Kilenc lány és hét fiú jelentkezett az idei Játékos Városok Találkozójára csapatjátékosnak. A szervezők kétfordulós válogatáson döntötték el, kik kerülnek a csapatba. Négy fiú és négy lány maradt fenn a rostán: Horváth Csenge, László Barbara, Kovács Réka és Fehér Csilla, valamint Huri Tamás, Illés Bálint, Matos Zoltán és Stutz Péter, közülük azonban csak három fiú és három lány vesz részt a játékban, az pedig, hogy kik lesznek a tartalék játékosok, a felkészülés során dől majd el. Egy hónapon át tart majd a tréning, amelynek célja a játékosok ügyességének, állóképességének javítása. Az idei játékon vizes feladatok egyáltalán nem lesznek, a versenyzők színes jelmezekben, látványos díszletek között mérik majd össze tudásukat.

