Egészségvédő szűrések a Futabattán

Éppen egy évvel ezelőtt rajtolt el első ízben a Futabatta népes csapata a főtérről. Azóta több ezren mozognak rendszeresen együtt városunk legnagyobb tömegsport programján. Az első évad tapasztalatai alapján úgy döntöttek a szervezők, hogy a leghidegebb téli hónapokat, a decembert és a januárt ezúttal kihagyják, és legközelebb februárban tartanak Futabattát. Az idei utolsó fordulón feltűnt Gyapi, a város kabalaállata és a Sérültekért Alapítvány is bekapcsolódott a programba.
Októberben több mint 1500-an futottak vagy sétáltak egy kört a városközpont körül. Az ovisok és a nyugdíjasok almát, az iskolások gyümölcslevet kaptak a célban. A helyszínen ezúttal is egészségügyi szűrésekre lehetett jelentkezni, amelyeken 111 résztvevőt regisztráltak a VCSGK munkatársai. Ingyenesen végeztek vércukor- és vérnyomásmérést, valamint testzsír és testtömeg index vizsgálatot. A szűrővizsgálatok egyébként nagyon népszerűek, nemcsak a nyugdíjasok, hanem az iskolások körében is, akik a Futabattának köszönhetően havi rendszerességgel ellenőrizhetik egészségi állapotukat.
A következő forduló 2009. február 18-án lesz.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák