Január 1-jén lépett életbe a százhalombattai önkormányzat új állattartási rendelete, amely elsősorban a lakosság igényeit és elvárásait szem előtt tartva szigorúbbá vált a korábbinál. A részletekről Róthweil Róbert városüzemeltetési munkatárs tájékoztatott.
Lényeges változás, hogy a képviselő-testület a város belterületén tíz családban maximálta az egy udvaron tartható méhek számát tavasztól őszig, tehát a kirajzás időszakában. Ezt elsősorban az indokolta, hogy sok panasz érkezett az önkormányzathoz a méhek miatt, amelyek bepiszkították a száradni kitett ruhákat, az autókat és az ablakokat. Emellett gyakran előfordult, hogy egy-egy vonulási útvonalon, például a Duna közelében, ahová inni járnak, több embert megcsíptek. Róthweil Róbert hangsúlyozta: a korlátozás csak a szezonra és csak belterületre vonatkozik. Kaptáronként 40 ezer rovarral és a jelenlegi hét termelővel számolva így is mintegy 3 millió méh jut 500 hektárra. Hozzátette: a méz minőségének sem tesz jót, ha a poros, szennyezett városi belterületről gyűjtik a virágport a méhek.
A rendelet módosításával pontosították azt a területi beosztást is, amely az állattartás szempontjából övezetekre osztja a várost. Mivel nagyon sok panasz érkezett a bögölyök és az ún. esőthozó pőcsik csípései miatt, amely rovarok elsősorban a trágyában találhatóak, a szabályokat úgy módosították, hogy a nagytestű és gazdasági célból tartott állatok minél kijjebb szoruljanak a sűrűn lakott városrészekből.
A lakótelepen és újtelepen (A övezet) csak kedvtelésből lehet állatot tartani. Legfeljebb két ebet, két házi görényt, kettő macskát és egyszeri szaporulatukat három hónapos korig.
Az úgynevezett B övezetben, amihez Dunafüred is tartozik, legfeljebb négy eb megengedett, de kis gazdasági haszonállatot, amilyen például a baromfi lehet tartani.
Óvárosban (C övezet) ennél is megengedőbb a szabályozás. Itt legfeljebb hat kutya élhet egy-egy portán, és a gazdasági haszonállatok sincsenek tiltva.
A külterületeken (D övezet) engedélyezett a kisüzemi állattartás.
A legtöbb állattulajdonost érintő változás, hogy míg korábban a szájkosár és a póráz használata csak a veszélyes ebek esetében volt kötelező, az idei évtől minden 40 centiméternél nagyobb marmagasságú kutyára vonatkozik. Közterületen kötelezővé vált a védőfelszerelés, a kijelölt kutyafuttatókon azonban e nélkül is lehet sétáltatni a kutyát. (A módosított állattartási rendelet a www.szazhalombatta.hu oldalon olvasható.)


