Alacsonyabb hőmérsékleten

Mindig takarékoskodni kell a fűtéssel, a gázválság miatt pedig különösen nagy ennek a jelentősége. A Városi Szabadidőközpont sportcsarnokában a nagy légtér miatt néhány fokos eltérés is nagyon sokat számít. Fekete László, az intézmény vezetője a Halom Tv-nek elmondta, hogy a szokásosnál két fokkal alacsonyabbra állították be a hőmérsékletet, pénteken pedig még ennél is jelentősebb, öt celsius fokos csökkentést hajtottak végre. Az uszodákat is érintették a megszorítások, a hét végén a vendégek a tanmedencét és a Szalai János Uszodát vették igénybe, ezért a Sportuszoda nagymedencéjének vizét nem kellett melegen tartani, csak a hétfői nyitásra fűtötték ismét vissza. Az intézkedésekkel jelentős költséget sikerült megtakarítani, ugyanakkor mindez a működést nem akadályozta meg, a sportcsarnokban minden tervezett mérkőzést megtartottak.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák