Joggal nevezhetjük április 18-át a marosvásárhelyi művészek napjának, hiszen Fekete Zsolt képzőművész kiállítását tekinthette meg a battai műértő közönség, majd maradandó színházi élménnyel gazdagodhattak városunk színházrajongói is.
Az aulában rendezett kiállítást Takács Péter igazgató nyitotta meg, aki szót ejtett az erdélyi város egykori polgármesterének, dr. Bernády Györgynek áldásos tevékenységéről is. Neki köszönhető, hogy az előző századfordulón Marosvásárhely, az egykori poros mezővároska a korszerű városok sorába léphetett. A polgármester a művészetek felvirágoztatására is gondot fordított, zeneiskolát, képtárat alapított. Rövidesen festőiskola alakult Bordi András és Barabás István vezetésével. Az ő tanítványuk a hetvenedik évét betöltő Fekete Zsolt is, az erdélyi táj mesteri megszólaltatója.
Fekete Zsolt a kubizmustól a tudatalatti, szürrealisztikus képzetek ábrázolási kísérletein át alakította ki véglegesen formanyelvét, transzcendentális világképét. Posztimpresszionista képei között mindössze két embert ábrázoló alkotást láthatunk (a Zöld hajóst és a Kalotaszegi menyecskét), mindkettőt költői, misztikus megközelítésben. Igazi ihletője továbbra is a Nyárád- és a Maros-völgyi táj, körülötte pedig az ember alkotta épületek, templomok világa.
A kiállítás bepillantást nyújt az alkotó olykor derűs, máskor drámai hangulataiba. A képek arra is figyelmeztetik a nézőt, hogy sem az alkotó, sem az ember nem békült még ki a világot teremtő transzcendentális erővel. A szász porta és a torockói utcarészlet pedig a romboló erők fölötti győzelmet, a megmaradást sugallják.
„Körülöttem is kitágult a világ” – mondta a kiállítás után. Ezt persze, csak erdélyi ember érezheti át igazán, hiszen tizenhat évvel ezelőtt még gonosz, kegyetlen határok közé próbálták nyomorítani az ott élők alkotó képzeletét.
1990 óta sokasodtak kiállításai, és ma már többet rendeznek az anyaországban, mint szűkebb pátriájában. Mintha maga is fiatalabbnak tűnne. A battai tárlat május 13-ig tekinthető meg.
Szinte színültig telt a színházterem a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat előadásán. Reginald Rose, Tizenkét dühös ember című nagysikerű drámáját tekinthette meg a battai publikum az egri Gali László, Jászai-díjas művész rendezésében. A színészek rászolgáltak a nézők bizalmára. Sziporkázó játékuk mintha ráköszönt volna Fekete Zsolt kiállításának üzenetére: a megmaradás, a folytonosság fontosságára.
Fekete Zsolt a kubizmustól a tudatalatti, szürrealisztikus képzetek ábrázolási kísérletein át alakította ki véglegesen formanyelvét, transzcendentális világképét. Posztimpresszionista képei között mindössze két embert ábrázoló alkotást láthatunk (a Zöld hajóst és a Kalotaszegi menyecskét), mindkettőt költői, misztikus megközelítésben. Igazi ihletője továbbra is a Nyárád- és a Maros-völgyi táj, körülötte pedig az ember alkotta épületek, templomok világa.
A kiállítás bepillantást nyújt az alkotó olykor derűs, máskor drámai hangulataiba. A képek arra is figyelmeztetik a nézőt, hogy sem az alkotó, sem az ember nem békült még ki a világot teremtő transzcendentális erővel. A szász porta és a torockói utcarészlet pedig a romboló erők fölötti győzelmet, a megmaradást sugallják.
„Körülöttem is kitágult a világ” – mondta a kiállítás után. Ezt persze, csak erdélyi ember érezheti át igazán, hiszen tizenhat évvel ezelőtt még gonosz, kegyetlen határok közé próbálták nyomorítani az ott élők alkotó képzeletét.
1990 óta sokasodtak kiállításai, és ma már többet rendeznek az anyaországban, mint szűkebb pátriájában. Mintha maga is fiatalabbnak tűnne. A battai tárlat május 13-ig tekinthető meg.
Szinte színültig telt a színházterem a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat előadásán. Reginald Rose, Tizenkét dühös ember című nagysikerű drámáját tekinthette meg a battai publikum az egri Gali László, Jászai-díjas művész rendezésében. A színészek rászolgáltak a nézők bizalmára. Sziporkázó játékuk mintha ráköszönt volna Fekete Zsolt kiállításának üzenetére: a megmaradás, a folytonosság fontosságára.
