„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”
Versenykiírás 2008.
A Veres Péter Gimnázium és Nagy-Baló András a 2008/2009. tanévben Budapesten, továbbá a lent felsorolt megyékben megrendezi a Bolyai Matematika Csapatversenyt. A verseny megyei/körzeti fordulóját írásbeli munka formájában, az országos döntőt írásbeli és szóbeli formában bonyolítjuk le az alább leírtak szerint.
(A versenyt először 2004-ben rendeztük meg Észak-Budán, majd a következő években Budapest többi körzete és néhány vidéki megye is csatlakozott. Tavaly, 2007-ben a főváros és 7 megye területén 12 000 résztvevője volt a rendezvénynek. A korábbi évek feladatsorai és eredményei megtalálhatók honlapunkon, a www.bolyaiverseny.hu oldalon. A 2004. és 2005. évi verseny feladatait, megoldásait és eredményeit tartalmazó könyvek megrendelhetők a Nemzeti Tankönyvkiadónál.)
A verseny célja: Segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig öszszemérhessék tudásukat.
A verseny résztvevői: A versenyen azonos iskolába járó 3-8. osztályos tanulók évfolyamonként szerveződő 4 fős csapatai vehetnek részt (egy iskolából akárhány csapat indulhat). A 3-6. osztályosok egy-egy, a 7. és 8. osztályosok két-két kategóriában versenyeznek aszerint, hogy általános iskolai vagy gimnáziumi osztályba járnak. A nevezéskor minden csapatnak saját csapatnevet kell választania.
A megyei/körzeti (írásbeli) forduló időpontja: 2008. október 17. (péntek), 14 óra 30 perc. A verseny helyszínén a kezdési idő előtt legalább 15 perccel kérjük a megjelenést (14 órától az erre az alkalomra szerkesztett zenével fogadjuk a versenyzőket és kísérőiket). A kísérő tanárok és szülők részére külön terme(ke)t biztosítunk, ahol a verseny kezdete után iskolánként kiosztunk egy teljes feladatsort és megoldókulcsot.
Az országos (írásbeli és szóbeli) döntő és díjkiosztó időpontja: 2008. november 22. (szombat), 11 óra, helyszíne a Veres Péter Gimnázium (1039 Budapest, Csobánka tér 7.), illetve a Bárczi Géza Általános Iskola (1039 Budapest, Bárczi Géza u. 2.).
Nevezési határidő: 2008. szeptember 18. Nevezési díj: 800 Ft/fő.
Nevezés: Kizárólag interneten, a www.bolyaiverseny.hu oldalon. A nevezési díj a borítékban mellékelt csekken, vagy átutalással, a 11706016-20731322 OTP-számlaszámra fizethető be (számlatulajdonos: Nagy-Baló András, EV-552572). A „Közlemény” rovatban minden esetben kérjük feltüntetni iskolájuk nevét és a „matematika” szót. Számlaigényüket szeptember 18-ig jelezhetik a verseny honlapján lévő regisztrációs rendszerben.
Körzeten és kategórián belüli azonos csapatnév esetén a később nevező csapatnak kell nevet változtatnia (emiatt célszerű minél előbb nevezni, a nevezési díj még szept. 18-án is befizethető).
