Őszre visszatérnek a hattyúk

Pontyot, amúrt és ragadozó harcsát telepítenek a Csónakázó-tóba – tudtuk meg Kaluz Árpádtól, SZÁKOM Kft munkatársától. A pontyot a szúnyoglárvák, az amúrt a hínár elszaporodása ellen, a harcsát pedig a beteg, sérült, illetve apróhalak gyérítése érdekében telepítik a tóba. A cél a természetes egyensúly fenntartása, horgászni továbbra sem szabad, mivel annak ellenőrzésére sem kapacitása, sem megbízása nincs a SZÁKOM-nak. Tavaly orvhalászok szinte azonnal „kigereblyézték” a friss telepítést, sok olyan halat is elpusztítva, amelyeket ki sem fogtak. Ennek megelőzése érdekében ezúttal kisebb testű halakat telepítenek. Kaluz Árpád elmondta, hogy szakértő bevonásával vizsgálták meg a víz minőségét, próbahalászatot végeztek és ellenőrizték a planktonsűrűséget is. A vizsgálatok nagyon jó eredményeket hoztak, akár fürödni is lehetne a kis tóban. Ezt nem is tiltja senki, a gépkocsival történő behajtást viszont igen. Már nincs jele annak, hogy szennyvíz folyna a körárokba, a strandról ide kerülő víz pedig nem nagy mennyiségű. A tónak természetes forrása nincsen, itt gyűlik össze a lakótelep és Dunafüred egy-egy részének csapadékvize, ha pedig szükséges, a Barából emelnek át vizet. Jelenleg maximálisan fel van töltve.

A SZÁKOM egy évvel ezelőtt vette át a tó üzemeltetését. Azóta sokak örömére jóval tisztább, gondozottabb a terület, az új híddal, padokkal, játszótérrel, a gazdag vízi élővilággal a sűrűn lakott város üde színfoltjává vált.
Hattyúkat ugyan mostanában nem látni benne, de állítólag csak a költési időszakra tűntek el, mivel nincs összefüggő nádas, ahol fészket rakhatnának. Őszre várhatóan ismét visszatérnek.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák