A felújított Gesztelyi-kastélyban kapott helyet az Érdi Galéria, amit augusztus 20-án T. Mészáros András, Érd polgármestere adott át a művészeknek, köztük Kéri Mihály festőnek, aki megálmodója és mozgató rugója volt a galéria létrejöttének. A műemlék épület felújítására a városközpont 1,2 milliárd forintos uniós támogatással megvalósult rehabilitációjának keretében került sor. A régi álom beteljesülését köszöntötte Aknay János, a Magyar Alkotók Országos Egyesületének elnöke is. Feledy Balázs művészettörténész nyitotta meg a kiállítást, ahol az érdi művészek mellett többen is helyet kaptak a régióból, így Százhalombattáról is. Regős Ágnes, László Bandy és Varga László évek óta visszatérő vendégeik az Érdi Tárlatnak. A nyitó kiállítás szeptember 24-ig látható Érden, az Alsó utca 2-ben.

