Országos gyűjtést rendez a Magyar Vöröskereszt április 18-án. Százhalombattán délelőtt 8 és 12 óra között a városi bevásárlóudvarban (a piacon) várják az érdeklődőket, akik kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, lesz arcfestés, valamint versvásár – utóbbi azt jelenti, hogy az adományozó kinyomtatva, dossziéba téve kap egy verset, amelyet a költő a helyszínen el is szaval.
A szervezők felhívják a figyelmet, hogy Százhalombattán kizárólag ezen az egy napon és csak a piac területén lesz perselyes gyűjtés, tehát akik máskor és máshol gyűjtenek, azoknak erre nincs a vöröskereszttől felhatalmazásuk.
Az akcióban befolyt pénzből hátrányos helyzetű gyerekek nyári táborozását finanszírozzák.