Már október 23-án este lehetett részletekből értesülni, mi is történik fenn, a fővárosban. Az elkövetkező két napban csak hírmorzsák érkeztek a Sztálin-szobor ledöntéséről, a tankok járőrözéséről a főbb utakon, illetve a Kossuth-téri vérengzésről. A helyiek közül néhányan mégis szervezkedni kezdtek. Téglagyári munkások az éjszaka leple alatt ledöntötték a környéken meghalt szovjet katonák emlékművét a temetőben október 26-án

Másnap a tanácsházára befurakodó tömeg megalapította a Nemzeti Bizottságot, s ezzel együtt a párfős nemzetőrséget is. A következő napon megkezdődött a bizottmány tagjainak megválasztása demokratikusan, szavazás útján. A rákövetkező napokban a rádióból érkező hírek nyomán beszüntették a beszolgáltatást, de a lakosság élelmiszeradakozásba kezd, s amit összegyűjtenek, azt a téglagyár teherautójával viszik Pestre.

31-én a Dunán átkelő oroszok átvették a két nemzetőrtől a puskát, s hazaküldték őket. A bizottmányi tagok nem jártak be a községházára, a téglagyárban viszont miniszteri rendeletre munkástanács alakult. A további napokban bizonytalanság és a kétely ült a levegőben.
November 4-e, a fegyveres szovjet beavatkozás után egyesek fegyveres ellenállást szerveznének, mások ezt „öngyilkosságnak” titulálják, s hezitálnak. A bizottság feloszlik, a szervezkedés miatt elhurcolnak öt ártatlan lakost. Két téesz széthullott, az egykori tanács megszűnt működni a forradalom nem egészen két hete alatt.

Mi is volt hát 1956? Vérbefojtott forradalom, válasz az ötvenes évek diktatúrájára, amikor el kellett feledni március 15-ét, s csak a „felszabadulást”, a nagy októberi szocialista forradalmat lehetett ünnepelni. Minél távolabbról nézzük, annál egységesebbnek tűnnek az események. De minél inkább közelítünk, és ássuk bele magunkat a múltba, annál több ellentmondásba ütközünk. Az egység széthullik, személyenkénti élmények darabkáira.