Polgárőrbál Kartalon
- REGIONÁLIS HIREK
- 2006-01-24
A Kartali Polgárőrség 2006. január 21-én 7. alkalommal rendezte meg évadnyitó bálját, melynek díszvendége Szabó Imre Pest Megye Közgyűlésének elnöke volt.
TOVÁBBA Kartali Polgárőrség 2006. január 21-én 7. alkalommal rendezte meg évadnyitó bálját, melynek díszvendége Szabó Imre Pest Megye Közgyűlésének elnöke volt.
TOVÁBBGyepmesteri telepet és állatmenhelyet létesített az érdi önkormányzat, amelynek ünnepélyes átadására január 26-án kerül sor.
TOVÁBBEgyre több önkormányzat csatlakozik a Gyurcsány-kormány által útjára indított babakötvény programhoz. Budaörsön és Esztergomban már rendelet is született e tárgykörben, míg Debrecenben még csak az előterjesztésig jutottak el.
TOVÁBBAz alapkő a helyére került, megkezdődhet az építkezés – december 7-én dr. Döcsakovszky Béla, Érd város polgármestere helyezte el a Velencei úti közel tizenötezer négyzetméteres területen az Érdi Uszoda, Versenysport és Rendezvénycsarnok alapkövét. A beruházásban az önkormányzat csak mint a tervezés és kivitelezés szakmai felügyelője vesz részt.
TOVÁBBPest Megye Közgyűlés december 16-án megtartotta ez évi utolsó ülését. Elfogadták többek között a közgyűlés jövő évi munkatervét is.
TOVÁBBÁtadták pénteken a budaörsi görkorcsolya-, gördeszka- és BMX-pályát.
TOVÁBBKilenc életmentő kapja meg a Kormány által adományozott Életmentő Emlékérmet a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjétől december 14-én a Vármegyeházán. Az alábbiakban olvashatják a megyeháza rövid összefoglalóját az életmentő tettekről.
TOVÁBBPest Megye Közgyűlése október 28-án tartott ülésén minden bizonnyal leghosszabb távú döntése a Közép-Dunavölgy komplex fejlesztési programjának tervezési, egyeztetési, társadalmasítási munkájáról szóló előterjesztés áttekintése és elfogadása volt.
TOVÁBBMegtartotta soros ülését Pest Megye Közgyűlése november 25-én. Döntött a testület az év legjobb pest megyei sportolója kitüntetések odaítéléséről. A díjazottak nevét később hozzák nyilvánosságra. Elfogadták a képviselők az önkormányzat első háromnegyed évi gazdálkodásáról szóló jelentést. Mint az előterjesztésből kiderül, a hivatal gazdálkodására a takarékosság volt a jellemző, ugyanakkor az intézmények gazdálkodásában nem lesz fönnakadás.
TOVÁBBPest Megye Önkormányzatának Közgyűlése november 25-én 10 órakor tartja következő ülését.
TOVÁBBTöbb tízezer gyerek és fiatal szorul támogatásra Magyarországon. Olyan kiskorúak, akik szülő nélkül nőnek fel, vagy legalábbis a hiányzó törődést az államnak, a közösségnek kell pótolnia. Sok minden történt érdekükben az elmúlt esztendőkben. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy fokozatosan megszűntek a hagyományos, kaszárnyaszerű gyermekotthonok, s az állami gondozottak ma már családias körülmények között nőnek fel, általában nevelőszülők gondoskodnak róluk. Nemzetközi összehasonlításban is egyre magasabb színvonalon.
TOVÁBBPest Megye Önkormányzata 2001-ben azzal a szándékkal hívta létre a Pest Megyei Roma Partnerségi Kerekasztalt, mint tanácsadó és érdekvédelmi szervezetet, hogy annak tagjai összehangolják a megyében működő roma szervezetek, kisebbségi önkormányzatok, intézmények tevékenységét.
TOVÁBBA Szociális Munka Napját Pest Megye Önkormányzata idén november 14-én a Ráckevei Idősek Otthonában rendezte meg. Ezt az alkalmat használták fel arra, hogy átadjanak rendeltetésének egy megújult, modernizálódott, az európai normákhoz közelítő, az idős embereket szolgáló szociális intézményt, mely a meglévő épület új részlegeként 30 idős ember számára teremtett elhelyezési lehetőséget. Ez a 30 millió forintos beruházás sokat könnyít az itt élő emberek életén.
TOVÁBBHagyományteremtő szándékkal, immár másodszor rendezte meg Pest Megye Önkormányzata a különböző országos tanulmányi versenyeken jeles eredményeket elért diákok és felkészítő tanáraik köszöntését. Történelmi falak között került sor az ünnepségre. Maga az épület is több évszázad viharairól árulkodik, s erről szólnak a megyeháza dísztermének képei is, ahol történelmünk kiemelkedő személyiségei, II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Táncsics Mihály portréja fogadja a látogatókat.
TOVÁBB