Kettős ünnepségre került sor a Százszorszép Óvodában december 11-én. Megnyitották az intézmény új épületszárnyát, és Oláh Mihályné közoktatási szakértő minőségi védjegyet adott át a munkaközösségnek.
A bensőséges ünnepséget ovis néptáncosok nyitották meg, majd Vezér Mihály polgármester üdvözölte a gyerekeket, a szülőket, az óvodapedagógusokat, a megjelent települési képviselőket, a kivitelező cég képviselőit és a polgármesteri hivatal munkatársait. Elmondta, a több mint 40 millió forintos beruházással elkészült új szárnyban kapott helyet a kétszáz négyzetméternyi tornaterem, a tágas szertár, az új fejlesztő-, valamint orvosi szoba és külön helyiség a karbantartónak. Megköszönte a kivitelezők minőségi munkáját, majd Banka Tiborné óvodavezetővel elvágták a jelképes avatószalagot.
Oláh Mihályné közoktatási szakértő, az OKAIM tanácsadója kifejtette, hogy a tornaterem építésével egy időben az óvoda dolgozói megfeszített munkát végeztek a támogatócsoport vezetésével azért, hogy a Százszorszép kiérdemelje a minősítést, amely három évig érvényesíti minőségfejlesztési rendszerét. Legyenek büszkék erre a védjegyre – mondta –, de nemcsak a munkaközösség, hanem az önkormányzat is, amiért ilyen óvodái vannak.
A szülők nevében Pallagné Sárinszky Erika mondott köszönetet, majd Banka Tiborné óvodavezető szólt az ünneplőkhöz. Elmondta, hosszú, kacskaringós út vezetett ehhez a kettős ünnephez. Az erőmű bölcsődéjének bezárása után lehetőségük nyílt egy tornaterem kialakítására, ami csak kényszerűségből volt megfelelőnek mondható. Az új szárny a tornateremmel az ünnepségek megrendezését is megkönnyíti a jövőben. A védjeggyel kapcsolatban kiemelte: mindig arra törekedtek, hogy megfeleljenek a gyermekek, a szülők és a partnerintézmények igényeinek. Ellenőrző méréseik pedig igazolták, hogy jó úton járnak. Mint mondta, csodálatos karácsonyi ajándéknak tartja a mai napot gyermekeknek, szülőknek egyaránt.















































































