• img

    Munkaadója a föld

    Sokan úgy gondolják, jó annak, aki a maga ura a munkában. Lehoczki Ferenc családi gazdálkodó szerint azonban az ember önmagával szemben a legnagyobb zsarnok. Aki földművelésre adja a fejét, nem válogathat, nem halogathat, folyamatos szolgálatra kötelezte magát.

    TOVÁBB
  • img

    Közfoglalkoztatás Százhalombattán

    A százhalombattai önkormányzat és intézményei jelenleg 32 közfoglalkoztatott számára biztosítanak munkalehetőséget augusztus 31-ig.    

    TOVÁBB
  • img

    Tanulás egy életen át

    Napjainkra elengedhetetlenné vált a munkavállalók munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakmai felkészültsége, korszerű szakképzettsége. A munkahelyek megszerzése és megtartása miatt is szükség van versenyképességre, amelynek alapfeltétele a folyamatos fejlődés, tanulás. Szakképzettség nélkül ma már szinte lehetetlen elhelyezkedni. A legtöbb esetben kevésnek bizonyul az egyszer már megszerzett ismeret. A felnőttoktatásról beszélgettünk Takács Zoltánnal, a százhalombattai Battanoda vezetőjével.

    TOVÁBB
  • img

    A barátok mellett állást is keresünk a közösségi oldalakon

    Egy reprezentatív felmérés szerint a világon leginkább a magyarok használják álláskeresésre a közösségi oldalakat. A kutatásból az is kiderült, hogy minden negyedik hazai munkavállaló váltott állást az elmúlt egy évben.

    TOVÁBB
  • img

    A munkahelyek munkahelyeket generálnak

    Évente 8 milliárd forinttal, öt év alatt összesen 40 milliárddal támogatja a magyar kormány Érd fejlesztését. Erről írt alá megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök és T. Mészáros András polgármester július 3-án. A tervek szerint ipari park, új rendőrség, bíróság, ügyészség, szabadidőparkok, kerékpárút jön létre a támogatással. Korszerűsítik és bővítik az óvodákat, iskolákat, középiskolákat, és a megyei jogú városban alakítják ki a megyei alapfokú képzés és a szakképzés adminisztrációs központját. A polgármesterrel arról beszélgettünk, milyen lehetőséget jelent mindez a munkahelyteremtés, a foglalkoztatás területén.

    TOVÁBB
  • img

    A nagyüzem a múlté

    A gyökeresen és visszafordíthatatlanul átalakuló európai energiapiacon a Dunamenti Erőmű többé nem töltheti be azt a szerepet, amelyet közel ötven évig betöltött. A nagyüzemi áramtermelés a múlté, és a DE Zrt. valószínűleg nem fog tömegeknek munkát adni Százhalombattán. A jó hír azonban az, hogy nem zárták be. A lehetséges jövőről pedig Lehőcz Balázzsal, a többségi tulajdonos MET Power AG és a Dunamenti vezérigazgatójával beszélgettünk.

    TOVÁBB
  • img

    Nyelv- és szaktudással rendelkező munkavállalókat keresnek az ipari parkba

    A Batta Intech Vállalkozási Központ bérlőit is beleszámítva közel hatvan vállalkozás működik a tizenöt éve átadott Batta Ipari Parkban. A cégek szinte folyamatosan keresnek alkalmazottat bizonyos szakmákban és szakterületeken – tájékoztatott Varga Imre, a létesítményt üzemeltető Szákom Kft. munkatársa.    

    TOVÁBB
  • img

    Nyári diákmunka

    A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályai és a járási hivatalok foglalkoztatási osztályai idén is elindítják a Nyári diákmunka programot. A program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is.  

    TOVÁBB
  • img

    Állásajánlatok

    TOVÁBB
  • img

    Regisztráció és kapcsolattartás

    Ez a kettő a legfontosabb, ha valaki elvesztette az állását, illetve állást keres. Mire érdemes figyelni, ha meg szeretnénk kapni a törvényesen járó támogatást és ellátást? A Városi Családsegítő és Gondozási Központ fórumán erről tájékoztatták az érdeklődőket.  

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink