Sárosi Gábor Budapesten, a Lágymányosi lakótelepen nőtt fel, tizennégy éves korától a Gellért-hegy lábánál, a Feneketlen-tónál laktak. Közgazdasági szakközépiskolába járt, 16 éves kora körül döntött úgy, hogy lelkész lesz.

- Anyai nagyapám lelkész volt – meséli. – Vasárnaponként templomba járunk, de az emberi kapcsolataimban sokáig nem volt meghatározó a vallás. Pályaválasztásomban nagy szerepet töltött be nagyapám, a lelkészi hivatást elsősorban rajta keresztül láttam. Kiváló igehirdető volt, de ennél is vonzóbb volt a gyülekezettel való kapcsolata. Istentiszteletek előtt mindenkivel kezet fogott, váltottak néhány szót, és ez mindnyájuknak nagyon sokat jelentett. Érettségi után felvettek a teológiára, előtte természetesen elvittek katonának.

- Hogyan viselte a katonai szolgálatot?
- Marcaliba kerültem, emiatt ritkábban mehettem haza. Különösebb gondot nem okozott a katonaság, talán fiatalságomnak köszönhettem, hogy ami sokak számára lelki terhet jelentett, számomra nem volt az. A leszerelésem után megkezdtem a teológiai tanulmányaimat.

- Hány évig tanult?
- Abban az időben öt évig tartott a képzés, utána egy évig segédlelkészként szolgáltam, mellette tanultam, és a végén vizsgát tettem. Budapesten, a Szilágyi Dezső téren dolgoztam segédlelkészként, utána három évig beosztott lelkészként. Azt követően kaptam meg a feladatot, hogy kutassam fel a reformátusokat Százhalombattán, és, ha Isten is segít ebben, szervezzem őket gyülekezetté.

- Milyen változást jelentett ez az itt élő reformátusok számára?
- Elsősorban azt, hogy minden vasárnap tartottunk istentiszteletet, emellett hét közben felnőtt bibliaórákat is. Eleinte egy családi házban bérelt helyiségben gyűltünk össze, de hamar kinőttük, utána a Barátság Művelődési Központban kaptunk helyet, ott találkoztunk a templom megépüléséig. Amióta birtokba vehettük a templomot, sokkal több a lehetőségünk a közös programokra. Tartunk istentiszteleteket, azzal egyidőben a közösségi helyiségben gyermekmegőrző működik, emellett van istentisztelet a gyerekek számára, amikor az ő nyelvükön hangzik el egy bibliai üzenet. Ének- és zenés alkalmakat is tartunk, amelyek egyben bibliaórák, a sport is helyet kap, így rendeztünk már pingpong-bajnokságot, igaz, nem a templomban, újabban pedig kiállításoknak is helyet biztosít a templom.

- A lelkészi munka fontos része az igehirdetés. Vannak-e ennek szabályai?
- A református egyháznak is vannak kötelező szabályai, de nagyon sok kérdésben szabadon dönthet a lelkész. Így abban is, milyen rendszer szerint hirdeti az igét. Én az egyház hivatalos bibliaolvasó kalauza szerint haladok, ezt azért tartom jónak, mert a gyülekezet tudja, mi fog következni, így mindenkinek van lehetősége arra, hogy készüljön rá, hozzáolvasson. A gyakorlat szerint a vasárnapi istentiszteleteken újszövetségi, szerdánként pedig ószövetségi témákat dolgozunk fel. Előfordul, hogy eltérek ettől, elsősorban világi ünnepek alkalmával.

- Véleménye szerint van-e helye a templomban a politikának?
- Minden politika, ami a társadalom építésével, fejlődésével foglalkozik, így az a lelkész, aki nem foglalkozik politikával, olyanná válik, mint aki nem a földön él. Az egyház nem függ a pártoktól, de előfordulhat, hogy bizonyos kérdésekben megegyezik, vagy éppen különbözik az egyház és egyes pártok véleménye. A társadalmi együttélés kérdéseiben az egyháznak markáns véleménye van, pontosan elkülöníthető, mit tartunk helyesnek és mit nem, ami pedig helytelen, az bűn. Elítéljük például az élettársi kapcsolatot, mert a család a házasságon alapul, ezért a házasságot erősítjük. Tudomásul kell venni, hogy vannak csonka családok, de nem szabad, hogy ez legyen a követendő példa, ezért ki kellene emelni, megerősíteni azokat, akik házasságban élnek. A bűn elítélése nem a bűnös elpusztítását jelenti számunkra, hanem segítünk neki abban, hogy megtalálja a helyes utat. Van egy mondás, amely szerint hinni a templomban kell. Szerintem a templomban hinni nem nehéz, sokkal nehezebb kint, a világban megvalósítani krisztusi hitünket.

- A lelkészi szolgálat melyik része a legkedvesebb az ön számára?
- Amikor Százhalombattára kerültem, az ifjúsági munkával foglalkoztam legtöbbet. Ma is fontos, de ez már nem az én generációm, szerencsésebbnek tartom, ha egy korban közelálló foglalkozik külön csoportként velük. Lenne lehetőség a specializálódásra, hiszen vannak kórházi, tábori lelkészek, de én éppen ezt az összetettséget szeretem, ez a szépsége, hogy az újszülöttektől a legidősebbekig minden korosztállyal van kapcsolatom.

- Mik a tervei, hogyan tovább?
- Szeretném, ha a gyülekezeten belül az életkori csoportoknak lenne saját közösségük, hogy a fiatal és a felnőtt korosztályok számára alkalom nyíljon a beszélgetésre. Nagyon fontosnak tartom az ünnepeket és a különleges alkalmakat, mert ezek erősítik a közösséget, és itt nemcsak a nagy ünnepekre gondolok, hanem olyanokra is, amelyeket mi alkotunk. Például rendeztünk egy sütemény-fesztivált, amelynek nagy volt a sikere, ezért máskor is sort kerítünk rá. Régi vágyam a nyitott templom megteremtése, az, hogy az embereknek – hívőknek és nem hívőknek egyaránt – legalább napközben lehetőségük legyen bemenni a templomba. Egyelőre ez nem kivitelezhető, de már körvonalazódik a megoldás. Nagyon megszerettem Százhalombattát. Remélem, Isten megáld, és az igei üzenetek eljutnak a szívekbe, mert ez a legfontosabb. Azt szeretném, ha mindig a küldetésemmel és a szolgálatommal lehetnék. Úgy érzem, most ott vagyok, ezért örömmel szolgálok.

- Kit javasol, kiről szóljon legközelebb a Premier plán?
- Dukát Miklóst, gyülekezetünk gondnokát, aki nagy szeretettel fordul a gyülekezetbe érkezőkhöz, és aki Isten áldásával sokat tehetett a gyülekezetünk közösségéért.