Nem Százhalombattán született, óvodás volt, amikor ideköltöztek. Itt járt általános iskolába, először az Aranyba, majd harmadikos korában átkerült az Eötvösbe, francia tagozatra.
- Azt hiszem, az élet legszebb időszaka az általános iskolás kor – mondja. – Nagy a figyelem a gyerekek iránt, otthon és az iskolában is erősen érezni a fészek melegét.

- Akkor már járt táncolni. Mennyire töltötte ki az életét?
- Nem éreztem tehernek. Szívesen jártam próbákra, szerettem a fellépéseket, annak ellenére, hogy nagyon lámpalázas vagyok. A tánc mellett természetesen másra is jutott időm. Nagyon szerettem az irodalmat, főleg a verseket, kétszer megnyertem a városi vers- és prózamondó versenyt, az iskolában tagja voltam a színjátszó körnek, szavaltam az ünnepségeken. Ezért is döntöttem úgy, hogy ebben az irányban szeretnék továbbtanulni.

- Melyik középiskolát választotta?
- Budaörsre mentem, az Illyés Gyula Gimnázium és Szakközépiskola drámatagozatára. Nehéz volt bejutni, több mint százan jelentkeztek és csak húszat vettek fel. Nagyon komoly képzést kaptunk, tanultunk drámatörténetet, beszédtechnikát, újságírást, kreatív játékokon vettünk részt, emellett sok nyelvóránk is volt. Akkor még úgy gondoltam, hogy színésznő szeretnék lenni, később azonban ez változott. Rájöttem, hogy nem nekem való a színjátszás, nem szeretek mások bőrébe bújni. Érettségi után a Károli Gáspár Református Egyetemen tanultam tovább, magyar-hungarológia szakon. Utóbbi azt jelenti, hogy magyar nyelvet is taníthatnék külföldieknek.

- A tanulás mellett jutott idő a táncra is?
- Voltak nagyon nehéz időszakok. A gimnázium mellett időnként megterhelő volt, hiszen reggel hat óra negyvenkor indultam, tanítás után kötelező tanulószoba következett, amely délután ötig tartott, emellé még a néptáncot is beszorítani néha lehetetlennek tűnt. Ez az időszak mindenkinél nehéz, sokan akkor hagyják abba a táncot, amikor középiskolába kerülnek. Nemcsak a próbákról van szó, hanem a fellépésekről, fesztiválokról, turnékról is. Nagyon szerettem az itteni közösséget, szerettem fesztiválokra, turnékra járni, számomra mindez élményt jelentett.

- Amikor a turnékról van szó, azt gondoljuk, a Forrás táncosai bejárták a világot, sokat láttak, sokat tapasztaltak. Igaz ez?
- Az, hogy az ember mennyit lát, turnéfüggő. Amikor családoknál helyeznek el bennünket, nagyon közeli kapcsolat alakul ki az ott élőkkel, részt veszünk az életükben. Van, amikor több idő jut látnivalókra, persze ez sem mindig igaz, mert például egy kisvárosban kevés a nevezetesség. Emlékezetes és felejthetetlen az egyiptomi turnénk, ahol ezer kilométert tettünk meg, és a vendéglátóink mindent megmutattak nekünk, olyannyira, hogy csak a mi kedvünkért kinyittattak este egy múzeumot. Ha egyiptomi úti filmet nézek, megállapítom, hogy amit ott mutatnak, azt mi mind láttuk.

- Van-e arra lehetőség, hogy mélyebb emberi kapcsolatok alakuljanak ki egy-egy turnén?
- A nagyobb fesztiválokon sok a résztvevő, több ismeretséget kötünk, de ezek erőssége változó. Mexikóban az egyik fellépésünkön a közönség között ott volt egy együttes, akik jártak nálunk egy Summerfesten, és régi barátokként üdvözöltek bennünket. Óriási bulit rendeztek a tiszteletünkre, felemelő érzés volt.

- Elvégezte az egyetemet, taníthatna magyart a magyaroknak és a külföldieknek, mégsem ezt teszi, hanem szervezi a Summerfestet és tanít a Pesovár iskolában. Miért?
- Az egyetem mellett már elkezdtem tanítani a Forrásban az óvodásokat. Most már Érden is van csoportom, Százhalombattán pedig az Apróforrást tanítom. Nagyon szeretem ezt a munkát, elismerést is kaptam, tavaly én lettem az Év Tanára. Ezt a Pesovár iskola tanárai szavazzák meg annak, aki szerintük a legeredményesebb. Az Apróforrással minden versenyen továbbjutunk az országos fordulóra, saját korosztályukban második helyezettek lettek az országos tanulmányi versenyen. A Forrásban végigjártam a ranglétrát, vittem a vendégcsoportok előtt a táblát, most pedig szervezem a Summerfestet. Nagyon összetett és izgalmas munka, hiszen a levelezéstől, a pályázatíráson keresztül a lebonyolításig sok és sokféle feladatot jelent.

- Miért tartja fontosnak Százhalombattán a hagyományteremtést?
- Ez egy iparváros, nincsenek olyan erős hagyományok, mint másutt. Nemrég jártunk Mohán a tikverőzésen, annak a falunak ez egy régi népszokása, a felelevenítésében mindenki, az egész közösség részt vesz. Nálunk ez nem valósítható meg, és nem is az a fontos, hogy mindenki táncoljon. Az azonban igen, hogy tudjon róla, legyen tisztában azzal, hogy a néptánc más, mint a többi tánc. Ez a saját hagyományos kultúránk, ami nélkül nincsenek gyökereink. Ezért tartjuk fontosnak – például az iskolai rendezvényein -, hogy a néptánc mellett a néphagyományokat, a népi játékokat, meséket, dalokat is bemutassuk, újból és újból felelevenítsük.

- Hogyan tervezi a jövőjét?
- Beiratkoztam a pécsi Táncművészeti Főiskola táncos és próbavezető szakára, első éves vagyok. Szeretném elvégezni, szeretném, ha a munkám eredményes lenne, és minél több emberrel sikerülne felismertetni a népi kultúra értékeit.

- Várunk egy javaslatot. Kit mutasson be legközelebb a Hírtükör?
- Általános iskolás koromban tagja voltam az Eötvös iskola színjátszó körének, amelyet Miklós Magdi néni vezetett. Kiváló pedagógusnak, nagyszerű embernek tartom, örülnék, ha róla szólna a következő Premier plán.