Tisztelt Szerkesztőség!

 

Alulírott Illés Ernőné 2440 Százhalombatta Erkel Ferenc krt.6. fsz.1 szám alatti lakos vagyok ( 2003. Januártól lakom ezen a címen).

 

A "Virágok kontra cicák" cikkhez szeretnék némi megjegyzést tenni!

 

Tisztelt Égi néni elfelejtette közölni mindenkivel, hogy az én erkélyem előtt lévő saját erőmből felásott bevirágosított területet is az acsarkodásuk miatt szintén eltűntették amihez nem lett volna joguk! Ezt a kis kert részt én gondoztam, ezt a szomszédjaimtól is meg lehet kérdezni. Amikor ide költöztem akkor Pátkai nénivel ezt megbeszéltük és engedélyezte, hogy csináljam, még örült is neki, hogy szép gondozott lesz a lépcsőház környéke. Az én kert részemből hordtam ki a virágokat elhunyt szüleim sírjára. Gondoljanak bele milyen döbbenet ért, amikor a temetőbe indultam volna és 1 szál virágot nem találtam. Égi néninek a problémája miért érintette az én kert részemet? Milyen jogon irtották ki az én pénzemen vásárolt virágokat? Égi néni megfizeti a káromat? A munkámat? A konyha ablak előtt lévő virágokra is ez a sors vár? (Azt is saját kézzel csináltam.)

 

Miért nem lehet békességben élni és más munkáját megbecsülni, békén hagyni?

 

Az ő problémájukhoz mi köze a másik lépcsőháznak? Vagy így működik, ha nekem nem lehet a másiknak se legyen? Hány olyan lépcsőház van ahol a lakók összefognak és együttes erővel szépítik a környezetüket? Nem szebb látvány az ablakon kinézve virágokat látni és nem a kopár talajt? A cicák a virágok eltűnése előtt is elvégezték a dolgukat! Nem hiszem, hogy a virágok kipusztítása utána ez változna. Égi néninek az acsarkodáshoz sok sikert és jó egészséget kívánok!

 

Illés Ernőné

Százhalombatta Erkel F. krt. 6. fsz.1.

 

Szhb. 2015. 04.27.

 

Történetemet szeretném elmesélni. Lassan három éve költöztem a gyönyörűen rendezett, virágos Százhalombattára. Csodálom, talán még egy ilyen (kis)város nincs is Magyarországon. Néha azt gondoltam, álmodom, boldog és büszke voltam a városomra.

 

Sajnos, nem telt el sok idő, és rájöttem, itt sem minden úgy van, ahogyan elképzeltem. Egy csendes társasházban lakom. Két kis kóbor cicát felpártoltam, befogadtam, gondoskodom róluk, ne kóboroljanak a parkban. Álmomban sem gondoltam volna, hogy vannak olyan unatkozó, megkeseredett emberek, akiket ez zavar, akik az élet múlását, kudarcaikat az ártatlan, kidobott állatokon töltik ki. Talán ettől könnyebb az életük. Talán jó érzés egy gyenge állatba, emberbe belekötni, rajta kiélni tehetetlenségüket. Talán, ha üldözik az állatokat, könnyebb az életük, vagy a győztes örömét érzik.

 

Ezek az állatok nem hibásak, hogy mi, emberek felelőtlenül kidobjuk őket az utcára, és ha már nem teszünk értük semmit, legalább ne bántsuk!

 

2015-04-27

T. Á.