A megyei/körzeti forduló helyszínei:
Budapest 6 körzetének helyszínei és szervezői:
• Észak-Buda (I., II., III. ker.): Veres Péter Gimn. (Békéssy Szilvia), Aquincum Ált. Isk. (Vitézné Szabó Györgyi), Bárczi G. Ált. Isk. (Bogát Terézia), Baár-Madas Ref. Gimn. (Merényi Imre), Áldás Utcai Ált. Isk. (Süveges-Szabó Marianna)
• Dél-Buda (XI., XII., XXII. ker.): Szt. Margit Gimn. (Kujbus Attiláné), Kempelen Farkas Gimn. (Rékasy Csilla), Teleki Blanka Ált. Isk. (Várhalmi Ilona)
• Észak-Pest (IV., XIII., XV. ker.): Babits Mihály Gimn. (Földiné Veress Zsuzsanna), Karinthy Frigyes ÁMK Ált. Isk. (Kovács Judit), Pannónia Ált. Isk. (Varsányiné Salgó Julianna)
• Kelet-Pest (X., XIV., XVI., XVII. ker.): Szt. István Gimn. (Magyar Zsolt), Móra Ferenc Ált. Isk. (Dr. Gyopárné Barzsó Margit), ELTE Radnóti Miklós Gyak. Isk. (Paulovits Ferenc), Táncsics Mihály Ált. Isk. (Simon Zsoltné)
• Közép-Pest (V., VI., VII., VIII. ker.): Fasori Ev. Gimn. (Halász Tamás), ELTE Apáczai Gyak. Gimn. (Antal Zoltán), Hild József Ált. Isk. (Göggené Somfai Zsuzsa), Fazekas Mihály Főv. Gyak. Ált. Isk. és Gimn. (Kovács Csongorné)
• Dél-Pest (IX., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. ker.): Lónyay Ref. Gimn. (Polgár Orsolya), Kandó Téri Ált. Isk. (Takács Béláné), Jedlik Ányos Gimn. (Árváné Doba Mária)
A megyei helyi szervező iskolák és tanárok:
• Bács-Kiskun megye: Szilády Áron Ref. Gimn., Kiskunhalas (Osváth Emese); Ref. Ált. Isk., Kecskemét (Nagy Tibor)
• Baranya megye: Koch Valéria Középiskola, Ált. Isk. és Óvoda, Pécs (Englertné Eklics Ibolya)
• Békés megye: GYAKI 5. sz. Ált. és Sportiskola Tagint., Gyula (Marczis Györgyné)
• Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Pécsi Sándor Ált. Isk., Sajószentpéter (Kozma Lászlóné); Kazinczy Ferenc Ált. Isk., Miskolc (Kozma László)
• Csongrád megye: Bethlen Gábor Ref. Gimn., Hódmezővásárhely (Rischákné Kishalmi Rózsa)
• Fejér megye: Teleki Blanka Gimnázium és Ált. Isk., Székesfehérvár (Laskó Zoltánné)
• Hajdú-Bihar megye: Bocskai István Gimn., Hajdúböszörmény (Weinémer Sándor); Szoboszlói Úti Ált. Isk., Debrecen
(Czeglédi Ildikó); Csapókerti Ált. Isk., Debrecen (Bardócziné Weinémer Éva); Gönczy Pál Ált. Isk., Hajdúszoboszló
(Vargáné Várszegi Csilla); Bocskai István Ált. Isk., Derecske (Alföldi Zsoltné)
• Heves megye: Felsővárosi Ált. Isk., Eger (Dr. Farkas Sándorné)
• Jász-Nagykun-Szolnok megye: Bercsényi Miklós Gimn., Törökszentmiklós (Tóth Éva)
• Komárom-Esztergom megye: Vaszary János Ált. Isk., Tata (Gazda-Pusztainé Véber Gabriella)
• Pest megye: Árpád Fejedelem Ált. Isk., Ráckeve (Csizmadia Lajosné); Széchenyi István Ált. Isk., Alsónémedi (Vásárhelyiné Nagy Éva); Várkonyi István Ált. Isk., Cegléd (Nagy Zoltánné); Mátyás Király Ált. Isk., Csömör (Merényi Márta); Kőrösi Csoma Sándor Ált. Isk., Dunakeszi (Csákó Józsefné); Bolyai János Ált. Isk., Érd (Kántor Aranka); Szentendrei Ref. Gimn., Szentendre (Földiné Koczor Tünde)
• Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Eötvös József Ált. Isk., Vásárosnamény (Bíró Éva)
• Veszprém megye: Deák Ferenc Ált. Isk., Veszprém (Horváth Szilárdné)
A megyén/körzeten belüli helyszín kiválasztására az internetes nevezés során van lehetőség. A végleges beosztásról minden csapatot időben értesítünk, szükség esetén új helyszíneket is kijelölünk. A Pest megyei csapatok hozzájuk közel eső budapesti iskolában is versenyezhetnek (de természetesen Pest megyében értékeljük őket). Igény esetén a fent fel nem sorolt megyékből is elfogadunk jelentkezéseket, ekkor a legközelebb eső megyéhez kell nevezni, az ottani helyszínen versenyezhetnek a diákok, és ott is értékeljük őket.
A verseny szabályai: A verseny első fordulójában 13 feleletválasztós és 1 írásbeli kidolgozást igénylő feladatot kell megoldani. A teljes munkaidő minden évfolyamon 60 perc. A feleletválasztós feladatok szövege után öt lehetséges válasz található (A, B, C, D és E), amelyek közül akárhány lehet helyes (tehát akár mind is, de akár egy sem). A válaszlapon a
feladatokra adandó helyes válasz betűjelének megfelelő négyzet(ek)be X-et kell beírni. Az írásbeli kidolgozást igénylő feladat megoldását a válaszlap ezt követő részén kell elkészíteni. A versenyen csak íróeszköz, körző, vonalzó és szögmérő használható, elektronikus eszköz nem. A csapattársak egymás között csak halkan beszélgethetnek, mert egy termen belül várhatóan több azonos évfolyamú csapat is jelen lesz. Minden csapattag saját példányt kap a feladatsorból.
A verseny kezdetéig indokolt esetben (betegség vagy egyéb hiányzás miatt) lehet csapattagokat cserélni, azonban az emléklapokat a szeptember 18-ig benevezett diákok nevére állítjuk ki. (Kérjük, hogy az internetes nevezéskor pontosan ellenőrizzék minden diák nevét, nehogy elírás miatt hibás név kerüljön az emléklapra.) Ha valamelyik csapat nincs teljes létszámban jelen, akkor is versenyezhet. Az országos döntőn viszont egy csapat összetétele az első fordulón résztvevőkhöz képest legfeljebb egy tagban változhat.
A megyei/körzeti forduló pontozása:
1. A feleletválasztós kérdéseknél (1-13. feladatok) minden feladat esetében külön-külön pontozzuk a válaszlapon az A, B, C, D és E mezőket a következők szerint:
– helyesen bejelölt mező: 3 pont – helyesen üresen hagyott mező: 1 pont
– helytelenül bejelölt mező: –1 pont – helytelenül üresen hagyott mező: 0 pont
2. A kidolgozandó (14.) feladatra a javítási útmutatóban leírt szempontok szerint maximum 16 pont szerezhető.
A csapatokat az írásbeli feladatok összpontszáma szerint csökkenő sorrendbe állítjuk, így alakul ki a megyei/körzeti forduló végeredménye. Azonos pontszám esetén az a csapat ér el jobb helyezést, amelyik a 14. (kidolgozást igénylő) feladatban több pontot ért el. (Ha az itteni részpontszám is megegyezik, a csapatok között nem teszünk további különbséget.)
Az eredmények várhatóan 2008. október 20-án, hétfőn reggeltől lesznek megtekinthetők honlapunkon, bármilyen írásos reklamációt október 22-ig tudunk figyelembe venni.
Az országos döntő szabályai: Minden olyan megyéből/körzetből, ahol egy évfolyamban/kategóriában legalább 5 induló csapat volt, az első helyezett automatikusan továbbjut a verseny országos döntőjére. Rajtuk kívül meghívjuk még kategóriánként
az országos összesített lista további legjobb csapatait is (a behívottak pontos száma az indulólétszámtól és az elért pontszámoktól függ). A döntőben először az első fordulóhoz hasonló írásbeli feladatsor vár a versenyzőkre, majd az itt elért pontszám szerint kategóriánként a legjobb 6 csapat még aznap szóbeli fordulón dönti el a végső sorrendet. A szóbeli fordulóban résztvevő csapatoknak 15 percnyi felkészülési idő után kell ugyanazon 2 feladat megoldását tábla felhasználásával, zsűri előtt közösen bemutatniuk, majd egyazon villámkérdésre kell választ adniuk. (Az értékelés szempontjai: matematikai felkészültség, a bemutatás minősége, összedolgozási képesség.) Ezt követően alakul ki a verseny végeredménye az aznapi írásbeli és szóbeli összpontszáma alapján (holtverseny esetén a szóbelin több pontot szerzett
csapat ér el jobb helyezést), majd sor kerül az ünnepélyes díjkiosztóra.
Díjazás: A megyei/körzeti fordulót követően a döntőbe bejutott csapatokat, valamint az indulólétszám függvényében további eredményesen szerepelt csapatokat is díjazunk. A döntőben a kategóriánkénti legjobb 6 csapat részesül jutalomban.
A tanárokat induló diákjaik száma és eredményessége alapján díjazzuk, ugyanezen szempontok szerint körzetenként és a döntőn egy-egy tanári fődíj is kiosztásra kerül.
A verseny feladatsorai és megoldásai az egyes fordulók napján estétől elérhetők lesznek honlapunkon. A teljes, részletes versenyszabályzat a honlap Versenykiírás menüpontja alatt tekinthető meg.
További információk: a www.bolyaiverseny.hu oldalon, az info@bolyaiverseny.hu e-mail címen, illetve telefonon: du. 06-30-386-2445 (Nagy-Baló András), de. 06-30-440-6870 (Nagy-Baló Teréz). Nagy-Baló András Paulin Elemér Tassy Gergely (nbat0978@gmail.com) (paulinr@fazekas.hu) (tassyg@cs.elte.hu)
Budapest, 2008. augusztus 20.