Öregfiú labdarúgás
- SPORT
- 2014-09-02
Korosztályában megnyerte az SZKSE U16-os leány csapata a VI. Batta Kupa nemzetközi kosárlabda utánpótlás-tornát. A sportesemény Százhalombatta három helyszínén, 23 csapat részvételével zajlott augusztus 21-24-e között.
TOVÁBB
Népszerűek voltak a Dunafüredi Vízi Sportklub nyári táborai június-július folyamán.
TOVÁBB
Kovács Zsombor, százhalombattai gokart versenyző még csak 12 éves, ám az idei szezonban már zömmel nála idősebbek között, a junior (14-16 évesek) korcsoportjában versenyez. Az eddigi eredményekről és a jövőbeni tervekről beszélgettünk édesapjával és menedzserével, Kovács Tiborral.
TOVÁBB
Újabb nagyszerű sikert ért el a Nanjingban zajló Ifjúsági Olimpián a Százhalombattai VUK SE úszója Grátz Benjámin. Az úszóversenyek zárónapján a 200 m pillangóúszás döntőjében ért el új egyéni csúcsot, mellyel óriási hajrá után a második helyen csapott célba. A magyar himnuszt ezúttal is végighallgathatta a dobogón, mivel a győztes a pécsiek tehetsége, Kenderesi Tamás lett.
TOVÁBB
Az idei esztendő bővelkedett sakkeseményekben az Százhalombattai Torna Club szakosztálya számára. Az NB II-es csapat a középmezőnyben végzett a bajnokságban. Továbbra is folyik a saját nevelésű fiatalok beépítése a csapatba, szereplésük egyre eredményesebb.
TOVÁBB
Helyszíni ellenőrzést tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség a Százhalombattai VUK SE-nél a TAO program megvalósulását és pénzügyi elszámolását illetően. A háromfős bizottság mindent rendben talált.
TOVÁBB
A Százhalombattai VUK SE ifjú úszótehetsége már az előfutamokból is a legjobb idővel került fináléba, ahol aztán érvényesítette a papírformát. Nagy előnnyel, 2:01,08-as idővel diadalmaskodott, míg a honfitárs, Szabó Norbert 2:02,47-tel harmadik helyen zárt.
TOVÁBB
Augusztus 21-e és 24-e között hatodik alkalommal rendezi meg az SZKSE a Nemzetközi Batta Kupa kosárlabda utánpótlás-tornát Százhalombattán. A versenyen résztvevő csapatok leányoknál a 2002-es, 2000-es és 1998-as, fiúknál a 2000-es és a 2002-es korcsoportokban indulnak. A legkisebbek barátságos mérkőzéseket játszanak.
TOVÁBB
Elutazott idei legnagyobb versenyére Grátz Benjámin. A Százhalombattai VUK SE ifjú úszótehetsége a Nanjing-i Ifjúsági Olimpián (CHN) indul. Kína egyik legnagyobb városába edzője, Vértesi Tamás kísérte el.
TOVÁBB
Már-már rutinos résztvevőként készült harmadik országos döntőjére a százhalombattai Happy Hands. A csapat imponáló szezont tudhat maga mögött. Ötödik helyen jutott a legjobb tíz közé a Borsodi Nemzeti Strandkézilabda Bajnokságban, végül negyedik lett a hétvégén, Balatonfüreden rendezett döntőben.
TOVÁBB
Az UVSE-ben folytatja ragyogó vízilabda pályafutását a Tóth Ildikó, a magyar női válogatott centere, akit a londoni olimpia idején úgy mutathattunk be, mint félig-meddig százhalombattai sportolót. Gyermekkorától gyakran töltötte idejét nálunk, családja pedig ma is a városban él. Utoljára tavaly beszélgettünk vele, a barcelonai VB után. Ezúttal arról kérdeztük, hogyan élte meg a budapesti Eb-t, milyen célkitűzésekkel készülnek a válogatottal a Riói olimpiára, milyen személyes tervei vannak a következő időszakra?
TOVÁBB
A Százhalombattai Városi Utánpótlás Sportegyesület még 2009-ben kötött együttműködési szerződést a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával. A megállapodás a szakmai támogatás mellett arra is lehetőséget biztosít, hogy a tehetséges játékosok bemutatkozhassanak a felcsúti kiválasztókon, felméréseken - tájékoztatta lapunkat Katona István, az egyesület elnöke.
TOVÁBB
Harmadik helyezést ért el a százhalombattai strandkézilabda-csapat a hétvégi, nálunk rendezett tornán, amely az idei nemzeti bajnokság utolsó kvalifikációs fordulója volt. A Happy Hands ezzel a szerepléssel javított eddigi pozícióján: a hatodik helyről az ötödikre lépett előre a bajnokságban. Ha sikerül a formaidőzítés és Fortuna sem pártol el a fiúk mellől, akár megismételhetik 2012-es ragyogó sikerüket, és győzelmet is arathatnak a hétvégi Balatonfüredi döntőn.
TOVÁBB