Szinte teltházas lakossági fórumot tartott a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium klubhelyiségében Vezér Mihály, a körzet települési képviselője január 21-én. Tájékoztatta a résztvevőket az Újtelep és az Urbárium területén 2008-ban megvalósult fejlesztésekről, valamint az idei tervekről.
Beszélt a betontelep megszüntetéséről és az ezzel kapcsolatos jövőbeni elképzelésekről. A terület rendbetételét csak nehezen sikerült megoldani, de tovább lépni egyelőre nem lehetséges, ugyanis az ingatlan felszámolás alatt áll, és még nem tisztázottak a viszonyok a tulajdonosok és a hitelezők között. Amíg fennáll ez az állapot, az önkormányzat nem tehet többet, mint hogy gondoskodik az ottani rendezettségről.
A Városkapu és az Olajmunkás utat teljes egészében, 4,2 kilométer hosszúságban rendbe hozatta a város. Az út nem az önkormányzat tulajdona, de mert a városlakók használják, és mert településünk mások általi megítélésében nagy szerepe van a „bejárat” állapotának, 200 millió forintot áldozott rá. Új járda épült 7 millió forintos ráfordítással az Iskola és a Gyöngyvirág utcák között, megtörtént a Tölgyfa utca rendbetétele, járda épült 6 millió forintért a Kőrisfa utcában. Mintegy 60 millió forintos felújításon esett át a SZISZKI, amely érintette az épület nyílászáróit, belső helyiségeit, valamint a sportpályát is.
Elkészült a Városkapu Üzletház, sokat javított a környék kereskedelmi ellátottságán, arról nem is szólva, hogy mintegy kilencven új munkahelyet jelent. Az viszont aggasztó, hogy egyelőre nem megfelelő az üzletek forgalma, ezért néhány már be is zárt.
Az idei tervekről szólva elmondta:néhány hónapon belül megvalósulhat a Vörösmarty utca két – a Damjanich-Iskola, valamint a Gesztenyés-Borostyán utcai - balesetveszélyes kereszteződésében a közlekedési lámpás csomópont. A kettő együtt mintegy 36 millió forintos költséget igényel. Sokan szerettek volna inkább körforgalmú csomópontot, ám annak kialakítása nagyságrendekkel többe kerül, ezért döntöttek a lámpás változat mellett. A remények szerint a mentőállomás még ebben az évben átköltözhet a Kőrisfa utcába, ezzel felszabadul az, az épület, ahol eddig volt. Egyelőre nincs konkrét elképzelés a terület hasznosításáról. Valószínű, hogy zöldterület lesz mindaddig, amíg el nem dől a további sorsa. Megújul a SZISZKI melletti játszótér. Ehhez a lakók javaslatait kérte Vezér Mihály, hiszen az lenne az ideális, ha a majdani használók beleszólnának, milyen játszóeszközök kerüljenek a területre. 2009-ben felújítják a Borostyán utcát, amelyre már nagy szükség volt, hiszen nagyon sok a burkolati hiba.
A tájékoztató után Kiss József, a Polgármesteri Hivatal műszaki irodavezetője adott tájékoztatást az idén is várható helyi támogatásokról, amelyeket a családi házak tulajdonosai vehetnek igénybe. Mint elmondta, várhatóan március-április hónapban hirdetik meg a helyi pályázatot, összesen 5 millió forintos kerettel. Egy-egy igénylő a bekerülési összeg ötven százalékára, maximum 250 ezer forintra pályázhat. Hozzátette: tavaly senki sem indult az országos pályázaton a családi házas kategóriában, az idén érdemes lenne fontolóra venni ezt a lehetőséget is.
Lakossági kérdésre arról adott információt, hogy a MÁV tervezi 2013-15 között a Budapest-Pécs közötti, 160 km/órás sebességet lehetővé tevő pálya kiépítését, ráadásul itt lesz az elővárosi vasút végállomása is. Ennek köszönhetően teljesen átépítik a százhalombattai vasútállomást, áthelyezik a síneket, a menthetetlen épületeket lebontják, a használhatóakat pedig felújítják, így megszűnik az a gond, hogy nem megfelelő magasságú a peron, de zajvédő fal is kerül a lakott terület felőli oldalra. Volt, aki azt tette szóvá, hogy némely kutyatulajdonosok az alapvető társadalmi együttélési szabályokat sem tartják be, másik hozzászóló az autósok szabálytalankodásairól szólt, ugyanis a kerékpárúton haladóknak sok esetben nem adják meg az elsőbbséget, hiába kötelezi őket a KRESZ.
Többen is kifejtették véleményüket, hogy Százhalombattán nagyon sokan megszegik a szabályokat, annak ellenére, hogy szinte túlszabályozott a város, táblák, korlátok és torlaszok segítségével próbálják fenntartani a rendet, de a büntetésektől, szigorításoktól nem várhatunk nagy eredményeket, egyedül a szemléletváltozás jelenthet megoldást. Több olyan téma is szóba került, amelyek nem kimondottan egy lakossági fórum elé tartoztak volna, így például egy osztatlan közös tulajdonú terület és egy magánút problémája, amelyet az önkormányzat a legjobb szándéka mellett sem tud megoldani.











































