Ez van 2009

A Százhalombattai Hírtükör 2009-ben is meghirdeti „Ez van” című országos karikatúra-pályázatát. A jelentkezőktől olyan rajzokat, grafikákat várunk, amelyek ironikusan, illetve szatirikusan ábrázolnak aktuális közéleti jelenségeket.

Egy pályázó három pályaművel vehet részt a versenyben, a karikatúrák méretét és az elkészítés technikáját nem kötjük meg.
A beérkező művekből a szabad sajtó napjához kapcsolódó rendezvény keretében kiállítás nyílik a százhalombattai „Matrica” Múzeumban, és a legjobb pályázatokat pénzjutalomban részesítjük. Az első díj hetvenezer, a második ötvenezer, a harmadik pedig harmincezer forint lesz, emellett több különdíjat is kiosztunk.

A pályázaton való részvétel feltétele, hogy az alkotók lemondjanak a lap számára a szerzői jogokról, vagyis lehetővé tegyék a pályaművek szabad közlését a Hírtükörben, illetve a Hírtükör egyéb kiadványaiban.

A beérkező pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, amelynek elnöke Gyöngy Kálmán, az első magyar karikatúra-lexikon szerzője, karikatúragyűjtő lesz.

A pályázat 2009. március 1-jén zárul. Eddig az időpontig várjuk a pályaműveket postán a 2440 Százhalombatta Pf. 9. címre, vagy a szerkesztőségbe: Százhalombatta, Ifjúság út 7. A karikatúrákat lezárt borítékban adják le a szerzők! A borítékra írják rá, hogy „Ez van”, és tegyenek bele lapot nevükkel, címükkel és telefonszámukkal!

Minden jelentkezőnek eredményes, örömteli alkotó munkát kívánunk!

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák