Nagy versmondás a főtéren

  • img

Közel ezer középiskolás, illetve felső tagozatos szavalja majd Arany János Szondi két apródja című balladáját a százhalombattai főtéren október 6-án. Az esemény kapcsolódik a Nagy Versmondás országos kulturális programsorozathoz, amely 2008-ban indult dr. Fűzfa Balázs szombathelyi egyetemi tanár és Jordán Tamás Kossuth és Jászai Mari díjas színész, rendező kezdeményezésére.

A Nagy Versmondás Fűzfa Balázs 12 legszebb magyar vers elnevezésű rendezvény- és könyvsorozatára épül, amelynek az a célja, hogy kísérletet tegyen a magyar irodalmi kánon 12 remekművének újraértésére és újraértelmezésére. A versek közismert és kedvelt költemények, az egyetemi képzés és a középiskolai tananyag fontos darabjai, nemegyszer a tudományos gondolkodást is megtermékenyítették az elmúlt évtizedekben. A költemények köré szerveződő konferenciák 2007 őszén indultak Koltón, ahol a Szeptember végén című Petőfi remekmű született. Az azóta is évente megrendezett tanácskozások anyagából tanulmánykötetek jelennek meg, Jordán Tamás kezdeményezésére pedig a Nagy Versmondással is kiegészült a program.


A színész direktor először 2008 áprilisában rendezte meg 1300 kilencedikes szavalását a szombathelyi sportházban, azóta azonban több ezer diák közös versmondását igazgatta Debrecentől Szabadkán át Nagyváradig.


Szigetvári József, a Barátság Kulturális Központ igazgatója meghívására október 6-án, az aradi vértanúk kivégzésének 162. évfordulójára Százhalombattára érkezik a Nagy Versmondás és Jordán Tamás. A BKK vezetője a Halom Tévének elmondta: szeretné, ha az esemény olyan élményt jelentene a helyi és környékbeli diákok számára, amely hozzájárulna ahhoz, hogy színházat, verseket szerető, igénylő felnőttekké váljanak. (A képen: Nagy Versmondás Nagyváradon 2011. július 25-én.)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák