Tizenhét éven át volt Százhalombatta tanácselnöke. A meghatározó esztendőkben vezette a várost, a hőskort az ő neve fémjelzi. A rendszerváltás utáni első választáson még indult, később azonban már nem. Az elmúlt tizenöt évben visszavonult a közélettől, nem vállalt nyilvános szereplést, nem csatlakozott politikai párthoz. A várossá nyilvánítás harmincötödik évfordulóján lépett ismét a nyilvánosság elé: április 4-én este a Hamvas Béla Városi Könyvtárban beszélt az érdeklődőknek arról, hogyan vált várossá Százhalombatta.
- Nem választottak, hanem megbíztak – emlékezik vissza. – A két választás között döntöttek úgy a felsőbb szervek, hogy a városnak más típusú vezetőre van szüksége. 1960 óta itt dolgoztam, ugyanis az erőmű építésében a 26-os építőipari vállalat jelentős szerepet kapott, így a kezdetektől itt lehettem Százhalombattán. Jól ismertem a települést, jól ismertem a nagyvállalatok vezetőit. Nagyon fontos volt, hogy a város jó kapcsolatokat tartson a nagyvállalatokkal.
- Hogyan látott munkához?
- Áttekintettem a városfejlesztési terveket, a lehetőségeket, és meg kellett állapítanom, hogy Százhalombatta szinte semmiben sem felel meg azoknak az elvárásoknak, amiket egy várossal szemben támasztunk. Az ellátás a legtöbb területen még az alapszintet sem érte el. Össze kellett hangolni a munkát: a fejlődő ipar megkövetelte, hogy minél több lakás épüljön, ugyanakkor az infrastruktúrát is fejleszteni kellett.
- Ez így nagyon egyszerűen hangzik…
- Nem volt könnyű. Csak egy példát említek: 1972 őszén annyira sanyarú pénzügyi helyzetben volt a város, hogy úgy tűnt, le kell állítani a lakásépítést. Ezt semmiképp sem szerettük volna, ezért Csenterics Sándorral közösen levelet írtunk, amelyben tudattuk, hogy Százhalombatta nem kapta meg azt a normatívát, amely a kérdéses lakásszám megépítéséhez szükséges lett volna. Néhány napon belül a megyei tanács számlájára került a szükséges százmillió forint, és folytatódhatott az építés.
- Csenterics Sándort említette. Miért volt fontos, hogy jó kapcsolatot tartson a nagyvállalatokkal?
- Számtalan előnyt jelentett ez a városnak. Amikor az úgynevezett célcsoportos lakásépítés leállt, a nagyvállalatokkal közösen szövetkezeti és munkáslakásokat építettünk, mert a törvények ezt tették lehetővé. Persze ez csak a nagyvállalatok jelentős támogatásával történhetett meg. De nemcsak a lakásépítésben nyújtottak segítséget: a sporttelep sem jöhetett volna létre nélkülük, a strand pedig a DKV nagyfokú támogatásával épült meg, papíron a vállalat egyik üzeme volt.
- A nyolcvanas években készültek el a középületeink is. Akkor óriásinak tűnt a városháza, a művelődési központ. Miért gondolkodtak ilyen nagy méretekben?
- A tervezést számítások előzték meg. Az üzemek fejlesztési terveinek ismeretében prognosztizáltuk, mekkora lesz Százhalombatta az ezredfordulóra. Ezeket az épületeket a jövőnek kellett építeni, mert sem a városháza, sem a művelődési ház nem lett volna később bővíthető. Az előrejelzések szerint a város 2000-re elérte volna a húszezres létszámot, és mint bebizonyosodott, nem sokat tévedtünk. Akkor készültek el a városközpont tervei is, amelyeket több lépcsőben valósítottunk volna meg.
- Hogyan alakították volna tovább a városközpontot?
- A mentőállomást és a gyógyszertárat lebontottuk volna, és egy kisáruház épült volna ott. A tér keleti oldalára üzletsort terveztünk, amely nem zavarta volna a tér nyitottságát, ugyanakkor biztosította volna a mozgalmasságát.
- Azóta többször foglalkoztak a városközponttal. Ismeri a terveket?
- Nem ismerem, soha nem kérdeztek meg, nem kérték a véleményemet, pedig azt hiszem, hasznos tanácsokat tudnék adni.
- A városközpont mellett a Téglagyári-völgy az, amelyen napjainkban szintén sokat vitatkozunk. Voltak tervek annak idején ezzel kapcsolatosan?
- 1989-ben megkeresett bennünket a Budai Tégla és Cserépipari Vállalat, és felajánlották, hogy jelképes összegért átadják a városnak a Téglagyári-völgyet. Nagy lehetőséget láttam ebben, mert a terület adottságai nagyon kedvezőek egy nyugdíjas pihenő- és gyógyközpont megvalósítására. Ugyanekkor felvettem a kapcsolatot a Földtani Intézettel, ahonnan pontos információkat küldtek a földalatti gyógyvízkészletről, és már megegyeztünk a szolnoki olajkutatókkal, hogy a csapatuk – amelyik akkor Kuvaitban dolgozott – hazafelé jövet próbafúrást végez nálunk. Olyan réteget céloztunk meg, amelyik mélyebben van, mint a budapesti és az érdi termálvízkészlet, és sokkal magasabb hőmérsékletű, mint azok. De akkor jött a rendszerváltás, és kútba estek ezek a tervek.
- Hogyan alakult az élete a rendszerváltás után?
- A Pest Megyei Önkormányzathoz kerültem, onnan vonultam nyugdíjba. Utána az OTP Pest Megyei Igazgatóságánál dolgoztam, majd a Pest Megyei Kárpótlási Hivatalnál, azt követően pedig egy kis kft-ben kaptam feladatokat, mint ingatlanszakértő.
