Szeptember első hetében elindult az idei út- és járdarekonstrukció Százhalombattán. Az önkormányzat közbeszerzési eljárás keretében 154 millió forintos kivitelezői megbízást adott a Puhi Tárnok Kft-nek, amely összesen 16 helyszínen végez felújítást, javítást, építést.
Jelenleg az Urbárium területén, a Tölgyfa utcában útépítés, a Kőrisfa utcában pedig járdaépítés folyik – mondta el Rajkai Béláné, a Műszaki Iroda munkatársa.
A Battai Napok után teljes egészében felújítják a dunafüredi Ilonka utcát. Szakaszosan felbontják, és teljesen kicserélik az útalapot, valamint a burkolatot. Az út szélessége nem változik.
Emellett a városrészben felújítják a kopóréteget a Rózsa utca Rózsák tere és Barátság utca közötti szakaszán, valamint a Csalogány utcában, a TESCO és a Fogoly utca között. A Csalogány utca végét lezárják, így megszűnik a TESCO felé vezető kijárat. Út- illetve járda épül a Mészáros utca teljes hosszában a gát mellett, és felújítják a Bagoly utca Széchenyi és Római út közötti szakaszát is.
A lakótelepen járda épül az Ady Endre utcában, és felújítják az Erkel körút Irinyi utca és Liszt sétány közötti szakaszát. Az Eötvös utca páratlan oldala mögött új burkolatot kap a jelenleg járdalapos parkoló, és kiváltanak két régi, rossz állapotban levő lépcsőt is. Az új lejárók viakolor burkolatot kapnak.
Óvárosban járda épül a Matta-kert és a körforgalom között, és új dunai lejárót építenek a Szent László utcáról, a zöldséges mellett. A régi lépcsőt lebontják, és az új lépcső mellett a csapadékvíz-elvezetést is kiépítik. Emellett az Ilonka utcához hasonlóan teljes rekonstrukciót végeznek a Pákász utcában.
Az érintett lakosságot minden esetben előre értesítik az esedékes munkálatokról, mivel előfordulhat, hogy egy-egy ingatlant akár egy egész hétig is csak gyalogosan lehet megközelíteni a felújítás alatt. A tervek szerint a rekonstrukció egésze október végére készül el.

