• img

    Pesováros gyerekek a legjobbak között

    A Magyarok Öröksége Alapítvány által fenntartott Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény érdi Kiskutyavár csoportja bekerült az országos Gyermektánc Antológia fellépői közé. A műsor 2011.február 27-én 10.30 órakor kezdődik a Fővárosi Operettszínházban.

    TOVÁBB
  • img

    Nyitott színpad

    Megalakult a Battai Nyitott Színpad Zenei Kör. Céljuk, hogy népszerűsítsék az élőzenét, a hangszerek használatát és a közösségi szellemet.

    TOVÁBB
  • img

    Jókai-díszoklevelet kapott Fazekas István

    Jókai-díszoklevéllel ismerték el Fazekas István százhalombattai írót A pillanat érkezése című monodrámájáért február 19-én Rév-Komáromban.

    TOVÁBB
  • img

    Öregdiák-találkozó

    TOVÁBB
  • img

    Kelet Felől: új szellemi műhely

    Új magyar szellemi műhelyként jellemezte a Kelet Felől újrainduló irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóiratot Pozsgay Imre felelős szerkesztő. A lap első, immár a százhalombattai önkormányzat támogatásával megjelent számát ünnepélyes keretek között, teltház előtt mutatták be a Hotel Trainingben február 8-án.

    TOVÁBB
  • img

    Légy jó mindhalálig!
    A közönséget komolyan kell venni

    Újabb százhalombattai iskolások ismerkedhettek működés közben a megújult Barátság Kulturális Központ színháztermével február 2-án. Móricz „Légy jó mindhalálig” című regényének musical-változatát tekinthették meg a Kiskörúti Színisuli előadásában.

    TOVÁBB
  • img

    Premier plán
    Szeretném megmutatni, mennyit tettünk

    A nyolcvanas években, amikor befejeződött Százhalombatta növekedése és elindult az infrastrukturális fejlődés, annak Sziva Miklós is aktív részese volt. Stílusosan a BKK Cultur Cafe-jában találkozunk, amely ennek az azóta is tartó folyamatnak az egyik legutóbbi állomása. Beszélgetőtársam eddig még nem látta belülről a megújult kultúrközpontot, de színházbérlete már van – és sok mesélnivalója az elmúlt évtizedekről.

    TOVÁBB
  • img

    "Kivel kötöd össze életed virágát..."
    25 éves a Forrás Néptáncegyüttes

    Huszonötödik éve ropják egyre többen a néptáncot Százhalombattán. A január 29-i gálaműsoron fellépett szinte mindenki, aki ez alatt a negyedszázad alatt megfordult a Forrás Néptáncegyüttesben: az alapítók maréknyi csapatától, a lelkes amatőrök alkotta Forr-máson keresztül a jövőt képviselő Csepp-forrásig.

    TOVÁBB
  • img

    Marad a filmklub?

    Amikor bezárták a művelődési házat, még ígérték, hogy kisebb teremben, de lesz majd mozi. Most azonban senki sem beszél róla - olvasható abban a levélben, amit egy százhalombattai anyuka juttatott el a szerkesztőségbe. Úgy véli, fejleszteni kellene a városban a fiatalok kulturált, biztonságos szórakozási lehetőségeit, és ebbe a filmszínház is beletartozik. Szerinte egy ekkora város nem mondhat le a moziról.

    TOVÁBB
  • img

    Főiskolai Roadshow

    TOVÁBB
  • img

    2011 – a kémia éve

    TOVÁBB
  • img

    Kelet Felől

    Több év szünet után megjelent a Kelet Felől című irodalmi és társadalomtudományi folyóirat első száma, amelynek átvételéről szeptemberben döntött a százhalombattai képviselő-testület. A bemutatóra február 8-án, 18 órától kerül sor a Hotel Trainingben a szerkesztők és a szerzők jelenlétében.

    TOVÁBB
  • img

    X-Faktor volt a meglepetés

    A Barátság Kulturális Központ átadása előtti Próbaüzem során az X-Faktor sztárjai tűntek fel a Forrás műsora közben a város középiskolásainak legnagyobb meglepetésére és örömére.

    TOVÁBB
  • img

    Drámanap

    A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban ötödik évfolyam második és hatodik évfolyam első felében tanulnak a diákok drámaismeretet.

    TOVÁBB
  • img

    Varró Dániel: Akinek a lába hatos

    TOVÁBB
  • img

    Barátságos kulturális központ- és főtéravató

    Ünnepi hangulatban telt január harmadik hete Százhalombattán. A kultúra, a szórakozás, a kikapcsolódás új lehetőségei nyíltak meg a felújított Barátság Kulturális Központ átadásával. A hivatalos avatást a Magyar Kultúra Napján, január 22-én rendezték meg, ünnepi díszbe öltözött a város, fényárban úszott a Szent István tér, és a kultúrközpont.

    TOVÁBB
  • img

    Kürtösi Brigitta kiállítása elé

    Január 21-én nyílt Kürtösi Brigitta, százhalombattai képzőművész kiállítása a „Matrica” Múzeumban. A tárlatot mestere, László Bandy nyitotta meg. Az alábbiakban a megnyitó szövegét idézzük:

    TOVÁBB
  • img

    Hetedhét ország
    Százhalombatta a Művészetek Palotájában

    Százhalombattát, a város kulturális életét ismerhetik meg a látogatók a MŰPA-ban január 30-án, vasárnap, 10-től 14 óráig. A Hetedhét ország programsorozat keretében bemutatkozik a "Matrica" Múzeum, a Mezőföld Csücske alkotóműhely, a Forrás Néptáncegyüttes, a Chorus Matricanus és a Felhőjárók drámacsoport. A szervezők filmet vetítenek városunkról, és szórakoztató programok keretében mutatják be tájegységünk, a Mezőföld hagyományait.

    TOVÁBB
  • img

    Fiatal tehetségek a SZIKÉ-ben

    A SZIKE tematikus kiállítás-sorozatában most László Bandy jelenlegi csoportjainak munkái láthatóak.

    TOVÁBB
  • img

    Félelem nélkül élni

    Véghelyi Balázs, akit elsősorban költőként ismernek a művészet barátai, ezúttal zeneszerzőként mutatkozik be az Útravaló énekek című, „versekre, gyerekhangra” írt lemezén. A dalokat az Arany János Általános Iskola és Gimnázium Margaréta kórusa, egykori és jelenlegi diákjai, tanárai adják elő. A kiadvány a Hungarovox Kiadó gondozásában jelent meg 2010 karácsonyára.

    TOVÁBB