Az életvezetési előadásairól és könyveiről híres katolikus pap második alkalommal látogatott Százhalombattára. Előadását megelőző sajtónyilatkozatában hangsúlyozta: míg feltétel nélküli szeretet létezik, feltétel nélküli kapcsolat nincs. Ahhoz mindkét félnek át- és le kell adnia valamennyit önmagából. Korjelenség a személyes életlehetőségek rendkívüli kibővülése, de lehet a következménye, hogy tévedésből nem társat, hanem csak olyan személyt keresünk, aki hozzájárul személyes életcéljaink megvalósulásához. Aki minden áron meg akarja őrizni függetlenségét, nagy valószínűséggel magányos lesz.

A Színházteremben rendezett előadás a Felhőjárók Mozdulatszínház rövid műsorával kezdődött. Pál atya szokásos lendületével és humorával azonnal magával ragadta és beszéde végéig egy pillanatra sem engedte el közönsége figyelmét. Fő célja az volt, hogy megértesse, a mi kultúránkban, ahol a szerelem alapú párkapcsolat, illetve házasság elfogadott, törvényszerűek a kapcsolati buktatók. Két anekdota erejéig azért felvillantotta, mennyire másképp van ez más kultúrákban – ahol azt szeretik, akivel élnek -, és mintegy mellékesen utalt az emberi szív egyetemességére is. Innentől azonban a "hatalmas szerelem" került az előadás homlokterébe, talán a szokásostól eltérő megvilágításban.

Amikor szerelmesek vagyunk, olyan élettani változások zajlanak le bennünk, amelyek az enyhe kábítószeres befolyásoltságnak felelnek meg – annak minden tünetével. Van-e gyógyír a szerelmem fizikai jelenlétének hiányára? Ugye, hogy nincs! Vagy ő van, vagy semmi sincs, éppen úgy, miként az "anyaggal"! Közben bizonyos hormonszintek a százszorosára emelkednek. Ezért vagyunk egész nap átszellemültek még akkor is, ha semmit sem aludtunk éjszaka. Nemcsak testi, lélektani változások is zajlanak: a társunk az önazonosságunk részévé válik. Nagy kérdés azonban, lesz-e a "nagy őből" "nagy mi"

Egyéntől függ, mennyi idő alatt, de kettő-kettő és fél év elteltével biztosan lecseng a "hatalmas bumm". Oszlik a lila köd és leesik a rózsaszín szemüveg. Apró vigasz: kutatások szerint az egykor meglévő szerelem azért biztosít némi immunitást a szinte törvényszerűen bekövetkező párkapcsolati konfliktusok alatt.

Miközben ugyanazt várjuk el egymástól, amit a szerelemben – a testi-lelki egyesülés extázisában - éltünk meg - hogy a másik szavak nélkül is tudja, értse és maradéktalanul teljesítse szükségleteinket -, az addigi idealizálás helyett elkezdjük "démonizálni" őt. Míg korábban kizárólag pozitív tulajdonságait vettük észre, most csak a negatívokba ütközünk - a legnagyobb rémülettel. "Mekkora tévedés volt!" – kiáltunk fel, és ezúttal is tévedünk. Jó esetben eljutunk a reális látásmódig. Ennek azonban alapfeltétele, hogy magunkat is reálisan ismerjük. (Én változzak? Ő a nem normális!)

Legtöbben eljutunk abba a stációba, amikor kölcsönös neurotikus allergia alakul ki a partnerek között. Ilyenkor a társ legapróbb hibájától – nem párhuzamosan teszi le a cipőjét – megőrülünk. Ez persze ugyanúgy eltúlzott reakció, mint, amikor kis híján megfulladunk némi levegőben szálldosó állatszőrtől, de a mi részünkről reális, meglévő szenvedés. Óriási drámát élünk meg, az igazi baj azonban, hogy helytelenül értelmezzük. Ez lehetetleníti el a kapcsolatot.

Mi segíthet át a múlandó, örök szerelemből a kiegyensúlyozott és erős párkapcsolatba? Két dolog: elköteleződés és érzelmi összetartozás. Utóbbi lényege, hogy a másikkal tartunk érzelmileg, még akkor is, ha adott esetben nem értünk vele egyet. Hasonlóan ahhoz, amikor a kicsi gyerekünk retteg, hogy éjjel bejön a lakásba egy medve. Tudjuk, hogy téved, de elfogadjuk, hogy fél.

Könnyebb gyakorolni az érzelmi összetartozást, ha tisztában vagyunk azzal is, milyen különbségek vannak férfi és nő között. Amikor a férfi este lezuhan a tévé elé, az agyának mindössze 10 százaléka aktív, a nőnél azonban 70 százalékos ez az arány. Miközben mondja a magáét (egyébként a kapcsolatért dolgozik), meg is nyugszik, majd jót alszik. Ezzel szemben a férfit kibillenti a stand by üzemmódból, neki felemelkedik a stresszhormonszintje, és akár két-három órának is el kell telnie, mire megnyugszik. Ezeket a különbségeket áthidalni nagy emberi teljesítmény.

A tartós elégedettségre azoknak a pároknak van a legnagyobb esélyük, akik képesek átérezni egymás pozitív érzéseit és ezt ki is tudják fejezni.