Tehetséges fiatalember volt Dávid László. Képességeit hamar felfedezték: huszonhat évesen már igazgató volt Zalában, előbb egy falusi általános iskolában, majd Murakeresztúron, egy nagy, nemzetiségi tanintézetben. Aztán megpályázta a százhalombattai igazgatói állást. Szekeres József tanácselnök nem sajnálta a fáradságot: elment Zalába, és alaposan leinformálta a jelentkezőt. Tudni szerette volna, kicsoda, hol és hogyan él. Érthető, hiszen egy úgynevezett mammutiskolát készültek rábízni.
Harmincévesen került Százhalombattára. Fiatalon, tele tervekkel és energiával.
- Nagyon szerencsés voltam – emlékszik vissza -, mert rövid idő alatt sikerült elfogadtatnom magam a tantestülettel. Kiváló, ambiciózus pedagógusok dolgoztak itt, készek arra, hogy korábban ismeretlen módszereket alkalmazzanak. Ennek a jó összhangnak is köszönhető, hogy az általános iskolai fakultáció módszertanát itt, Százhalombattán dolgoztuk ki. A mi iskolánk volt az országos kísérlet helyszíne, a szakmai modell, és tíz év után országos ajánlást kapott a módszer, máshol is bevezették.
- Mi volt ennek a fakultációnak a lényege?
- A hetedik és nyolcadik osztályos gyerekek a kötelező tantárgyak mellé plusz tárgyakat is választhattak. Olyan tárgyakat, amelyeknek a pályaválasztásuknál vették hasznát, azaz a fakultációnak köszönhetően a gyakorlatba is belekóstolhattak. A gyerekeknek nagyon tetszett, a pedagógusok is kedvelték, és nagyon jó partnereink voltak a megvalósításhoz. Abban az időben a százhalombattai iskola a kor minden követelményének megfelelt, és a városi nagy cégek vezetői mindenben támogattak bennünket, ami a gyerekek érdekeit szolgálta. A battai iskola az ország egyik legjobb iskolája volt.
- Milyen volt a kapcsolata a gyerekekkel?
- Igyekeztem minél több időt tölteni velük. Mindig gyerekpárti voltam, ami azt is jelentette, hogy nem botránkoztam meg azon például, ha szünetben hangosak. Szokásom volt, hogy minden reggel, a tanítás kezdete előtt végigjártam a folyosókat. Olyankor lehetőségük volt a gyerekeknek arra, hogy odajöjjenek hozzám, és elmondják, amit szükségesnek tartanak. Az irodám ajtaja mindig nyitva állt, és nemcsak képletesen: nagyon fontos volt számomra, hogy megszólíthassanak. Az is az elveim közé tartozott, hogy a hetedik-nyolcadik osztályos gyerekeket tanítási órákon, tehát munka közben magáztam, megadtam nekik a tiszteletet.
- Tíz év után elment Százhalombattáról. Hogyan alakult a további élete?
- Az Oktatási Minisztériumba kerültem. Ott megtapasztalhattam, mennyire nehéz megváltoztatni a működő gyakorlatot, a megcsontosodott szokásokat. A tanítás hiányzott, ezért előadásokat vállaltam. Húsz évet töltöttem ott, tavaly kértem a nyugdíjazásomat, de nem vonultam vissza. Most az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban dolgozom, vezető főtanácsosként, az informatikai szakképzés tartozik hozzám. Nagyon érdekes munka, rendkívül gyorsan változik a szakmai tartalom. Kiváló szakemberekkel dolgozom, akik igyekeznek lépést tartani a fejlődéssel.
- Azt mondják, minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Az önök esetében is így volt?
- A feleségem is pedagógus. Eredetileg magyar-orosz szakos tanár, de később a francia szakot is felvette. Kétségtelen, hogy nagyon sok mindenről lemondott azért, hogy lehetőségem legyen kibontakozni, megvalósítani a terveimet. A családi háttér rendkívül fontos, ha az nincs rendben, lehetetlen alkotó munkát végezni. A fiaink – Zsolt és Kornél – még kicsik voltak, amikor Százhalombattára kerültünk, a velük való törődés túlnyomórészt a feleségem gondja volt.
- Ha jól tudom, nem szakadt el teljesen a városunktól.
- A Régészeti Park mellett van a telkünk, lassan elkészül a ház is, a szabadidőnket ott töltjük. Életem szép és alkotó szakasza volt, amit ott töltöttem. Felejthetetlen. Mély nyomokat hagyott bennem az az évtized, ma is előfordul, hogy azt álmodom, ott állok a százhalombattai iskola egyik tantermében és tanítok.
