Nem indít helyi népszavazást a Fidesz-KDNP frakció a Szákom Kft. egyes tevékenységeinek kiszervezése ellen - jelentette be Pátkai Zsolt a december 19-ei sajtótájékoztatón.
A képviselő elmondta: a testület a legutóbbi ülésen úgy döntött, hogy a cég az eddigiek szerint működik a jövőben is, ezért okafogyottá vált a népszavazási kezdeményezés. Pátkai Zsolt hangsúlyozta, hogy frakciójuk minden lehetséges fórumon tiltakozott a kiszervezés ellen, szerinte ennek is köszönhető, hogy ilyen határozat született. Egyúttal felmentették Buzay József ügyvezető igazgatót, valamint visszavonták a Batta Holding Kft. alapítására vonatkozó javaslatot. A képviselő szerint nyomásgyakorlásuknak köszönhetően nemcsak a Szákom dolgozóinak létbizonytalansága, hanem a szolgáltatási bizonytalanság is megszűnt.
Szabó Zoltán beszámolt arról, hogy a testület javaslatuk alapján úgy döntött, hogy 2009 szeptemberétől két szakpszichológus segíti az általános iskolai pedagógiai munkát, 2010-től pedig a középiskolák is számíthatnak ilyen együttműködésre. A képviselő elmondta azt is, hogy a helyi Fidelitas 5500 könyvet gyűjtött a kárpátaljai magyar főiskolának, a szállítmányt szombaton vitték Ukrajnába.
A képviselők a frakció nevében békés, boldog karácsonyt, és újévet kívántak.

