2019. szeptember 18. - Diána napja
Kedd
Min:15°
Max:15°
Szerda
Min:9°
Max:16°
Csütörtök
Min:6°
Max:15°
Péntek
Min:4°
Max:16°
Szombat
Min:7°
Max:18°
Beszélgetés
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Premier plán - Noé bárkáján - írta: László Anikó
2012-08-16 - Negyvennégy évesen is szerelmes férj, öt gyermek apja, tárnoki házának állandó szépítője-építője, az érdi VMG hűséges öregdiákja, a Noé Bárkája Zenekar gitárosa és dalszerzője, valamint a Procoplan Kft. egyik alapítója. Pallagi Lászlóval gyümölcsöző hiperaktivitásáról beszélgettünk.
- Édesapám futballedző volt és két-három évenként új csapathoz szerződött, ezért a gyerekkorom vándorlásban telt. Az általános iskolát Gyöngyösön, Szarvason és Ózdon végeztem. Ezután döntött úgy édesapám, hogy az NB-I. helyett inkább Budapest környékén keres stabil négyéves szerződést, biztosítva számomra a nyugodt körülményeket. Így került ő az akkor megyei I. osztályban szereplő százhalombattai labdarúgó csapathoz, én pedig az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumba.

- Hogyan élte meg ezeket a mozgalmas éveket?
- Nagyon élveztem, minden városban volt valami érdekes, különleges. Egyetlen hátránya volt, hogy soha nem alakult ki stabil baráti köröm.

- És a gimnáziumi évek?
- Hiperaktív gyerek voltam, de ennek ellenére szerettek, mert a tanulmányi eredményeim jók voltak és sok közösségi munkát is végeztem. Itt ismertem meg a nejemet – Lenkei Andreát –, aki osztálytársam volt másodiktól. Már az első találkozásunkkor megvolt a szimpátia, mely hamarosan szerelembe fordult és ez azóta is tart. A középiskolában alakult ki a másik nagy elköteleződésem is - a számítástechnika iránt, diákként ebben értem el a legnagyobb sikereket. Tízedik lettem az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, ami teljes felvételi pontszámot ért, így kerültem a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára. Hobbiból előtte is foglalkoztam elektronikával, a VMG-ben hangosítottam, végzősként számítástechnikai szakkört tartottam, később egyetemistaként is visszahívtak óraadó tanárnak.

- Hogyan alakult kapcsolatuk az egyetemi évek idején?
- Amikor Andreának már csak egy éve volt hátra a tanítóképzőből, én éppen letudtam az első évemet, az utolsó vizsgám után azonnal megkértem a kezét. 1989 nyarán volt az esküvőnk Százhalombattán. Mivel tanulmányi szerződés kötött a Finomítóhoz, így lakhattunk az akkori OKTÁN munkásszállón, de amikor Virág megszületett nem maradhattunk tovább. A szüleim ismét nagy áldozatot hoztak, az ő háromszobás lakásukat cseréltük el két kisebbre. A diplomámat az akkor egyéves Virág lányommal a karomban vettem át 1992-ben.

- Fiatal mérnökként hogyan tudott elhelyezkedni?
- Amikor lediplomáztam, éppen létszámstop volt a MOL-nál, de a tanulmányi szerződés miatt felvettek. A Műszerautomatika Főosztályon, kaptam munkát. Rendkívül sokat tanultam az öt év alatt, amit ott töltöttem. Személyes okokból azután más lehetőséget kerestem, így kerültem a Dunastyr-hez rendszergazdának. A helyet nagyon szerettem, de a munkám nem igazán elégített ki, a windows hibák napi foltozgatása nem túlságosan kreatív elfoglaltság. Amikor 1998-ban volt kollégáim kiléptek a MOL-tól és hívtak, hogy megalapítsuk saját cégünket, a Procoplan Kft-t, fájó szívvel hagytam ott a Dunastyr-t, de bátran belevágtam a bizonytalanba. Így a korábbi összeszokott tervezőcsapat együtt maradt és nem veszett el a Finomítóban töltött évek során felhalmozódott tudás, tapasztalat, helyismeret.. Itt barátaimmal dolgozhatok, mindenki a saját szakterületén. Mivel mindannyian a környéken élünk, a munkánk során megvalósított projektek jó részében érdekeltek is vagyunk, hiszen a biztonság és a jó környezet minket és családunkat közvetlenül is érintenek.

