Rendkívüli Képviselő-testületi ülés

Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülést tartott május 23-án. A képviselők hat napirendi pontot tárgyaltak.

Elsőként arról kellett dönteni a testület tagjainak, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közép-magyarországi Operatív Programja által meghirdetett, fejlesztést célzó pályázaton kíván-e indulni a város. A „Pest megyei településközpontok fejlesztése – Integrált településfejlesztés Pest megyében” című pályázattal a Szent István téren és a Barátság Művelődési Központban több beruházás is megvalósulhatna. Többek között a BMK és a Polgármesteri Hivatal új térfalat kapna, zenepavilon, harangjáték épülne, nyilvános illemhely, mélygarázs és rendezvénysátor létesülne, valamint a Szent István tér is rendezésre kerülne. A pályázati project tartalmazza még a BMK esetében a színházterem felújítását, emeleti vizesblokkjainak építését, a villamos és épületgépészeti berendezések teljes felújítását. A pályázaton elnyerhető támogatás vissza nem térítendő, melynek mértéke az összes költségek 85 %-a lehet. A fennmaradó 15 %-ot a pályázónak kell vállalnia. A Testület egyhangúlag úgy döntött, hogy a pályázaton a város vegyen rész, és ehhez a szükséges összesen 683 millió forint önrészt biztosítja.

2008. május 13-án az általános iskolák igazgatói levélben fordultak a polgármesterhez, melyben arról tájékoztattak, hogy a beiratkozást követően több lett a százhalombattai lakcímmel rendelkező gyerekek száma (207 helyett 219). Az intézményvezetők ezért arra kérték a Képviselő-testületet, hogy a 102/200 (III.27.) Ö.k. számú határozatot módosítsák, és a kialakult helyzetre való tekintettel engedélyezzenek egy harmadik első osztály elindítását az egyik iskolában, ahol a személyi és tárgyi feltételek is adottak. A testület a módosításra vonatkozó kérelmet megtárgyalta és engedélyezte, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben még egy osztály induljon. A maximális létszámot pedig 26-ra módosította.

Május végén megkezdődik a Szent István téren a rendezvényközpont és az új lakóépület beruházási munkálata. Mivel a Petőfi-szobor jelenlegi helye építési területre esik, szükséges annak megfelelő helyen történő ideiglenes elhelyezése. A Képviselő-testület felkérte a rekonstrukciós munkálatokkal megbízott kivitelezőt, hogy az áthelyezést végezze el.

Egyhangúlag támogatta a Képviselő-testület a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója által benyújtott kérelmet, hogy az intézmény pályázatot nyújtson be az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz teljesítmény motivációs pályázati alapból való részesedésre. A pályázaton az intézményi minőségirányítási programmal rendelkező, és az abban meghatározott módon pedagógus vagy alkalmazotti teljesítményértékelési rendszert minimum két éve működtető oktatási intézmények vehetnek részt. A Kőrösi iskola 2005 óta önértékelési tevékenységként működteti a rendszert. A pályázaton elnyerhető összeg 100.000 Ft.

Ugyancsak egyhangúlag támogatták a képviselők a Városi Szabadidő Központ kérelmét, hogy az intézmény Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán elindulhasson. A VSZK területén megvalósuló multifunkciós strandsport komplexum nem lenne alkalmas magyar I. osztályú és nemzetközi versenyek lebonyolítására. Ennek kiküszöböléséhez nyújthat segítséget a kiírt pályázat, mely önrészként a szerkezetkész pályát elfogadja, így az önkormányzat részéről plusz pénzügyi hozzájárulás nem kell a pályázaton való részvételhez.

Úgy döntött a testület, hogy a jövőben közösségi értékhatárt meghaladó útépítési beruházások, valamint a magasépítési beruházások tekintetében a közbeszerzési eljárásokban felmerülő döntést igénylő kérdésekben átruházott hatáskörben a Polgármester dönt.

Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete következő ülését a hónap utolsó csütörtökén, május 29-én tartja.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák