Azt hiszem, mindannyian ismerjük azt a bibliai történetet, amikor Isten azt parancsolja Ábrahámnak, hogy menjen el Morijja földjére, és ott, az egyik hegyen, áldozza fel a fiát, Izsákot, égőáldozatul. Tudjuk, hogy Ábrahám nem habozik, hanem engedelmeskedik Isten szavának, és meg is ölné Izsákot, ha az Úr angyala közbe nem avatkozna. Lenyűgöz és csodálattal tölt el bennünket Ábrahám hitének nagysága, miközben Isten kérése kissé rémülettel tölti el szívünket: Isten ilyet is kérhet tőlünk? Hogyan egyeztethető ez össze a szeretettel? A kérdés jogos! De egyelőre nem mi vagyunk ezzel megszólítva, hanem Ábrahám. Ábrahám is, vajon miért? Mi az oka ennek az abszurd, érthetetlen parancsnak?

 

A fiatal Ábrahámnak, még Hárán pusztájában, az Úr azt ígérte, hogy nagy néppé teszi és áldássá. Ábrahám ennek az ígéretnek a bűvöletében éli az életét. Ám felesége, a világszép Sára, meddő. Már hetven évesek is elmúltak, de még mindig nincs gyermekük. Ábrahám még bízik az Úr ígéretében, de már türelmetlen. Sára még mindig nagyon szép, de biológiailag már kizárható, hogy gyermeke legyen. Ezért azt tanácsolja türelmetlen férjének, hogy aludjék fiatal szolgálóleányával, Hágárral. Ábrahám engedelmeskedik, s megszületik Hágártól türelmetlenségének, hite megbicsaklásának gyermeke: Izmael. Ábrahám boldog, úgy gondolja, Isten ígérete teljesült. Ám Isten másképpen gondolja! Tizenhárom év múlva megtörténik velük a csoda: Sára teherbe esik.

 

Megszületik Izsák, a várva várt gyermek, akit az Isten ígért, Ábrahám törvényes

utódja. Nem sokára, Sára unszolásának eleget téve, Ábrahám elűzi a házától Hágárt és Izmaelt. Izmael Ábrahám türelmetlenségének gyermeke, Izsák az Úr beteljesült ígérete. Legalábbis: Ábrahám szerint. Ugyanis a szeretetével megkülönbözteti őket. Izsákot jobban szereti. Ez pedig bűn. Egy apa nem tehet ilyet. Hiszen az atyának egyformán kell szeretnie a gyermekeit! Ábrahám vétkezik tehát a szeretetben, de ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy Izsák megszületése által az Istenbe vetett hite teljesen megszilárdul. Ezt a hitet teszi Isten próbára. Büntetésből. A szeretet Istene a szeretetet számon kéri rajtunk. Ábrahám Izsák érkezése után kicsit lebecsülte Izmael életét, amit szintén Isten adott. Ezért kell fiával elindulnia Morijja földjére.

 

Ábrahám kisfia kezét fogva ballag Morijja földjén, szívét meg-megszorító gondokkal, mardosó lelkifurdalással. Ő pontosan tudja, hogy miért kéri tőle ezt az Úr! Ő tudja, hogy azzal, hogy különbséget tett gyermekei szeretetében, Isten ellen vétkezett. Mégis, ahogyan lépked, talán egyre lassabban és lassabban, reménykedik. A hegy lábánál az áldozáshoz való fát Izsák hátára kötözi, ő pedig viszi a tüzet és a kést. De szívében még reménykedik. Ez a reménykedés Ábrahám adventje. Honnan tudjuk ezt? Nem mástól, mint magától Ábrahámtól. A fiú ugyanis megkérdezi tőle: "Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány?" Ábrahám pedig hitének teljes bizonyosságával így válaszol: "Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam!" Nem mondja azt, hogy te leszel az, fiam. Azt mondja: Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról. A történet vége közismert. Ábrahám felemeli a kést a fiára, ám az Úr angyala rákiált: "Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet!" Majd ezt ígéri Ábrahámnak: "... a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra."

 

Ez az utód lesz a Názáreti Jézus, Isten Báránya! Az áldozatra való bárány. A mi adventünk pedig nem más, mint az, hogy erre a bárányra várunk. Négyféle módon is. Először várjuk, mint a betlehemi gyermeket, aki az értünk való áldozat. Másodszor várjuk, hogy a mi szívünkben is megszülessen a gyermek Jézus. Harmadszor: visszavárjuk a Megváltót, mert meg van ígérve, hogy újra el fog jönni. Negyedszer pedig: várjuk, hogy majd ítéletet tart fölöttünk, és akik hittek benne, azoknak adja az örök élet koronáját. Ezek miatt a várakozások miatt gyújtjuk meg sorban a négy adventi gyertyát karácsony előtt. Mert reménykedünk, mint Ábrahám! És erős lehet a mi reménységünk, hiszen tudjuk: "Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!" Valójában ez az evangélium a karácsony.