Többnyire gyalogosan. Aki az óvárosban lakott és a fővárosba járt dolgozni, a vonaton eltöltött idő mellett naponta több órát volt kénytelen kutyagolni.
Az első busz egyik első sofőrje Raffer András volt. Először az érdi Egyed Lajossal, majd az ugyancsak százhalombattai András Dodival váltották egymást. 24-24 órás váltásban dolgoztak, hajnali négykor indult az első busz a téglagyártól, délelőtt öt járat volt, délután szintén, az utolsó pedig éjfélkor indult a vasútállomástól, a vonatot meg kellett várnia.

- Akkor még makadámút vezetett az Óvárosba – emlékszik vissza Raffer András. Rossz minősége miatt gyakoriak voltak a defektek, előfordult, hogy egy napon kétszer kellett kereket cserélnem. Hiába javítgatták, próbálták feltöltögetni a kátyúkat az árkokból kiszedett földdel, újabb és újabb gödrök keletkeztek.

- Sokan utaztak a Fakarusszal?
- Előfordult, hogy ötvenen szálltak fel, alig fértek el. A Fakaruszokat honvédségi rádiós kocsikból alakították át, a műszereket kiszedték és a helyükre fapadokat tettek. Nem volt túl kényelmes, de a nyolc perces menetidő nagyon sokat jelentett. Hét végén jöttek a nyaralók. Olyankor módosult a menetrend. A vasútállomáson felmértük, hová utaznak többen. Ha Dunafüredre, akkor oda ment először a járat, aztán vissza az állomásra a többiekért. De ha a faluba tartott a többség, akkor először őket vittük el. Senki sem zúgolódott, természetesnek vették.

- A jegyeket ki árusította?
- Kalauztól, a buszon.

- Meddig közlekedett Százhalombattán a Fakarusz?
- Körülbelül egy évig, utána kaptunk egy kis Ikaruszt, az sokkal kényelmesebb volt, és hosszú ideig járt Battán.

- Ön hogyan lett buszsofőr?
- Battai születésű vagyok, itt tanultam a gépész-kovács szakmát Johanidesz Jani bácsinál, aztán amikor három és fél év után felszabadultam, Budapestre kerültem az Első Magyar Mezőgazdasági Gépgyárba. Utána egy öntődében állandó éjszakai munkát vállaltam, mint daruszerelő. Onnan vonultam be katonának, a leszerelés után pedig jelentkeztem a Mávauthoz. A jogosítványomat még a katonaság előtt szereztem, az MHSZ-nél. Budakeszire hívtak próbavezetésre, sokan voltunk, egyesével estünk át a próbán, meredek úton kellett megállni a busszal úgy, hogy ne guruljon vissza. Nekem sikerült, fel is vettek, távolsági járatot vezettem Budapest és Győr között. Amikor indult a battai járat, átkértem magam.

- Meddig dolgozott a helyi járaton?
- Alig több mint egy évig. Megterhelő volt a munka, kevés a fizetés. Először a termelőszövetkezethez jelentkezte, aztán kilenc évet töltöttem az albertfalvai élelmiszeripari gépgyárban, majd az erőműnél helyezkedtem el. Huszonöt évet töltöttem ott, onnan mentem nyugdíjba. Négy éve ünnepeltük a feleségemmel az aranylakodalmunkat, hat gyermekünk, tizenhárom unokánk és egy dédunokánk van, elégedettek vagyunk.
Közben előkerül egy fénykép a Fakaruszról. Az ajtón jól látható a MÁVAUT felirat, mellette áll Raffer András buszsofőr egyenruhában. Ha a meglehetősen kicsi utastérre gondolunk, a benne elhelyezett fapadokra, újra és újra elámulunk: mekkorát fordult a világ fél évszázad alatt!