A Fidesz-KDNP sajtótájékoztatója
A frakció nem szavazta meg a módosítást

  • img

A képviselő-testület Fidesz-KDNP frakciója nem adja a nevét olyan döntésekhez, amelyek megítélése szerint veszélyeztetik a város jövőjét – elsősorban ezt hangsúlyozta ki Szabó Zoltán, Miskei István és Nagy Balázs a júniusi önkormányzati ülés utáni, július 2-án megtartott sajtótájékoztatóján. Hozzátették: ez a magyarázata annak, hogy az év elején, a költségvetési rendelet megalkotásakor, illetve júniusban, a módosításkor határozott nemmel szavaztak a frakció képviselői.

Miskei István elmondta: aggasztónak tartják a működési kiadások egymilliárd forintos hiányát, a nagyberuházásokkal pedig azért nem értenek egyet, mert úgy vélik, egyik esetében sincs remény a befektetések rövid időn belüli megtérülésére, kézzel fogható hasznot nem hoznak majd, viszont tovább növelik a büdzsé kiadásait. Olyan beruházásokban hisznek, amelyek értékteremtőek – az Ipari Park továbbfejlesztését említette, valamint a vállalkozásfejlesztési alapot, amelyre az idei költségvetésben nem biztosítottak fedezetet. A kérdésre, hogy miképpen teremtene költségvetési egyensúlyt a Fidesz-KDNP frakció, azt válaszolta, hogy vannak terveik, amelyek egyelőre nem publikusak.

Szabó Zoltán örömét fejezte ki amiatt, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők munkáját egyhavi bérüknek megfelelő jutalommal ismeri el a városvezetés (ezt egyébként az általa vezetett Oktatási Bizottság is fontosnak tartotta), majd a Szovátával és Brzeskoval meglévő testvérvárosi megállapodásunk megerősítéséről szólva azt mondta: nagyon fontos lépés ez, mert lehetőséget teremt a kapcsolatok hosszú távú továbbfejlesztésére.

Nagy Balázs a reggae-tábor elleni lakossági kifogásokról beszélt. Mint mondta, egyrészt érthető, ha a dunafürediek aggódnak és veszélyben érzik a nyugalmukat, ugyanakkor a fiatalok szórakozás iránti igénye is jogos. A rendezvény körüli vita rávilágít arra, hogy megfelelő helyszínt kellene találni a zajos programoknak, és ennek megoldása a jövő évi képviselő-testületi munka szerves részét kell, hogy képezze. Miskei István hozzátette: nem arról van szó, hogy ellene lennének minden rendezvénynek, azt viszont elvárják, hogy ne váljon élhetetlenné az életük a programok miatt.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák