Köztisztviselők napja

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A köztisztviselői törvény 1992. július 1-jei életbelépésének emlékére Magyarországon július 1-je a Köztisztviselők Napja. Az évforduló emlékére ma délelőtt a Polgármesteri Hivatal „B” épületének dísztermében ünnepségen köszöntötték a nyugdíjas és az állományban lévő köztisztviselőket. Az egybegyűlteket elsőként Dr. Dombovári Ottó, a Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal hivatalvezető-helyettese köszöntötte, majd Vezér Mihály polgármester és Dr. Turbucz Sándor jegyző átadták a Képviselő-testület által odaítélt Köztisztviselői Elismerő Okleveleket.

Az oklevél az adott évben kiemelkedő munkát végző köztisztviselők részére adományozható. Idén Kiss Gyuláné és Mészáros Erika részesült elismerésben. A két elismerésen kívül külön köszöntötték a jubiláló – 40 éve állományban lévő – Mayer Erzsébetet és a nyugdíjasokat is.

Kiss Gyuláné, Julika, több mint 30 éve dolgozik a közigazgatásban. Az önkormányzat jogelődjénél, a Városi tanács Vb. Igazgatási osztályán előadóként kezdte szakmai pályafutását. 1978. novemberétől, az anyakönyvi szakvizsga megszerzését követően anyakönyvvezetőként tevékenykedik, valamint az Ügyfélszolgálati és Okmányiroda ügyfélszolgálati csoportjának csoportvezetői feladatait is ellátja. Anyakönyvvezetőként az eltelt 30 év alatt szinte a város minden lakosával kapcsolatba került. Jelen volt a családok örömteli, valamint kevésbé örömteli eseményein is. Együtt nevetett, sírt a családokkal a házasságkötéseken, névadókon. Nagy teherbírású, szorgalmas, szakmai munkájában elhivatott dolgozó. Felelősségtudatát jellemzi, hogy nyugdíjba vonulásáig igyekszik tudását, tapasztalatát átadni a fiataloknak, hogy az anyakönyvi terület továbbra is jó kezekben, magas színvonalon maradjon. Munkáját nagy precizitás, lelkiismeretesség jellemzi. Nem riad vissza a kihívásoktól sem. Az utóbbi időben az anyakönyvi terület nagy átalakuláson ment keresztül és jelentős jogszabályi változások történtek, amelyek elsajátításában, a hivatalnál történő bevezetésében fáradtságot nem ismerve, úttörő szerepet vállal. Szorgalma, emberi magatartása, igényes munkája alapján méltán lehet valamennyi köztisztviselő példaképe.

Mészáros Erika több mint 35 év éve áll a köz szolgálatában. Kezdetben közalkalmazottként dolgozott, majd 1989. nyarán került a százhalombattai önkormányzat jogelődjéhez, a Városi Tanács Vb.-hez. Rövid, egyéves kitérőtől eltekintve azóta Százhalombattán erősíti a köztisztviselői kart. Az eltelt időben több munkakörben is bizonyította szakmai rátermettségét. Volt beruházási előadó, kontírozó könyvelő, sőt 10 éven keresztül, munkája mellett, a Polgármesteri Hivatal Hírtükör című közéleti lapjának gazdálkodási feladatait is ellátta. Kiemelkedő munkavégzésével felettesei elismerését hamar kivívta, ezért a Közgazdasági Iroda számviteli csoportjának vezetésére kapott megbízást. Munkabírása, szorgalma, elhivatottsága kiemelkedő. Az általa irányított csoport a feladatokat önállóan, nagy szakmai tudással, megbízhatóan, a határidők pontos betartásával végzi. Fontosnak tartja a szakmai tudás szinten tartását, illetve a szakmai ismeretek fejlesztését, ezért felsőfokú mérlegképes könyvelői képesítést szerzett. Elméleti tudását jól hasznosítja a gyakorlatban. A szakmai tudást nem csak önmagánál tarja fontosnak. Folyamatosan ösztönzi kollégáit a fejlődésre, a tanulásra. Ismereteit, tapasztalatát szívesen osztja meg másokkal, készséggel segíti a hozzá fordulókat. Közvetlen, segítőkész, nagy teherbírású, mindig a szakmai maximum elérésére törekvő egyéniség. A Polgármesteri Hivatal rendkívül hasznos tagja.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák