Módosult a luxusadó

Módosította luxusadóval kapcsolatos rendeletét a százhalombattai képviselő-testület, mivel megváltozott a törvény. Január 1-jétől a magánszemélyek tulajdonában levő lakások és üdülők mellett a kereskedelmi, vendéglátó-ipari egységekre, valamint a nem lakás céljára szolgáló ingatlanokra is kiterjesztették a hatályát.

A százhalombattai önkormányzatnak 2006 óta van luxusadó rendelete, hiszen erre a 2005-ben alkotott törvény minden települést kötelezett. A gyakorlatban azonban nem volt ilyen jellegű bevétele a városnak, a helyi adóhatósághoz ugyanis nem érkezett bevallás. Feltehetően azért, mert nincsenek a városban olyan 100 millió forintot meghaladó értékű ingatlanok, amelyekre vonatkozna az adókötelezettség.

A gyakorlatban a mostani módosítástól sem várható jelentős változás – mondta el kérdésünkre Zomboriné Nagy Regina, az Adócsoport vezetője -, aki szerint a rendelet kibővített hatálya csak néhány ingatlant érinthet. Ezektől sem várható jelentős adóbevétel, mivel az ingatlan 100 millió forint feletti számított értéke után megfizetendő 0,05 százalékos luxusadóból le lehet vonni a befizetett építményadót.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák