Húsz évvel ezelőtt egy felhívás jelent meg a Hírtükör hasábjain. Az aláírók – tanárok, pszichológus, szociális munkás, civilek, szülők – egy olyan mozgalom létrejöttét kezdeményezték, amelynek célja az óvodás és iskoláskorú gyermekeket nevelők érdekeinek képviselete, védelme.
Az aláírók egyike, Horváth Judit, a Városi Családsegítő és Gondozási Központ vezetője így emlékezik:
- Húsz évvel ezelőtt a szülők és a gyerekek kiszolgáltatottnak érezték magukat az iskolával, a tanárokkal szemben. A tanár személyiségétől függött, hogy ráerősít-e erre az érzésre, ad-e okot rá, vagy igyekszik kommunikációs eszközökkel eloszlatni. De volt akkor is néhány kardosabb szülő vagy gyerek. Az oktatásügyön belül is rendszerváltás készülődött.
A nevelő célzattal elcsattanó pofon akkoriban hallgatólagosan elfogadott volt, mind a szülők, mind a tanárok részéről.
Az intézményvezető korábban 23 éven át tanított általános iskolásokat.
- Volt, hogy nekem is viszketett a tenyerem – mesélte. Egy alkalommal már léptem, már emeltem a karomat, de rádöbbentem: én vagyok a tanár és ő egy gyerek. Nem volt még külön gyerekvédelmi törvény. A fogadóórán a szülők is azt mondták, ha a gyerek minősíthetetlenül pimasz, tessék nyugodtan pofozni! De ez nem egyszerűen gyerekbántalmazás, hanem lelki presszió. Ennek a másik eszköze az osztályozás. Kétféle tekintély van: az egyik a félelmen alapul, a másik a tudáson, az elfogadáson.
A domináns a félelmen alapuló tekintély elérése volt. És a szülők féltek lépni a gyerekek érdekében. Volt, aki azt mondta, hogy ha majd a gyerek elvégezte a nyolcadikat, megteszi a feljelentést a tanár ellen. Aztán ez általában elmaradt. Örültek, hogy megszabadultak tőle.
Ebben a helyzetben született a felhívás egy olyan városi fórum szükségességéről, ahol összefogással a szülők érvényesíthetik érdekeiket, „megfelelő partneri kapcsolatot alakíthatnak ki az oktatási intézményekkel, az állami irányítással”.
A kezdeményezés másik aktivistája, Cseh Kornélné jelenleg a Barátság Művelődési Központ igazgatóhelyettese, a Sérültekért Alapítvány titkára.
- A felhívásra nem jelentkezett senki, de nem adtuk fel. Általános érdekvédelem és érdekképviselet volt a cél. Témákat kerestünk: iskolaválasztás, hogyan viseljük a gyerekek bizonyítványát, de ez túl általánosnak bizonyult. Konkrétumok kellettek. Decemberben a Vöröskereszt rendezett egy karácsonyi ünnepséget értelmi fogyatékos gyerekeknek. Akkor kérdezte az egyik szülő: mi lesz a gyerekeinkkel? Ez adott egy löketet.
Az akkori gyakorlat szerint a fogyatékos gyerekek óvoda után intézetekbe kerültek, és csak hétvégenként jöttek haza. A szülők nem kaptak alapinformációkat sem. Sem a fogyatékosság okáról, sem annak kezeléséről. A védőnőktől akkor még meg lehetett szerezni az érintett gyerekek nevét, címét. Az egykori Szülők Fóruma így talált rá azokra, akiknek szükségük volt segítségre. Érdeklődni kezdtek a mozgáskorlátozott gyerekek szülei is, majd az asztmások csatlakoztak, később a diszlexiások. A sok érdeklődőből végül kialakult egy aktív mag. A közösség pedig segített intézni az ügyeket: ápolási díj, telefonkérelem, szervezni kezdték a fejlesztő foglalkozásokat: gyógytorna, logopédia.
Kötelezettségvállalás számlára egy cél érdekében lehetett gyűjtést kezdeményezni. Vállalatokat kerestünk meg, hogy segítsenek. A művelődési ház csoportjaként kezdett működni a gyógytorna, beindítottuk a fejlesztéseket. Kezdtük szoktatni az embereket, hogy vannak a városban sérült gyerekek. Közös klubot indítottunk, ahol az ép testvérek is bekapcsolódtak. Pedagógiai programot állítottunk össze a szülők kérdései, problémái alapján.
Idővel kialakult a mai Szülők Fóruma, ahol kiemelten kiskorúak fejlesztése folyik. És létrejött a Sérültekért Alapítvány, az idősebbek foglalkoztatása érdekében. De igazából most is azt szeretném, ha lenne egy nagy, általános, szülőket összefogó érdekvédelmi szervezet, fórum - zárta kerekre a 20 éves történetet Cseh Kornélné.