- Hogyan alakult mindeközben a családi élete?
- 1993-ban megszületett Bóbita. A feleségemet becézték így Weöres Sándor verse nyomán, és szerettük volna ezt adni lányunknak, úgyhogy az engedélyért már jó előre elkezdtünk levelezni az MTA Nyelvtudományi Intézetével. Hosszas győzködés után sikerült. Bóbita után, 1995-ben érkezett Bence. Akkor már nagyon szűkössé vált az otthonunk, ezért finomítói segítséggel vásároltunk egy háromszobás lakást. De a költözés közben a nagy melegben cipekedéstől szívinfarktust kaptam, 28 évesen.

- Sok volt a stressz?
- Kicsit túlhajtottam magamat. A feleségem GYES-en volt, én elvállaltam mindenféle mellékes munkát, mint a legtöbb fiatal, kisgyermekes házas. Amikor a kórházból hazajöttem, átértékeltük a dolgot és ez is közrejátszott abban, hogy munkahelyet váltottam. Amikor később megalakult a kft., a kötetlen munkaidőnek köszönhetően már jobban be tudtam osztani az energiámat. Elkezdtünk Tárnokon építkezni, mert akkoriban eléggé rossz volt a levegő Battán, és a nagylányok asztmások lettek. Hiába szerettünk itt élni, tisztább levegőre volt szükségünk. A battai kötődés azonban továbbra is megmaradt, mivel minden gyerek itteni intézménybe járt és nem akartuk őket átvinni máshová. Úgyhogy, mivel amúgy is át kellett járni naponta, Luca lányomat is ide hoztuk.

- Luca?
- A gimnáziumban elhatároztuk Andreával, hogy három gyerekünk lesz. A harmadik gyerek megszületése után már furcsán néztek ránk, nem értettük. Úgy gondoltuk, teljesen normális, hogy sok gyerekünk legyen, mert igazán szeretjük egymást és a kicsiket is. Szóval 2000-ben megszületett Luca, ő már a félkész házunkba érkezett. Csak hát ennyi gyerek be sem fér egy normális autóba, így nagyobbat kellett venni. Persze azt nem nézik, miért tartok ekkorát: köbcentiméter és lóerő után adózunk, nem számít, hány személy használja. Ekkorra már tényleg nagycsaládosnak számítottunk, de 2006-ban megszületett Barnabás is. A feleségem akkor igazán boldog, ha babázhat, de úgy gondoljuk, a következő már az unoka lesz.

- Ennyi gyerek és munka mellett jut másra is ideje?
- Foglalkozom még video-digitalizálással, kezelem a VMG internetes videó archívumát. Érdekesség, hogy itt nemcsak rólunk, hanem nagylányainkról is van már felvétel, hiszen ők is volt iskolánkba jártak. Cégünknél kollégáimmal együtt igyekszünk támogatni az intézményt, már csak azért is, mert kuratóriumi elnöke vagyok az iskola egyik alapítványának.

- Úgy tudom, zenél is.
- Egész életemben szerettem volna foglalkozni zenével, de negyvenéves koromban eldöntöttem, hogy most, vagy soha. Két évet jártunk a lányokkal gitártanfolyamra. Andrea és Bóbita korábban is gitároztak, Bence dobolni, Luca zongorázni tanult. Néhány családi eseményen együtt is zenéltünk, de ez itt meg is állt akkor. Aztán nemrég egyik kollégám mondta, hogy szólógitárost keresnek a zenekarukba. Kiderült, hogy ők a Szent István templomban szoktak zenélni. De ehhez a megtérésünket is el kell mesélnem. A családunkban senki sem gyakorló hívő, de minden gyermekünk – ahogyan mi is – meg volt keresztelve. Néhány éve belső sugallat nyomán megnéztük a torinói leplet, ami nagyon erősen hatott ránk.

Elhatároztuk, hogy Jézust kell követnünk. Rájöttünk, hogy mi korábban is ösztönösen ezen alapelvek szerint éltünk, csak végre helyére kerültek a dolgok... Elkezdtünk templomba járni, megismertük Illéssy Mátyás római katolikus atyát, aki tökéletesen cáfolta azt a negatív képet, amit mi korábban a papokról alkottunk. Ő oktatott minket - az egész családot – hétről hétre. Végül 2011. május 1-jén gyermekeinkkel együtt elsőáldoztunk és 22 év után végre a szentségi házasságot is megkötöttük. Azóta aktív tagjai vagyunk az egyházközségnek és zenélünk – Virág, Bóbita és Andrea is - a Noé Bárkája nevű zenekarral, de nem csak a szentmiséken, hanem esküvőn, keresztelőn és dicsőítések alkalmával is. Nagyon élvezem az alkotás lehetőségét a muzsikálásban, zenét és szöveget is írok. Persze érzem a technikai hiányosságaimat, de szívvel-lélekkel igyekszem azt kipótolni. Az egyházközség fiatal családjai között végre azokat a kapcsolatokat is megtaláltuk, amelyek addig hiányoztak az életünkből. Ők szeretettel befogadtak minket és ezért nagyon hálásak vagyunk.

- Kit ajánl a következő beszélgetésre?
- Volt kollégámat, Retz Róbertet szeretném, ha megismernék az olvasók. Szakmailag és emberileg is rendkívül sokat tanultam és kaptam tőle. Nagyra tartom azt a mindennapi áldozatvállalást, amit a fiáért tesz.


További híreink
Regionális hírek
Programajánlók
Választási hírek
Felhívások
Választás
2019-09-10 -
Tisztelt Jelöltek és Jelölő Szervezetek!
A Százhalombattai Hírtükör közéleti lap minden hivatalosan nyilvántartásba vett önkormányzati képviselő-jelöltnek és jelölő szervezetnek lehetővé teszi, hogy részletes választási programját nyilvánosságra hozza a Hírtükör Online-on (www.hirtukor.hu).
Választás
2019-08-02 -
A Százhalombattai Hírtükör Százhalombatta Város független közéleti lapja, amelynek elsődleges feladata a helyi lakosság széleskörű, pártatlan tájékoztatása.
A Százhalombattai Hírtükör szerkesztősége kiemelten fontos feladatnak tartja az országos, az európai parlamenti és a helyhatósági választások során az objektív, kiegyensúlyozott és kellően informatív sajtószolgálatot a választások eredményes, sikeres lebonyolítása érdekében.
AKTUÁLIS
2019-09-11 -
2019-09-05 -
2019-08-22 - A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt áramszünet lesz Százhalombattán augusztus 29-én, szeptember 2-án és 3-án – tájékoztatott az ELMŰ.
LEGFRISSEBB HÍREINK
Remek rajt
2019-09-17
Győzelemmel kezdte az idényt a Százhalombattai VUK SE U14-es labdarúgócsapata a Pest megyei bajnokságban. 5:1 arányban nyert az Érd II. együttese ellen az óvárosi pályán szeptember 14-én.

Kiütéses győzelem
2019-09-16
19:0 arányban nyert a Százhalombattai VUK SE U16-os labdarúgócsapata a Bugyi ellen a Pest megyei II. osztályú bajnokság 2. fordulójában szeptember 15-én hazai pályán.

Lehengerlő szereplés a modellvitorlás OB-n
2019-09-16
A dobogó mindhárom fokát százhalombattai versenyzők foglalták el a szeptember 14-15-i modellvitorlás országos bajnokságon F5-E hajóosztályban Ölbőn. Forrai Csaba első, Garay György második, Forró Krisztián pedig harmadik helyezést ért el.

Terepkirálynő
2019-09-16
Hétről hétre dobogós helyezésekkel tér haza a versenyekről Szabó Csabáné Kovács Erika, a SZVISE atlétikaszakosztályának egyik legeredményesebb versenyzője – tájékoztatott Szabó Csilla, szakosztályvezető.

Átadták a Gesztenyés utat
2019-09-16
Megindult a forgalom a Gesztenyés út Vörösmarty és Madách utca közötti felújított szakaszán, Százhalombattán szeptember 16-án. A 200 millió forintos beruházást Vezér Mihály polgármester adta át.