- Nem gondolt arra, hogy vissza kellene térnie a helyi közéletbe?
- Azt hiszem, most már nem szeretnék. Nyugalmasabb az életem, akkor dolgozom, amikor akarok, azt csinálom, amihez kedvet érzek.
- Mit jelent az ön számára Százhalombatta?
- Minden tégláját ismerem. Tudom, mi, mikor, hogyan és miért került oda, ahol van. Idekötnek azok az értékek, amelyek létrejöttek. Nehezen tudnék elszakadni tőle.
- Hogyan látott munkához?
- Áttekintettem a városfejlesztési terveket, a lehetőségeket, és meg kellett állapítanom, hogy Százhalombatta szinte semmiben sem felel meg azoknak az elvárásoknak, amiket egy várossal szemben támasztunk. Az ellátás a legtöbb területen még az alapszintet sem érte el. Össze kellett hangolni a munkát: a fejlődő ipar megkövetelte, hogy minél több lakás épüljön, ugyanakkor az infrastruktúrát is fejleszteni kellett.
- Ez így nagyon egyszerűen hangzik…
- Nem volt könnyű. Csak egy példát említek: 1972 őszén annyira sanyarú pénzügyi helyzetben volt a város, hogy úgy tűnt, le kell állítani a lakásépítést. Ezt semmiképp sem szerettük volna, ezért Csenterics Sándorral közösen levelet írtunk, amelyben tudattuk, hogy Százhalombatta nem kapta meg azt a normatívát, amely a kérdéses lakásszám megépítéséhez szükséges lett volna. Néhány napon belül a megyei tanács számlájára került a szükséges százmillió forint, és folytatódhatott az építés.
- Csenterics Sándort említette. Miért volt fontos, hogy jó kapcsolatot tartson a nagyvállalatokkal?
- Számtalan előnyt jelentett ez a városnak. Amikor az úgynevezett célcsoportos lakásépítés leállt, a nagyvállalatokkal közösen szövetkezeti és munkáslakásokat építettünk, mert a törvények ezt tették lehetővé. Persze ez csak a nagyvállalatok jelentős támogatásával történhetett meg. De nemcsak a lakásépítésben nyújtottak segítséget: a sporttelep sem jöhetett volna létre nélkülük, a strand pedig a DKV nagyfokú támogatásával épült meg, papíron a vállalat egyik üzeme volt.
- A nyolcvanas években készültek el a középületeink is. Akkor óriásinak tűnt a városháza, a művelődési központ. Miért gondolkodtak ilyen nagy méretekben?
- A tervezést számítások előzték meg. Az üzemek fejlesztési terveinek ismeretében prognosztizáltuk, mekkora lesz Százhalombatta az ezredfordulóra. Ezeket az épületeket a jövőnek kellett építeni, mert sem a városháza, sem a művelődési ház nem lett volna később bővíthető. Az előrejelzések szerint a város 2000-re elérte volna a húszezres létszámot, és mint bebizonyosodott, nem sokat tévedtünk. Akkor készültek el a városközpont tervei is, amelyeket több lépcsőben valósítottunk volna meg.
- Hogyan alakították volna tovább a városközpontot?
- A mentőállomást és a gyógyszertárat lebontottuk volna, és egy kisáruház épült volna ott. A tér keleti oldalára üzletsort terveztünk, amely nem zavarta volna a tér nyitottságát, ugyanakkor biztosította volna a mozgalmasságát.
- Azóta többször foglalkoztak a városközponttal. Ismeri a terveket?
- Nem ismerem, soha nem kérdeztek meg, nem kérték a véleményemet, pedig azt hiszem, hasznos tanácsokat tudnék adni.
- A városközpont mellett a Téglagyári-völgy az, amelyen napjainkban szintén sokat vitatkozunk. Voltak tervek annak idején ezzel kapcsolatosan?
- 1989-ben megkeresett bennünket a Budai Tégla és Cserépipari Vállalat, és felajánlották, hogy jelképes összegért átadják a városnak a Téglagyári-völgyet. Nagy lehetőséget láttam ebben, mert a terület adottságai nagyon kedvezőek egy nyugdíjas pihenő- és gyógyközpont megvalósítására. Ugyanekkor felvettem a kapcsolatot a Földtani Intézettel, ahonnan pontos információkat küldtek a földalatti gyógyvízkészletről, és már megegyeztünk a szolnoki olajkutatókkal, hogy a csapatuk – amelyik akkor Kuvaitban dolgozott – hazafelé jövet próbafúrást végez nálunk. Olyan réteget céloztunk meg, amelyik mélyebben van, mint a budapesti és az érdi termálvízkészlet, és sokkal magasabb hőmérsékletű, mint azok. De akkor jött a rendszerváltás, és kútba estek ezek a tervek.
- Hogyan alakult az élete a rendszerváltás után?
- A Pest Megyei Önkormányzathoz kerültem, onnan vonultam nyugdíjba. Utána az OTP Pest Megyei Igazgatóságánál dolgoztam, majd a Pest Megyei Kárpótlási Hivatalnál, azt követően pedig egy kis kft-ben kaptam feladatokat, mint ingatlanszakértő.
- Nem gondolt arra, hogy vissza kellene térnie a helyi közéletbe?
- Azt hiszem, most már nem szeretnék. Nyugalmasabb az életem, akkor dolgozom, amikor akarok, azt csinálom, amihez kedvet érzek.
- Mit jelent az ön számára Százhalombatta?
- Minden tégláját ismerem. Tudom, mi, mikor, hogyan és miért került oda, ahol van. Idekötnek azok az értékek, amelyek létrejöttek. Nehezen tudnék elszakadni tőle.
