Alig több mint egy esztendeje jártunk utoljára a címben említett egyesület edzésén, azóta jelentősen emelkedett az itt kajakozók száma. A vízre szállás előtti a bemelegítéskor szinte alig fértek el a fiatal versenyzők a csónakház előtt. Feltűnő volt a tumultus a stégen is, ahol szó szerint talpalatnyi hely sem maradt a beszálláskor. Láthatóan mindenki égett a vágytól, hogy kint lapátolhasson a Dunán. A klub megnövekedett taglétszámáról, az eltelt egy év történéseiről, és a vízi bázison tapasztalható határtalan jókedv hátteréről Varga Bélát, a szakmai munka irányítóját kérdeztük.
- Mitől lett itt ekkora nyüzsgés? Vagy ez most rendkívüli alkalom, amely a szép napsütéses májusi időjárásnak köszönhető?
- Mindig ekkora mostanság a forgalom és a pezsgés, ugyanis a korábbi harminc-negyven fővel szemben, idén már hetven tagot számlál egyesületünk, amely átvette időközben a DE Rt. (DESE) versenyzőit.
- Mennyire volt zökkenőmentes ez a váltás az átkerült kajakosok életében?
- Természetesen nagyon sok szülő nehezen emésztette meg, hogy a gyermeke költözésre kényszerült, de Ilinyi János idekerült tanítványai hamar beilleszkedtek, és igazi új otthonra találtak nálunk. Hozzá kell tennem, hogy ebben a „fúzióban” nagyon korrektül járt el a Dunamenti Erőmű Részvénytársaság, az élen Kuhl igazgató úrral, aki hozzájárult a náluk lévő vízi alkalmatosságok átadásához, átszállításához, és egyéb módon is segítette a békés átmenetet.
- Ön jónak tartja azt, hogy a két százhalombattai kajakegyesületből egy lett?
- A sportág szempontjából nem, de a gazdasági realitásokat tudomásul kell venni a sportban is. Országszerte sorban szűnnek meg a klubok, és higgye el nekem, városunk így is csak köszönettel tartozik az Erőműnek, hogy jó pár évtizeden keresztül támogatta ezt a sportot. Még ha fájdalmasak is ezek a lépések, de a nagy vállalatok részéről bizonyára elkerülhetetlen ez a szükségszerű tendencia. Mindenkinek csak addig szabad nyújtózkodnia, ameddig a takarója ér, mi is csak annyit költhetünk, ami rendelkezésre áll, amit magunknak megteremtünk.
- Miből gazdálkodhat a Dunafüredi Vízi Sportklub?
- Elsősorban a tagdíjból, amely egy főre éves szinten 12 ezer forint. Természetesen, ha valaki először jön le ide, nem kell mindjárt leszurkolnia a teljes összeget. Segítőmmel és feleségemmel, Zsókával úgy gondoljuk, kialakul, hogy az illető megragad-e nálunk, vagy sem, illetve, hogy mennyit is időz valójában a sporttelepen.
- Hány edzést tartanak hetente, és mikor?
- Minden nap tartunk foglalkozásokat délután négytől fél hatig - hatig, de mindenki annyiszor jön amennyiszer elfoglaltsága, ideje engedi. Megjegyzem, hogy a hét alkalmat leginkább a jó tanulók használják ki, ők járnak legtöbbet tréningezni.
Általában ők azok, akik nemcsak az iskolában, hanem a vízen is remekül teljesítenek. Meggyőződésem, hogy a kettő hat egymásra.
- Visszatérve a taglétszámra, ha valaki kedvet kap a kajak-kenuhoz egyáltalán tudják még fogadni?
- Igen. Szeretném is ösztönözni, különösen a lányokat, hogy jöjjenek nyugodtan, minél többen, mert elférnek, ez csak szervezés kérdése.
- Mivel győzné, győzi meg leginkább az ifjúságot és a szülőket arról, hogy a kajakozás a legjobb, amolyan magyaros sport?
- Nézze, én legjobban ezt szeretem, de meg tudom azokat is érteni, akik a terem-, vagy egyéb sportágakban találják meg a szépséget, a szerelmet. A magam részéről csak azt mondhatom, hogy csodálatos érzés a Dunán siklani, uralni egy hajót, és evezés közben nagyon kellemesen elfáradni. Kinn lenni a szabadban, közel a természethez, engem feldob, vonz, és mindig megnyugtat.
- Még akkor is, ha esik az eső, vagy hideg a víz?
- Akkor is, mert ez által válik valaki edzetté, keménnyé, és ennek is megvan a varázsa, mint ahogy a tradícióknak is, hisz elődeink is mindig kiválóan szerepeltek ebben a sportágban.
- Mindig ekkora mostanság a forgalom és a pezsgés, ugyanis a korábbi harminc-negyven fővel szemben, idén már hetven tagot számlál egyesületünk, amely átvette időközben a DE Rt. (DESE) versenyzőit.
- Mennyire volt zökkenőmentes ez a váltás az átkerült kajakosok életében?
- Természetesen nagyon sok szülő nehezen emésztette meg, hogy a gyermeke költözésre kényszerült, de Ilinyi János idekerült tanítványai hamar beilleszkedtek, és igazi új otthonra találtak nálunk. Hozzá kell tennem, hogy ebben a „fúzióban” nagyon korrektül járt el a Dunamenti Erőmű Részvénytársaság, az élen Kuhl igazgató úrral, aki hozzájárult a náluk lévő vízi alkalmatosságok átadásához, átszállításához, és egyéb módon is segítette a békés átmenetet.
- Ön jónak tartja azt, hogy a két százhalombattai kajakegyesületből egy lett?
- A sportág szempontjából nem, de a gazdasági realitásokat tudomásul kell venni a sportban is. Országszerte sorban szűnnek meg a klubok, és higgye el nekem, városunk így is csak köszönettel tartozik az Erőműnek, hogy jó pár évtizeden keresztül támogatta ezt a sportot. Még ha fájdalmasak is ezek a lépések, de a nagy vállalatok részéről bizonyára elkerülhetetlen ez a szükségszerű tendencia. Mindenkinek csak addig szabad nyújtózkodnia, ameddig a takarója ér, mi is csak annyit költhetünk, ami rendelkezésre áll, amit magunknak megteremtünk.
- Miből gazdálkodhat a Dunafüredi Vízi Sportklub?
- Elsősorban a tagdíjból, amely egy főre éves szinten 12 ezer forint. Természetesen, ha valaki először jön le ide, nem kell mindjárt leszurkolnia a teljes összeget. Segítőmmel és feleségemmel, Zsókával úgy gondoljuk, kialakul, hogy az illető megragad-e nálunk, vagy sem, illetve, hogy mennyit is időz valójában a sporttelepen.
- Hány edzést tartanak hetente, és mikor?
- Minden nap tartunk foglalkozásokat délután négytől fél hatig - hatig, de mindenki annyiszor jön amennyiszer elfoglaltsága, ideje engedi. Megjegyzem, hogy a hét alkalmat leginkább a jó tanulók használják ki, ők járnak legtöbbet tréningezni.
Általában ők azok, akik nemcsak az iskolában, hanem a vízen is remekül teljesítenek. Meggyőződésem, hogy a kettő hat egymásra.
- Visszatérve a taglétszámra, ha valaki kedvet kap a kajak-kenuhoz egyáltalán tudják még fogadni?
- Igen. Szeretném is ösztönözni, különösen a lányokat, hogy jöjjenek nyugodtan, minél többen, mert elférnek, ez csak szervezés kérdése.
- Mivel győzné, győzi meg leginkább az ifjúságot és a szülőket arról, hogy a kajakozás a legjobb, amolyan magyaros sport?
- Nézze, én legjobban ezt szeretem, de meg tudom azokat is érteni, akik a terem-, vagy egyéb sportágakban találják meg a szépséget, a szerelmet. A magam részéről csak azt mondhatom, hogy csodálatos érzés a Dunán siklani, uralni egy hajót, és evezés közben nagyon kellemesen elfáradni. Kinn lenni a szabadban, közel a természethez, engem feldob, vonz, és mindig megnyugtat.
- Még akkor is, ha esik az eső, vagy hideg a víz?
- Akkor is, mert ez által válik valaki edzetté, keménnyé, és ennek is megvan a varázsa, mint ahogy a tradícióknak is, hisz elődeink is mindig kiválóan szerepeltek ebben a sportágban.