Hajléktalan férfi próbálta meg kirabolni a fiatal nőt Szigethalmon
2019-09-16
A Budakörnyéki Járásbírtóság nyomozási bírója 2019. szeptember 13-án elrendelte annak a hajléktalan férfinak a letartóztatását, akit rablás bűntettének kísérletével gyanúsít a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság.

Elrendelték a letartóztatást lopás gyanúja miatt
2019-09-16
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte S.

Stádium-tábor Szikszón
2019-09-13
Százhalombattai diákok és pedagógusok is részt vettek azon a háromnapos diákkonferencián, amelyet a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, valamint a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap szervezett a Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak augusztus végén Szikszón.

Fegyházbüntetésre ítélte a Törvényszék a kannabisz termesztőket
2019-09-12
A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 11-én megtartott nyilvános tárgyalásán ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolt.

Állami támogatással újul meg a Duna utca
2019-09-12
Harminc millió forint vissza nem térítendő állami támogatással újítja fel a Duna utcát a százhalombattai önkormányzat – jelentette be Vezér Mihály polgármester és Török Sándor, a településrész képviselője. 

Együtt a keresztény gyülekezetek
2019-09-12
Negyedik alkalommal tartottak közös Ökumenikus Családi Napot a százhalombattai keresztény gyülekezetek szeptember 7-én a Kőrösi Csoma Sándor iskolában.

Üzemel az új röntgengép
2019-09-11
Csúcstechnológiás, digitális géppel, új helyen üzemel a röntgenszakellátás a Százhalom Egészségügyi Központban szeptember 9-étől.

Járdarekonstrukció és parkfelújítás - Szebb, szellősebb, komfortosabb
2019-09-11
Befejeződött az Ifjúság úti járdák és zöldfelületek rekonstrukciója, az Ady Endre utcai pihenő parkosítása, és elkészült a mini sportpark a Pannónia utcában Százhalombattán.

Folyamatos a biztonságos átjárás az ipari parkba
2019-09-11
Továbbra is biztosított a gyalogos és kerékpáros átkelés az ipari parkba az elkészült aluljárón keresztül Százhalombattán – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Újdonságok a könyvtárban
2019-09-11
Andy Baron: Kárhozottak városa - Budapest 2038 Péterfy Gergely-Péterfi Novák Éva: A panda ölelése Joanna Goodman: Elveszett lelkek otthona Medgyes Péter-Varga Koritár Pál: Diplomaták mesélik Fodor Ákos: Zene-idő Marnia Robinson: Cupido mérgezett nyila – A megszokástól a harmóniáig a szexuális kapcsolatokban Lackfi János: Kincskereső kisködmön - Móra Ferenc regénye újragombolva Sárvári Töttős Györgyi: Szuperhős szakszervíz Bojti Anna: Éjszaka az állatkertben Rachel Reée Russsell: Egy Zizi naplója 11. - Egy nem túl barátságos ellenfél meséiHamvas Béla Városi Könyvtár, Százhalombatta, www.hbvk.hu.

A Román Diaszpóra Napja
2019-09-11
Közel tíz éve rendezi meg a százhalombattai Román Nemzetiségi Önkormányzat a Román Diaszpóra Napját. Idén augusztus 31-én tartották az összejövetelt.

Kettlebell - Négy arany, egy ezüst
2019-09-09
A SZVISE öt versenyzője képviselte városunkat a World Kettlebell Sport Federation által szervezett nyílt magyar bajnokságon szeptember 7-én, Cegléden.

Fő a biztonság
2019-09-09
Megújult és a korábbinál biztonságosabb környezet várta a gyerekeket az új nevelési évben a százhalombattai Pitypangos Óvodában. 

Baltával okozott sérüléseket,elítélte a bíróság
2019-09-09
A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 6-án nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy baltával okozott sérüléseket barátja rokonának.

0:9-et játszott az U16
2019-09-09
Győzelemmel kezdte az idényt a VUK SE U16-os labdarúgócsapata a Pest megyei II. osztályú bajnokságban. A szeptember 7-én Hernádon megrendezett mérkőzésen az Újhartyán együttese ellen 9:0 arányban diadalmaskodtak a battai fiatalok.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.