- Szokásunk, hogy a Premier plán interjúalanya ajánlatot tesz, kivel beszélgessünk a következő lapszámban. Kit javasol?
- Említettem, hogy nagyon sokat segítettek abban az időben a helyi cégek vezetői. Tölg István volt a Tehag igazgatója, jó lenne, ha vele készülne egy interjú.
- Nagyon szerencsés voltam – emlékszik vissza -, mert rövid idő alatt sikerült elfogadtatnom magam a tantestülettel. Kiváló, ambiciózus pedagógusok dolgoztak itt, készek arra, hogy korábban ismeretlen módszereket alkalmazzanak. Ennek a jó összhangnak is köszönhető, hogy az általános iskolai fakultáció módszertanát itt, Százhalombattán dolgoztuk ki. A mi iskolánk volt az országos kísérlet helyszíne, a szakmai modell, és tíz év után országos ajánlást kapott a módszer, máshol is bevezették.
- Mi volt ennek a fakultációnak a lényege?
- A hetedik és nyolcadik osztályos gyerekek a kötelező tantárgyak mellé plusz tárgyakat is választhattak. Olyan tárgyakat, amelyeknek a pályaválasztásuknál vették hasznát, azaz a fakultációnak köszönhetően a gyakorlatba is belekóstolhattak. A gyerekeknek nagyon tetszett, a pedagógusok is kedvelték, és nagyon jó partnereink voltak a megvalósításhoz. Abban az időben a százhalombattai iskola a kor minden követelményének megfelelt, és a városi nagy cégek vezetői mindenben támogattak bennünket, ami a gyerekek érdekeit szolgálta. A battai iskola az ország egyik legjobb iskolája volt.
- Milyen volt a kapcsolata a gyerekekkel?
- Igyekeztem minél több időt tölteni velük. Mindig gyerekpárti voltam, ami azt is jelentette, hogy nem botránkoztam meg azon például, ha szünetben hangosak. Szokásom volt, hogy minden reggel, a tanítás kezdete előtt végigjártam a folyosókat. Olyankor lehetőségük volt a gyerekeknek arra, hogy odajöjjenek hozzám, és elmondják, amit szükségesnek tartanak. Az irodám ajtaja mindig nyitva állt, és nemcsak képletesen: nagyon fontos volt számomra, hogy megszólíthassanak. Az is az elveim közé tartozott, hogy a hetedik-nyolcadik osztályos gyerekeket tanítási órákon, tehát munka közben magáztam, megadtam nekik a tiszteletet.
- Tíz év után elment Százhalombattáról. Hogyan alakult a további élete?
- Az Oktatási Minisztériumba kerültem. Ott megtapasztalhattam, mennyire nehéz megváltoztatni a működő gyakorlatot, a megcsontosodott szokásokat. A tanítás hiányzott, ezért előadásokat vállaltam. Húsz évet töltöttem ott, tavaly kértem a nyugdíjazásomat, de nem vonultam vissza. Most az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban dolgozom, vezető főtanácsosként, az informatikai szakképzés tartozik hozzám. Nagyon érdekes munka, rendkívül gyorsan változik a szakmai tartalom. Kiváló szakemberekkel dolgozom, akik igyekeznek lépést tartani a fejlődéssel.
- Azt mondják, minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Az önök esetében is így volt?
- A feleségem is pedagógus. Eredetileg magyar-orosz szakos tanár, de később a francia szakot is felvette. Kétségtelen, hogy nagyon sok mindenről lemondott azért, hogy lehetőségem legyen kibontakozni, megvalósítani a terveimet. A családi háttér rendkívül fontos, ha az nincs rendben, lehetetlen alkotó munkát végezni. A fiaink – Zsolt és Kornél – még kicsik voltak, amikor Százhalombattára kerültünk, a velük való törődés túlnyomórészt a feleségem gondja volt.
- Ha jól tudom, nem szakadt el teljesen a városunktól.
- A Régészeti Park mellett van a telkünk, lassan elkészül a ház is, a szabadidőnket ott töltjük. Életem szép és alkotó szakasza volt, amit ott töltöttem. Felejthetetlen. Mély nyomokat hagyott bennem az az évtized, ma is előfordul, hogy azt álmodom, ott állok a százhalombattai iskola egyik tantermében és tanítok.
- Szokásunk, hogy a Premier plán interjúalanya ajánlatot tesz, kivel beszélgessünk a következő lapszámban. Kit javasol?
- Említettem, hogy nagyon sokat segítettek abban az időben a helyi cégek vezetői. Tölg István volt a Tehag igazgatója, jó lenne, ha vele készülne egy interjú.
