot adó indíttatás, amit ott kaptunk ajándékba. Nagy hálával gondolok vissza a tanárainkra is, akik mindig rámutattak az Isten által teremetett világ csodáira. Egyik barátnőm egyszer azt mondta nekem, hogy "Myrtill, téged nagyon szeret az Isten." Ez a kitüntetett pillanat nagyon elgondolkodtatott Istennel való kapcsolatomról. Végül meghatározta pályaválasztásomat is. Vallástanárunk is támogatta, hogy a budapesti Teológiai Akadémiára jelentkezzem. Két év után letettem a minősítő vizsgát, de abbahagytam az egyetemet, mert rájöttem, hogy nem tudnék minden lelkipásztori feladatot örömmel és odaszántan ellátni. Nagyon szerettem a prédikációt és a hitoktatást, de akkoriban még elképzelhetetlen volt, hogy pár év múlva az iskolákban is lehet majd hitoktatni, amikor én már Skóciában éltem első gyermekünkkel és lelkész férjemmel, Illés Dáviddal, aki ösztöndíjas tanulmányokat folytatott Edinburghban. A kiküldetés előtt a szegedi egyetem magyar-román levelező szakán végeztem el két évet, azonban ezt sem fejeztem be a skóciai ösztöndíj miatt.

- Mi történt miután hazajöttek?
- A Szabadság térre hívták a férjemet beosztott lelkésznek. Hitoktattam és időközben megszületett újabb két lányunk, majd a fiunk is, de ő már Bugyi nagyközségben, újabb gyülekezetünkben. Beindítottunk egy református iskolát, amit küldetésként fogtunk fel, ugyanis - mint édesapám közben kiderítette - az intézményt egyenes ági szépanyám, Beleznay Anna és férje hozta létre. Később új parókiát és tanárlakásokat is építettünk. A negyedik gyerek születése súlyos komplikációval járt, ezután már nem szülhettem, pedig előtte úgy gondoltam, hogy még nagyobb családunk lehet, és én teljes állású anyaként és lelkészfeleségként élhetem le az életem. Közben a férjemet a budafoki gyülekezetbe hívták lelkésznek, amit elfogadott, mert úgy éreztük, hogy Bugyin teljesítettük a küldetésünket.

- Ennyi vándorlás után végre révbe értek Budafokon?
- Nem egészen, ugyanis furcsa helyzettel szembesültem. Míg falun nagyon sok feladatom volt a négy gyerek mellett - hitoktattam, angolt tanítottam, színjátszó kört szerveztem, a gyülekezet kisbuszával úszni, zeneórára szállítottam a református iskolába járó gyerekeket – Budafokon ennek vége szakadt, mert mindenre volt alkalmazott. Ott álltam diploma nélkül, úgy hogy a negyedik gyerek is lassan óvodába járt, és nem találtam a helyemet. Bántott az is, hogy a tízéves debreceni osztálytalálkozón azzal szembesültem, hogy egyedül nekem nincs diplomám. Megfogadtam, hogy a legközebbi találkozóig változtatok ezen. Hamarosan felvételt nyertem a KGRE nappali tagozatos magyar szakára.

- Elég nagy kihívásnak tűnik egy négy gyermekes anya számára.
- Maximalista vagyok, és belevetettem magam a tanulásba, de félév után úgy érzetem, hogy nem bírom tovább. Az egyik professzorom beszélt rá a folyatatásra, akinek nagyon hálás vagyok. Az első évet azután színjeles eredménnyel zártam, majd háromszor is elnyertem a köztársasági ösztöndíjat, így alkalmazni tudtam egy bejárónőt. A főzés és a gyermekekkel való foglalkozás maradt az én feladatom. Közben felvettem a kommunikáció szakot is. Már ötödévesen tanítottam egy szakiskolában, majd gimnáziumban, végül Érdre költözésünk miatt általános iskolában magyartanárként, később pedig igazgatóhelyettesként is dolgoztam. Sajnos az első házasságom elromlott. Hosszú vívódás és egy komoly depressziós időszak után úgy döntöttem, elválok.

- Hogyan tudott kijönni ebből a mély gödörből?
- Nagyon hirtelen változott meg az életem, mert a meghozott döntés után alig öt hónappal megismertem a jelenlegi férjemet, aki gyerekkorunkban abban az utcában játszott a "nagyfiúkkal", amelyikben én laktam, de nem ismertük egymást, ezt csak utóbb derítettük ki. Hiszem, hogy ezt is Isten készítette el, mint ahogy az első házasságomat is. Abban meg kellett születnie a négy gyermekünknek, akiket tisztességgel felneveltünk, és úgy gondolom, hogy lelkészfeleségként teljes mértékben támasza voltam a férjemnek. Rájöttem, hogy el kell fogadni: az ember belebetegedhet egy élethelyzetbe, amiről nem feltétlenül ő tehet. Tizenkét éve házasodtunk össze a második férjemmel, Málnási Péterrel, azóta boldog házasságban élünk. Az Érd-parkvárosi református gyülekezetbe járunk. Támogatom és segítem a parkvárosi református egyházi iskola beindítását. Szakmai téren is sikerült előre lépnem. Szakvizsgáztam a BME közoktatás vezetői szakán, mesterpedagógusi minősítést szereztem majd szakértővé képeztek ki a pedagógus életpályamodell minősítési és tanfelügyeleti rendszerében. Közben trénerként további szakértőket képzésében vettem részt. Ekkor találkoztam a SZISZKI akkori igazgatójával, dr. Horváth Bélával, aki felkért a helyettesének, majd, amikor ő másik megbízást vállalt, egy sikeres pályázat után az iskola igazgatója lettem. Jelentős eredménynek érzem, hogy mára bázisintézmény lett a Sziszki, pedig két éve még a profiltisztítás veszélye fenyegette, mely elsorvasztotta volna az iskolát.

- A hite a munkájában is megnyilvánul?
- Nagyon örülök, hogy ezzel a korosztállyal foglalkozhatom, mert saját életem - már említett - meghatározó szakaszát élem át naponta a közelükben. Arra törekszem, hogy ne csak az oktatás, hanem a nevelés is legyen a középpontban. Azt látom, hogy ebben kollégáim is elkötelezettek ki-ki a maga értékrendje, hite szerint. A diákokkal igyekszem személyes kapcsolatot kialakítani, minden évben igazgatói osztályfőnöki órát tartok minden osztálynak, hogy közvetlenebbül beszélgethessek velük. Nagyon nyitottan fogadják ezt, mert megérzik, hogy a szívemből jön az irántuk érzett szeretet és felelősség. Ha így fordulunk feléjük, és tesszük a dolgunkat, akkor beteljesül az életünkben a refi falán olvasható hitvallás: "Orando et laborando", vagyis "Imádkozzál és dolgozzál!" Isten munkáját látva az életemben, hálás vagyok, amiért kihozott a mélységekből, és dicsőítem amiért ilyen nagy feladatot bíz rám, mert bár egy porszem vagyok, de Ő nagyon szeret!   

Hozzászólások
Kedves Szerkesztőség!
 
A kislányom a SZISZKI-be felvételizett, és nem olyan régen személyesen is megismerhettem az Igazgató Asszonyt,  akiről nagyon pozitív volt a véleményem! Nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a cikket, nagyon sok erőt adott a jelenlegi élethelyzetemben!
 
dr. Fiam Ildikó
AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.