• img

    Lezárult a nyomozás a törökbálinti robbanás ügyében

    2004. augusztus 5-én 17:00 óra körüli időben robbanás történt a törökbálinti volt Mechanikai Művek területén lévő pirotechnikai raktárban, melynek következtében a kft. három munkatársa a helyszínen életét vesztette.

    TOVÁBB
  • img

    Ítélet a felelősségről

    Első fokon a PyroTechnik Kft felelősségét állapította meg a Pest Megyei Bíróság a törökbálinton 2004. augusztus 5-ei robbanás miatt. A perben a cég vezetői azzal védekeztek, hogy a helyszínen talált, a robbanást okozó fekete lőpor tudtukon kívül került oda, így nem érzik felelősnek magukat a katasztrófáért. A szakértői vélemények szerint azonban ezt cáfolták, annál inkább, mert a céget korábban már elmarasztalták tűzrendészeti hiányosságok miatt.

    TOVÁBB
  • img

    Rendőrségi hírek

    Eredményes akciót vittek véghez a százhalombattai nyomozók. Január 14-én tetten értek három férfit, akik a MOL Dunai Finomítójából üzemanyagot loptak, tizenkétezer forint értékben. Előállították őket, és megkezdődött a vizsgálat annak kiderítésére, hogy korábban is követtek-e el ilyen bűncselekményt.

    TOVÁBB
  • img

    A rosszul őrzött értékek

    Betörők jártak január 12-én 20 óra és január 13-án délelőtt 9 óra között a Pártok Háza második emeletének egyik irodájában. A helyiséget a Dubics Tamás Horgász Egyesület bérli. ilyenkor, év elején fizetik be a tagok az éves díjat, ezért ebben az időszakban jelentős a pénzforgalom. Ezt nyilván a betörők is tudták, csak ezzel magyarázható, hogy éppen most és éppen oda törtek be.

    TOVÁBB
  • img

    Rendőrségi hírek

    Aránylag nyugalmas volt az óév vége és az új esztendő kezdete Százhalombattán. Az utóbbi három hét rendőrségi krónikájában tíz bejegyzés szerepel, vagyon elleni bűncselekmények és közlekedési balesetek történtek városunkban az elmúlt időszakban.

    TOVÁBB
  • img

    Ki védi meg?

    A Hírtükör 2005. december 9-i számában a rendőrségi hírek között egyebek mellett arról is hírt adtunk, hogy az Óvárosban egy hétvégi ház ajtajáról a lakatot lefeszítve ötvenezer forint értékben vittek el fémtárgyakat az ismeretlen tettesek.

    TOVÁBB
  • img

    Legek a rendőrségi statisztikában

    Figyelemre méltó adatsort juttatott el szerkesztőségünkbe a Pest Megyei Rendőr–főkapitányság. A felsorolás különös, olykor meghökkentő, de mindenképp tanulságos rendőrségi krónika Pest megye elmúlt évéről.

    TOVÁBB
  • img

    Dílereket tartóztattak le

    A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanú miatt indított büntetőeljárását M. Roland 22 éves pomázi lakos és társai ellen.

    TOVÁBB
  • img

    Halálos baleset

    Életét vesztette egy 29 éves lány abban a balesetben, mely ma délelőtt történt Galgamácsa és Iklad között.

    TOVÁBB
  • img

    Rendőrségi hírek

    Tizennégy bűncselekmény történt városunkban az elmúlt két hét alatt. Voltak olyan napok, amelyeken egyáltalán nem került bejegyzés a naplóba – ilyen volt december 8., 10., 16. és 17. -, de ennek az ellenkezője is előfordult. December 15-én például három bűncselekményről készült jegyzőkönyv.

    TOVÁBB
  • img

    Újabb letartóztatások

    Huszonötre emelkedett az áprilisi olajlopási ügyben gyanúsítottak száma.

    TOVÁBB
  • img

    Új vezető a rendőrőrs élén

    TOVÁBB
  • img

    Rendőrségi hírek

    Három betörés, két autófeltörés, két lopás, egy rongálás történt az elmúlt két hét alatt városunkban. A járőrök elfogtak egy férfit, aki ellen körözés volt érvényben, egy másikat pedig kábítószerrel való visszaélés miatt állítottak elő.

    TOVÁBB
  • img

    Halálos baleset Kiskovácsinál

    Halálos közlekedési baleset történt december 5-én reggel Kiskovácsinál. Egy Toyota mikrobusz ütközött össze egy Opel személyautóval.

    TOVÁBB
  • img

    Tragikus baleset a kereszteződésben

    November 23-án délelőtt ismét baleset történt a Damjanich és a Vörösmarty utcák kereszteződésében.

    TOVÁBB
  • img

    Rendőrségi hírek

    Az elmúlt két hét alatt a megszokottnál kevesebb bűncselekmény történt városunkban. Fontos hír, hogy a rendőrség elfogta annak a betöréssorozatnak a másik elkövetőjét, amely az eddigi vizsgálat szerint legalább húsz ingatlant érintett Százhalombattán. Most már mindkét betörő letartóztatásban várja az eljárás lefolytatását.

    TOVÁBB
  • img

    Halálos balesetek

    Halálos közlekedési baleset történt 2005. november 17-én 15 óra körül a Ráckeve és Kiskunlacháza közötti útszakaszon, ahol két személyautó ütközött frontálisan.

    TOVÁBB
  • img

    Jutalom a nyomravezetőnek

    A Pest Megyei Rendőr – főkapitányság Bűnügyi Osztály Rablási Alosztálya nyomozást folytat fegyveres rablás elkövetése miatt.

    TOVÁBB
  • img

    Kilencszázhat elfogás szeptemberig

    A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén lévő rendőrkapitányságok ellenőrzés alá vonták a körözések, elfogatóparancsok hatálya alatt álló személyeket és intézkedtek sikeres elfogásukra, tartózkodási helyük megállapítására.

    TOVÁBB
  • img

    Elfogtak egy betörőt Érden

    Az Érdi Rendőrkapitányság október 27-én elfogta B. Attila 34 éves érdi lakost, aki Érd területén több betöréses lopást követett el. A nyomozók gyanúját a felismerő tanúk vallomása tette megalapozottá.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink