Idén is ugyanannyi jut városüzemeltetésre

Nem csökken érdemben a városüzemeltetésre szánt költségvetési összeg Százhalombattán – mondta el a Halom TV-nek Kovács Lajos, a Kommunális Bizottság elnöke a bizottság február 5-i tanácskozása után. Köztisztasági feladatokra a 2008-as kiadásokhoz képest 10 százalékkal kevesebbet tervez ugyan a képviselő-testület, de az elnök szerint ebből a pénzből is tartani lehet a színvonalat. A parkfenntartásra és rekonstrukcióra 170 milliós kiadás szerepel a költségvetésben, és ugyanennyit terveznek az utak és járdák jelújítására is, ami a tavalyi szintnek felel meg. Utóbbi feladat finanszírozásáról már tavaly döntött a képviselő-testület, így mostanra a közbeszerzési eljárást is el lehetett indítani.

A bizottság megtárgyalta az önkormányzat által támogatott energiatakarékos felújításokról szóló beszámolót is. Kovács Lajos elmondta: a társasházaknak kiírt pályázatra 25 jelentkezés érkezett, amelyek közül hat nem felelt meg a kiírásnak, a többi viszont támogatásban részesült. A családi házak számára kiírt pályázatban 90-en vettek részt, valamennyien sikeresen. Mostanra mindkét támogatási forma esetében megtörténtek az elszámolások. A szakbizottság elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a pályázatokban és azok lebonyolításában. Úgy értékelte, hogy a 2008-as támogatott felújítások sikeresek voltak, és reményét fejezte ki, hogy az önkormányzat idén is meg tudja hirdetni a pályázati alapokat.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák